Írta: Robert Olsen, John Kang és Zinnia Lee
Fordította: Zsadon Béla

Egy meleg szeptemberi reggelen Calvin Lo a családi életbiztosítás-közvetítő cég, az R.E. Lee International hongkongi irodájában fogadta a Forbes szerkesztőjét. Makulátlan háromrészes öltöny, gondosan kiválasztott nyakkendő és díszzsebkendő, így ült le tavaly Lo a szerkesztővel a dúsan faragott faburkolattal, bőrkötéses könyvekkel és finoman elrendezett vázákkal gazdagon dekorált tárgyalóban.

Azért hívta ide a szerkesztőt, hogy a világ milliárdosainak Forbes-listájáról beszéljenek. (A Forbes név a cikkben mindig az amerikai Forbes magazinra vonatkozik – a ford.) Lo, az R.E. Lee International vezérigazgatója azt mondta, „kíváncsi rá”, hogy a többi ázsiai milliárdos mit szól a rangsorhoz. Egy „dilemma” gyötri, magyarázta. Adjon-e vagyonát igazoló további dokumentumokat a Forbesnak, és kerüljön fel a listára. Az idősebb, konzervatívabb mágnások kezükben akarják tartani adataikat, magyarázta tovább, de a második, harmadik generációs gazdagok nyitottabbak, és néhány ilyen ismerőse nógatja: juttassa föl magát a listára. „Vagy olyan szerencsés, csinálod olyan jól” – mondták neki állítólag. Arra is utalt, hogy szerinte feltűnése a listán javára válhatna fő üzletágának, a biztosítási kötvények értékesítésének. A szupergazdag magánszemélyek értékelnék.

Lo „dilemmája” valójában blöff volt. A szeptemberi találkozó idején már több mint két éve próbálta bedumálni magát a milliárdoslistába. 2020 óta legalább hét embere kereste meg legalább húsz alkalommal a Forbes tizenegy különböző munkatársát. Azzal ajánlgatták Lót, hogy ő „a legkevésbé feltűnősködő jótékony milliárdos”, és ő „a világ legzárkózottabb, legrejtőzködőbb befektető milliárdosa”. A pitchelők küldtek tucatnyi – állítólag Lo jóhírét és vagyonát dokumentáló – iratot is, némelyiket „bizalmas” bélyegzéssel látták el.

A Forbes eleinte nem vette túl komolyan a dolgot. Évről évre meglepően sokan próbálnak fölkerülni a milliárdoslistára, és elsőre Lo nem látszott elég gazdagnak hozzá. Az R.E. Lee International nem volt nagyon ismerős Hongkongban, pedig ott a Forbes hatfős szerkesztőséget tart fönn, a biztosításokkal megkeresett milliárdos bevétel valószínűtlennek tűnt. A pitchelés azonban kitartóan folyt, és idővel a média – a BBC, a CNBC, a Daily Express, a Daily Mirror, a Financial Times, az Independent, a Nikkei Asia, a Reuters és a South China Morning Post – propagálni kezdte a milliárdosnak titulált Lo nézeteit a pezsgőtől a kriptovalutákig mindenről. Ezek a sajtóanyagok sokszor a Forbesra hivatkoztak forrásként, sőt Lo egyik sajtósa elektronikus levelekben híresztelte, hogy Lo szerepel a milliárdoslistán. Mi több, még a Forbes-licencpartner – de függetlenül szerkesztett – Forbes Middle East webszájtján is megjelent egy cikk azzal az állítással, hogy Lo milliárdos. A „cikkről” aztán kiderült, hogy valójában egy Lo csapatától származó „advertorial”, azaz szerkesztőségi cikknek álcázott fizetett reklám, azóta el is távolították a szájtról. Lo sosem szerepelt a Forbes-listán, ideje tehát tiszta vizet önteni a pohárba.

Az első találkozóra majdnem egyéves nyomozás következett. A Forbes munkatársai legalább negyven emberrel beszéltek hat országban, több száz dokumentumoldalon rágták át magukat, és gondosan kikeresték a Lóra vonatkozó (szórványos) tényeket a (többséget adó) regényes elemekből.

