Amióta van magyar Forbes, vizsgáljuk a vagyon, a gazdagság szerepét, erejét, értelmét.
Tíz gondolat korábbi portréalanyainktól.
Ha már megvetted, csak jelentkezz be!
Daniel Calvert tevékenységét évek óta csodálattal követem. Korábban Hongkongban dolgozott a Belon étteremben, olyan minimalista francia konyhát vitt, ami tökéletesen passzol az ázsiai, különösen a japán gasztronómia minimalista világába. Talán nem is meglepő, hogy pár éve éppen oda, Tokióba tette át székhelyét. A tokiói Four Seasons hotelben a nyitás után hamar megtalálta a Michelin kalauz két csillaggal. Az alaposan kiérdemelt harmadikra még egyelőre várni kell, de az alapanyag-centrikus és közben hihetetlenül magas technológiai színvonalat képviselő konyha már most is a legfelső szintet prezentálja.
A rövidke várakozás közben roppant izgalmas megfigyelni az étterem előteréből az egyre inkább sötétbe boruló japán főváros főpályaudvarának lenyűgöző gyorsvonatforgalmát, a hátteret a Marunoucsi üzleti negyed felhőkarcolóinak tömbjei adják hozzá. Nem mellesleg a szintén a szállodában levő Maison Marunouchi a város egyik legjobb millefeuille-ének a lelőhelye, érdemes miatta külön visszatérni.
Az elegáns étteremben aztán már senki sem a kilátással törődik, épp eléggé izgalmas dolgok történnek a tányérokon, hogy osztatlan figyelmet követeljenek maguknak. Az étlap egészen konkrétan értelmezi a francia carte blanche, azaz üres lap fogalmát: semmi sincs rajta. A sorban érkező tányérokon sincs túl nagy zsúfoltság, épp csak néhány hibátlan alapanyag, többnyire vagy Japánból (leginkább Hokkaido szigetéről) vagy frissen Franciaországból. Ama ebi garnéla, Kristal kaviár, Akkeshi osztriga, Bizen Shamo csirke, Shiranuka szarvas, Setoka narancs, csupa különlegesség, és óriási műgonddal vannak összeválogatva.
A tálalások lazasága fittyet hány a manapság divatos trendekre, itt nincsenek harminc szakács által megformázott tökéletes geometriai megoldások, sem pedig virágszirmokból és mikrozöldekből összecsipeszelt műremekek, a hangsúly az ételen van, nem a szobrászaton. Ez a fajta szuverenitás is tökéletesen összhangban van a Calvertre annyira jellemző határozottsággal és magabiztossággal. És egyben választ ad arra – az egyébként teljesen jogos – kérdésre, hogy miért utazik valaki egy másik kontinensre, ha kiváló francia konyhát szeretne kóstolni.
Hiába hozza az állam versenyhátrányba a befektetési alapokat az állampapírral szemben, az alapok eladásai nem esnek vissza. A tavalyi zakó után most már tisztességes, sőt inflációt elérő hozamok látszanak a kötvényalapoknál, de mi várható a következő időszakra?
Nem kérdés, mi most a legjobb kockázatmentes befektetés: az inflációkövető állampapírokat, ezek közül is a Prémium Magyar Állampapírt még bő egy évig nem veri semmi. De mivel minden pénzt sosem érdemes egy irányba terelni, és mert PMÁP-ból legfeljebb huszonötmillió forintért lehet vásárolni, jó tudni az Államkincstár többi ajánlatáról is. Csemegéző.
Aki olvasott már tőle valamit, egyetlen bekezdésből felismeri a stílusát. Jászberényi Sándor író, költő, haditudósító az utóbbi tizenöt év minden fegyveres konfliktusánál ott volt. Az ukrajnaihoz hasonlót még nem látott.
Mindezt a pénzt teszi lehetővé – nevettünk egymásra a családi vállalkozásoknak rendezett Forbes-gála végén az egyik sokmilliárdos árbevételű cég vezetőjével. Van, aki arra tette fel az életét, hogy nagy üzletet építsen, a hatékonyság és fogyasztói értékteremtés oltárán áldoz, más minden szenvedélyét, eszét és kapcsolatát arra használja, hogy esélyt adjon (mély)szegény roma borsodi gyerekeknek, hogy akár egyetemre is eljussanak. […]
Műfaját tekintve mérföldkő a hazai streaminggyártásban, mégis, a magyar HBO és HBO Max legsötétebb időszakában forgott első realityjük, A híd. Egy ponton ott volt a gyomorgörcs az alkotókban, hogy az anyacég kirántja alóluk a hidat. Végül csak elkészült a műsor, nem is akárhogyan – erről kérdeztük a játékosokat, a producereket, valamint Magyarósi Csaba műsorvezetőt. Ajánló a Forbes.hu-ról.
