Itt az új magyar startupgeneráció. Világcégekkel dolgoznak, és világcégektől is képesek kulcsembereket igazolni. Ami közös bennük: mindenki kizárólag magyar alapítókkal indult el, és egyre aktívabban osztják meg a tudásukat egymással is – közben többen aktív befektetők is már. Üzletileg sok tekintetben megelőzték a Ustream–Prezi–LogMeIn-hármast, de van még dolguk bőven.
A magyar startupvilágot kulturálisan alapvetően határozza meg a „nagy hármas”. Üzletileg azonban ma már sok szempontból túllépett rajtuk több azóta elindult magyar cég. A Ustream, a Prezi és a LogMeIn alapítói minden bizonnyal örömmel nyugtázzák ezt, hiszen sokat tettek – és tesznek – azért, hogy legyen utánpótlásuk.
Hogy a tudástranszfer milyen fontos, arra amúgy a nagy hármas tagjai maguk is jó példák: szinte mindenhol eleve volt, vagy később társult be olyan alapító, aki nem Magyarországon szocializálódott. Olyan alapítótárs, aki alkatilag úgy volt „bekötve”, hogy elhitte: megálljuk a helyünket a világpiacon, és mindenkit képesek vagyunk legyőzni. Ezek a cégek jellemzően magyar fejlesztőbázissal és amerikai irodával dolgoztak, előbbi hozta az olcsó termékfejlesztést, utóbbi a hatalmas piacot.
Az utódok is követik ezt a receptet, de ők már jellemzően Saas B2B cégek, azaz szoftverszolgáltatást nyújtanak előfizetésért, elsősorban amerikai vállalati ügyfeleknek. Most mutatunk öt jó példát az élmezőnyből, hogy megértsük, mi lehet a siker receptje ezeknél a cégeknél, és hogy rávilágítsunk, hogyan változott az elmúlt tíz évben a magyar ökoszisztéma és annak helye a világban.
Tartós pamutból készülő, nagyrészt egyszínű, kényelmes, különleges fazonú ruhák – a magyar Nonplus márka nem rohan a gyorsan változó divat után, vevői nagy része visszatér hozzájuk. Az alapító, Kiss Sarolta nem készült ruhatervezőnek, ahogy nőtt a forgalma, úgy tanult bele fokozatosan az üzletbe.
Az emberen legyen a hangsúly, aki viseli őket!” Így magyarázza Kiss Sarolta, a Nonplus nevű magyar ruhamárka alapítója, miért nem voltak soha harsányak, nagyon díszesek és mintásak a ruhái. Amikor belépek a letisztult, a fehér árnyalatai uralta, fényben úszó, úgynevezett home butikba, Saci természetesen Nonplus öltözékben fogad. Más dizájnerekhez hasonlóan ő is a maga ízlésére alapozta márkáját. Azért a klasszikusabb fekete és szürke színű ruhák mellett már meg-megjelennek a tavaszias darabok is, élénkebb színekben.
Saci azt mondja, kombinálhatóságra és divathullámoktól mentes, időtálló dizájnra törekszik, de hogy piacképes tudjon maradni, fél szemmel figyelnie kell a trendeket is. Ezért idén először kifejezetten a divatban jártas PR- és marketingszakemberrel dolgozik. A Nonplus stílusát megőrizve, a szezonális kínálatba igyekszik becsempészni némi friss színt, mintát. „Ezen dolgozunk, hogy beengedjük a trendeket is, de vegyék annyian az alapdarabokat, hogy ne kelljen loholni a gyorsan változó vásárlói igények után. Most szűrjük, mennyire kell beengedni a divatot” – mondja az új kolléga, Kárpáti Krisztina.
Csaknem kilencszáz modelljük van, havonta nagyjából ezer ruhát készítenek el. Majdnem mindent Saci tervez, bár időnként azért együttműködik másokkal, például jelmez- és díszlettervező húgával, Kiss Borbálával. A modellezést, a mintavarrást viszont külsős szakemberek végzik. „Nem tudok szabásmintát csinálni. Volt, hogy meg akartam tanulni, de rájöttem, hogy akkor kettő kellene belőlem, és erre nem vágytam” – vallja be.