Lót úgy mutatták be a Forbesnak, hogy ő az R.E. Lee International vezérigazgató-tulajdonosa, és hogy a cég „a világ legnagyobb életbiztosítás-közvetítője”, biztosításidíj-bevétele egymilliárd dollárra rúg. Továbbá Lo az R.E. Lee Capital nevű vagyonkezelő alapítója, ennek a cégnek az eszközállománya nyolc- és tízmilliárd dollár között van a sajtóközlemények szerint, mikor mennyi. Az elbeszélések szerint Lo a Harvardon tanult, és mint befektető 2018-ban befektetőcégén, az R.E. Lee Octagonon keresztül 1,2 milliárd dollárért vette meg Tajvanon a tajpeji Mandarin Oriental szállodát. Mint filantróp alapított egy negyedmilliárd dolláros karitatív alapítványt. Mellesleg fél tucat háza van a világ különböző tájain. „Az is járja róla, hogy Ázsiában nemcsak a legnagyobb pezsgőipari befektető és pezsgőgyűjtő, de az elsők között szerzett be egy Gulfstream G650 magánrepülőgépet is.” És – ó, igen – van befektetése a Williams legendás Formula–1-csapatában is.

Az állítások többségét nem lehetett igazolni. Egyik-másik nyilvánvaló hazugságnak bizonyult. Lónak nincsen részesedése az F1-csapatban. A tajpeji Mandarin Oriental nem az övé. Az általa megadott címeken található ingatlanok vagy a szüleihez vagy másokhoz tartoznak. A Harvard Business School nyilvántartásaiban nincs egyetlen Calvin Lo nevű végzős sem. Jótékonysági alapítványának és az R.E. Lee Octagonnak még a létezése is kétséges. Az R.E. Lee Capital pedig rámutatott: Lo édesanyja ugyan a cég egyik tőkebefektetője, szerepét (ő a vállalat elnöke) azonban „tévedés volna úgy értelmezni”, hogy Lónak köze van a céghez. Az R.E. Lee Capital azt is megerősítette, hogy az általa kezelt eszközök értéke meg sem közelíti a mondott nyolc–tízmilliárd dollárt.

Ami Lo biztosítási cégét, az R.E. Lee Internationalt illeti, egy magas beosztású korábbi alkalmazott becslése szerint tavaly legfeljebb nyolcszázmillió dollár (név)értékű kötvényt közvetíthettek. A vállalat értékét a Forbes úgy hatvanmillió dollárra becsüli. A valódi tulajdonos kiléte fogas kérdés. Lo anyja részt vett a cég kiépítésében, majd 2015-ben megvette. Nem lehetetlen, hogy aztán a fiának adta. Regina Lee és Lo apja, Francis Lo legalább két lakást birtokolnak Hongkong egyik legexkluzívabb lakónegyedében, övék az R.E. Lee International 380 négyzetméteres irodája Hongkong üzleti központjában, és van egy lakóingatlanjuk Vancouverben is. A család kétségtelenül tehetős, de messze nem olyan gazdag, mint Lo állítja.

A Forbes becslése szerint Lo és szüleinek – együttes – vagyona nem éri el a kétszázmillió dollárt.
A Forbes kérdések hosszú sorát küldte el Lónak és anyjának, magyarázatukat kérve. A válasz egy ügyvédi levél volt: „Ügyfelünk ezúton nyomatékosan visszautasít minden olyan célzást, sejtetést, amely szerint valótlanságot állított, tisztességtelen vagy bármi módon etikátlan lett volna.”
Nyilván nem Lo hazudott először a Forbesnak vagyona nagyságáról. A jeles pénzügyi hárijánosok között ott van Donald Trump mellett Wilbur Ross, az USA egykori kereskedelmi minisztere vagy a szépségipari vállalkozó valóság­show-sztár, Kylie Jenner is. Mások keményen megdolgoznak a pozitív benyomásért. Egy évtizeddel ezelőtt al-Valíd bin Talal szaúdi herceg degeszre tömött, zöld, bőr aktatáskákat küldött a Forbes egyes szerkesztőinek, telis-tele hamis magazincímlap-„reprintekkel”, az egyiken állítólag a Vanity Fairnek vágja az arisztokratapózt, sőt volt köztük két kamu Time 100-címlap is. Mi több, még Forbes-„utánnyomás” is akadt: fekete Steve Jobs-garbóban, a világ legagyafúrtabb üzletembere felirat fölött, hatalmat sugárzó tekintettel bámul ki a „címlapból”. Egyik lap sem volt valódi.

Lo még ebből a társaságból is kimagaslik állításainak szemtelen vakmerőségével és azzal, hogy meddig merészelt elmenni. Nemcsak PR-cégek és ügyvédek sorát fogadta föl hamis mondásainak fenntartásához, de valószínűleg pénzügyi dokumentumok meghamisításától és fényképek manipulálásától sem riadt vissza. És ugyan sok tehetős ember mondta magáról a Forbesnak, hogy a valóságosnál gazdagabb, de általában volt annyi eszük, hogy mások vagyontárgyait ne állítsák be magukénak. Arra, hogy miért akarta Lo mindenáron felfújni a vagyonát, tavaly szeptemberben tett utalást: „Ha ilyen [pénzügyi] szolgáltatásokra keresnék valakit, azt akarnám, hogy az a valaki legyen valaki.”

Ennek a  hongkongi történetnek a gyökerei átnyúlnak a Csendes-óceánon, és elérnek Seattle-ig. Itt alapította meg hajdanán egy Robert Earl Lee nevű amerikai üzletember az R.E. Lee International elődjét. Lee 1954-től sorra nyitott, illetve vásárolt fel biztosítási ügynökségeket az USA nyugati részén és Ázsiában. Egyszer aztán fölvette Lo anyját, Regina Leet (csak névrokonok), ő lett a régióban a brókercég első értékesítője. A következő évtizedekben Reginának kulcsszerepe volt a vállalat bővítésében. Az elsők között árultak életbiztosításokat szupergazdagoknak Ázsiában.

Lo – Regina és Francis egyetlen gyermeke – Vancouverben született, de élete első kilenc évét Hongkongban töltötte. Aztán visszakerült Kanadába, és később a Queen’s Univer­sity hallgatója lett az ontariói Kingstonban. 1999-ben visszament Hongkongba, munkába állt a mama mellett az R.E. Lee Internationalnél, és végül ő lett a CEO.

Idővel Regina finanszírozni kezdte Lo pazarló életvitelét. 2014-ben, amikor Lo elvált feleségétől, Emilytől – 2006-ban házasodtak össze –, a bíró megállapította, hogy a házaspár messze túlköltekezett a lehetőségein, és Lónak kölcsön kellett kérnie Reginától. „Az anyja nagyratörő befektetési brókernek nevelte, olyan életmódra, amire nyilván nem telhetett a fizetéséből” – állapította meg a bíró. A jegyzőkönyv szerint Regina adta neki azt a durván 308 ezer dollárt, amiből 2004-ben vett egy Lamborghinit, és azt az 1,2 millió dollárra becsült összeget is, amiből 2005-ben szingapúri lakását berendezte. Még drága ruhatárát is a mama fizette ki. A bíró megállapítása szerint Lo nettó vagyona az idő tájt körülbelül 3,6 millió dollár volt – millió, ó-val, nem -árd.

A nekikeseredett válóper tárgyalásai más okokból is revelatívnak bizonyultak. Beadványaiban Emily – aki 2020-ban, negyvenévesen rákbetegségben elhunyt – kikezdte Lo szavahihetőségét. Azzal vádolta, hogy hazudik végzettségéről és munkatapasztalatairól, de még a koráról is. (Emily családja nem kívánt nyilatkozni.) A bíró kifogásolta, hogy Emily „közvetett bizonyítékokat” hoz fel, és rámutatott, hogy Lo bemutatta eredeti személyazonossági igazolványát és útlevelét, és az iratok megerősítették, hogy 1977-ben született. Csakhogy az egyik irat szerint 1977 októberében volt a születésnapja, tehát 45 éves lehet. Egy nemrég kiadott PR-ajánlat szerint viszont 46 éves, a Jane Goodall Intézet 2013-as éves jelentése pedig – rövid ideig tagja volt az intézet igazgatótanácsának – 1971-et tüntette föl Lo születési évének.

A Forbes is rengeteg ellentmondásra bukkant. Az igazolódott, hogy Lo, állításának megfelelően, valóban diplomázott 1999-ben a Queen’s Universityn, de a Harvard Business Schoolra (HBS) vonatkozó állítása nem igazolható. A keresések eredménytelennek bizonyultak mind a diplomákat igazoló National Student Clearinghouse-nál, mind a Harvard alumnus-adatbázisában. A Harvard azt is megerősítette, hogy nincs adat ilyen nevű HBS-fokozattal rendelkező személyről. A HBS Executive Education programjától pedig azt közölték, hogy Lo adatai az ő engedélye nélkül nem ellenőrizhetők. Lo elvált felesége és egyik volt alkalmazottja is azt állította, hogy Lo hamisította a diplomát.

Egy februári találkozón Lo azt mondta a Forbesnak, hogy dolgozott a Sun Life Financialnél Bostonban és a JPMorgannél New Yorkban. A JPMorgan megerősítette, hogy Lónak volt egy rövid munkaviszonya náluk 2001–2002-ben, viszont a Sun Life csak annyit, hogy Lo cégén keresztül is értékesít biztosítási kötvényeket.

2015-ben, amikor Robert Lee meghalt, Regina megvette a biztosítási vállalatnak azt a részét, ami még nem volt az övé, aztán Seattle-ből Hongkongba költöztette az R.E. Lee International központját. Lehet, hogy végül az egész céget Lónak adta. Sok más vagyontárgy viszont a fantázia szüleménye. A tajpeji Mandarin Orientalt tulajdonló Kai Tai Fung International szóvivője szerint 2019-ben tárgyaltak ugyan Lóval, de az üzlet nem jött létre: „A tajpeji Mandarin Oriental akvizíciója egyetlen fél részéről sem történt meg.”

Azon a bizonyos februári találkozón Lo azt is elismételte, hogy tulajdonrésze van a Williams Racing F1-csapatban, mivel volt egy százmillió dolláros befektetése a csapatot tulajdonló Dorilton Capitalben. „Köztünk szólva, vagyis hát, rengeteg NDA (titoktartási megállapodás) köt, de kétségkívül van érdekeltségem benne” – mondta Lo a Forbesnak. Egy belső forrás szerint a Williams csapatnál még azt se tudja senki, kicsoda Lo, egy a Doriltont jól ismerő személy szerint Lo nem fektetett be se a Doriltonba, se a Williamsbe.

Lo eredetileg azt mondta a Forbesnak, hogy hat városban, Hongkongban, Szingapúrban, Tokióban, Londonban, Vancouverben és Los Angelesben van lakása, aztán rákérdezésre ötre módosította a számot. Végül megadta négy hongkongi és egy szingapúri ingatlan címét, de az ingatlanos és más nyilvántartásokból kiderült, hogy ezek közül kettő a szülei tulajdonában van, és a másik kettő sem az ő tulajdona.

Furcsa módon noha Lo kanadai állampolgár és hongkongi lakos, mégis négy thaiföldi ügyvédi irodát fogadott fel, hogy azok álljanak jót a vagyonáért. (A kérdésre, hogy miért thaiföldi ügyvédi irodákat bízott meg, Lo azt mondta, hogy ezek a jogászok már kapcsolatba kerültek a pénzügyeivel, amikor egy nem nyilvános üzletről tárgyalt Thaiföldön.) Az irodák közül kettő korábban levélben tanúsította, hogy Lo vagyona eléri az egymilliárd dollárt. A másik két ügyvédi iroda idén tavasszal követte őket, szerintük Lo még annál is gazdagabb.

A Forbes két riportere felkereste ezeket az irodákat, és működési körülményeiket látva nemigen néztek ki belőlük milliárdos ügyfeleket. Az egyik iroda például Bangkok üzleti központjától távol, egy nem valami vonzó negyedben székelt egy alacsony bérház földszintjén. Az iroda kirakatában reklámozott tevékenységi körben vízumok és munkavállalási engedélyek intézése, illetve közjegyzői hitelesítés volt olvasható. A Forbesnak küldött levelet aláíró ügyvéd egyetlen részletre sem emlékezett Lo pénzügyi irataiból.

Mind a négy ügyvédi iroda beismerte, hogy kizárólag a Lo által bemutatott pénzügyi kimutatásokra hagyatkoztak. Egyikük sem lépett kapcsolatba a könyvvizsgálókkal, illetve semmit sem tettek az ügyfél állításainak független ellenőrzése érdekében. Két ügyvédi iroda, a Pisut & Partners, illetve a Chun & Chun Law lehetővé tette, hogy a Forbes bepillantson azokba a kimutatásokba, amelyek bemutatták Lo nettó vagyonának és jótékonysági alapítványának, a CFL Initiative, Globalnak a számait. Másolatot azonban nem engedtek készíteni. Amikor a Forbes utánajárt a valóságnak, a Pisut & Partners közölte, hogy kitart megállapításai mellett, és kiemelten kezeli ügyfelei adatainak védelmét és bizalmát.

Ezután a Forbes megpróbálta a könyvvizsgálókkal megerősíttetni az információt, sikertelenül. Az egyesült királyságbeli Longmeade Consultnak az az igazgatója, aki állítólag jóváhagyta Lo alapítványának pénzügyi adatait, azt állítja, hogy cégének semmiféle kapcsolata sincs Lóval, és még csak nem is hallott soha a CFL Initiative, Global nevű jótékonysági szervezetről. Még furcsább, hogy amikor a Forbes megkereste az alapítvány főigazgatójaként feltüntetett személyt, ők sem hallottak még soha az alapítványról. Az ügyvédek által megmutatott dokumentum tartalmazott egy sorszámot a regisztrált jótékonysági szervezetek jegyzékéből és egy cégjegyzékszámot is. Előbbi egy Lóval kapcsolatban nem levő vallási szervezethez tartozik, a cégszám érvénytelen. A PwC Hong Kong, az a könyvvizsgáló cég, amelyik állítólag auditálta Lót, közölte, hogy nem tartozik az ügyfelei közé.

Ami pedig Lo állítólagos magántőke-befektető cégét, az R.E. Lee Octagont illeti – amin keresztül, úgymond, értékesebb részvénypakettjeit birtokolja –, még arra se igen lehet bizonyítékot találni, hogy az a kóceráj egyáltalán létezik. Nincs bejegyezve sem a Brit Virgin-szigeteken, sem a Kajmán-szigeteken, sem Hongkongban vagy Szingapúrban. Júliusban még volt egy egyoldalas webszájtja, egyetlen e-mail címmel, de azóta megszűnt.

Lo még a hobbijairól is valószínűleg kamuzik. Egyik képviselője azt állította, hogy Lónak úgy negyedmilliárd dollárt érő pezsgőgyűjteménye van, de ez teljesen valószerűtlen. „Nem hiszem, hogy százmillió dollárnál értékesebb gyűjteményt össze lehetne hozni” – mondja Tim Triptree. A Christie’s bor- és szeszesital-részlegének nemzetközi igazgatója tizennyolc éve van az aukciós háznál, de sohasem találkozott akár csak kicsit is hasonló értékű borgyűjteménnyel.

Lo azzal is kérkedett, hogy több más szuperkategóriás kocsija mellett van egy Pagani Huayra BC-je is. A Forbes valóban talált egy fotót, amin Lo egy Pagani Huayra Tempesta mellett áll. A képet állítólag a hongkongi Ming Pao Weekly magazin névtelen olvasója készítette, és 2018-ban a Ming Pao, az Entrepreneur és a Money Digest magazinokban is megjelent. De a Forbes megtalálta ugyanezt a fotót – Lo nélkül. Robin Adams készítette egy 2017-es Sotheby’s-árveréshez. Azt mondta a Forbesnak, hogy a képet „nyilvánvalóan” megváltoztatták, és engedély nélkül használták fel. (Azt a kocsit 2,4 millió dollárért vitte el a licit névtelen nyertese.)
Lehet, hogy a kocsira vonatkozó kérdések vetettek egyszer és mindenkorra véget Lo megszállott törekvésének, hogy Forbes-milliárdosnak minősüljön. Miután értesítették, hogy nem került fel a 2023-as milliárdoslistára, és egyúttal információkat kértek a Pagani-fotóról, Lo egyik képviselője áprilisban elküldött a szerkesztőségnek egy Lo tanácsadójától származó mailt.

A tanácsadót „mélységesen aggasztotta, hogy a Forbes semmibe veszi Lo úr pénzügyi eredményeit”, és „a Lo úr autójának képére vonatkozó kérdések a kíváncsiság kielégítésén kívül más célt nem szolgálnak”. A levél azzal is vádolta a Forbest, hogy „önkényes adathalászatot” folytat, és kijelentette, hogy „a komolytalan kérdések kétségessé teszik listájának és kiadványának érvényességét”. A feljegyzés azzal zárult, hogy Lo egészen véletlenül „a Forbest birtokló alap, az Integrated Whale elnökével” fog vacsorázni – és a levélíró gondoskodni fog róla, hogy Lo szóba hozza a „lap értékbecsléseire” vonatkozó ügyeket. Áprilisban nem volt vacsora a Forbes tulajdonosaival, bár Lo valóban beszélt az Integrated Whale-lel – hónapokkal később.
De úgy tűnik, Lo nemigen képes távol tartani magát a rivaldától. Alig három héttel a levélváltás után egyik sajtósa ajánlkozott, hogy interjút készít a Forbesnak Lo Forma–1-es es ambícióiról, majd néhány héttel később Lo „biztosítási vállalkozásainak európai terjeszkedéséről” szeretett volna értekezni. Miután a Forbes megosztotta Lóval megállapításait, beleértve azt is, hogy ő nem milliárdos, Lo kijelentette, hogy már nem érdekli a dolog. „Lo úr preferálná, ha kihagynák a Forbes által publikált rangsorból – írta a PR-osa. – Továbbá szeretné világossá tenni, hogy nem kívánja, hogy a magazinban írjanak róla.”

De Lo története mégis megíratott – ha nem is az a történet, amivel házalt.