Makik Sacinak volt honnan hoznia a kreativitását, édesanyja Katona Zsuzsa szobrász, édesapja a 2014-ben elhunyt Kiss Zoltán László festőművész, a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) néhai igazgatója. Míg két húga hasonló pályákra készült, Saci gyerekekkel akart foglalkozni, óvodában vagy csecsemőosztályon. Elvégezte az óvónőképzőt, és a tanítóképző felvételijére készült, de a kettő között úgy gondolta, kipróbálja a dekorsulit. Aztán ott ragadt, mert végre azt érezte, hogy igazán azt csinálja, amit szeretne.
Azt mondja, nem volt ebben semmilyen szülői nyomás. „Tudták, hogy úgyis megtalálom, amit akarok. Szabadon neveltek, sosem kényszerítettek, hogy teljesítsünk a suliban. Művésztelepen laktunk, ilyen helyekre jártunk nyaralni is. Rengeteg kiállításmegnyitóra kísértük a szüleinket. Csak felnőttkoromban jöttem rá, hogy nem minden családban ilyen a gyerekkor.”
Lakberendezést is tanult, aztán mint tipográfus végzett a Momén. Volt dekoratőr, lakberendező, utolsó – ahogy fogalmaz – „beülős” munkahelyén, a Pesti Estnél, grafikus volt. Aztán a 2008-as válságban sokaktól, így tőle is megváltak. Saci a 150 ezer forintos végkielégítését használta fel, hogy beindítsa régóta dédelgetett álmát, egy letisztult, minimalista, minőségi alapanyagokkal dolgozó, hosszú távra készülő ruhákat forgalmazó márkát. Hobbinak indult, a sok-sok egyéb munkája mellett. Napközben próbált beletanulni, intézte a varrodát, anyagokat keresett. Esténként pedig teljesítette megrendelői többnyire grafikusi megbízásait.
Kezdetben a Wampon és más dizájnvásárokon adta el ruháit, majd jött az első Nonplus üzlet, egy pop-up store a budapesti MOM-ban 2012 karácsonyán. A következő év februárjában egy évre kibérelte a helyiséget, és ide már termelni kellett az árukészletet, meg kellett fizetni az eladókat. „Ez addig hobbi, amíg csak próbálkozol. Aztán ha megugranak a számok, már kellenek gazdasági ismeretek. Minden élesben zajlik. Nem értettem a működési költségekhez, csak azt tudtam, hogy minőséget és stílust akarok készíteni. Közben kellett megtanulnom.”
Idővel a pop-up store-ból kis üzlet lett a Madách téren, majd a MOM-ban, és egy showroom az Andrássyn. Ezzel párhuzamosan indították be és fejlesztették a webshopot. Kialakult a törzsközönségük, ma is ők adják a vevők jelentős részét. A webshop az erősebb láb, a forgalom 85–90 százaléka onnan jön.
„Magyarországon, ahol nincs textilipar, eleve nem lehet fenntartható a ruhagyártás” – mondja. De ha már ezek a körülmények, próbálnak minél több lépésben figyelni erre. Hazai varrodában, az igények alapján vagy kis szériában készülnek a ruhadarabok, így nincs el nem adott készlet. A maradék anyagokból sapkák, kesztyűk, makik (játékfigurák) készülnek, egy részük kórházakba, alapítványokhoz kerül. Rendszeresen dolgoznak deadstock, vagyis gyártónál maradt anyagokból, limitált darabszámban. Minden lebomló csomagolásba kerül, a jó minőségű pamuttermékek hosszú éveken át megőrzik minőségüket.
Ezzel maga alatt vágja a fát, hiszen ha örökké jó az alapdarab, nem jön vissza a vásárló, jegyzem meg. Nevet, és igazat ad. Nemrég épp egy barátnője közölte vele: minek járjon hetente az üzletbe, ha tíz éve hordja a nála vett nadrágját, és nincs szüksége másikra?
Saci férje, Eszenyi Zoltán segít a cégvezetésben is, de főként a kommunikációs és marketingfeladatokért felel.
Saci férje, Eszenyi Zoltán segít a cégvezetésben is, de főként a kommunikációs és marketingfeladatokért felel.
Mindenki megvette otthonra a pamutruháját Ma már nincs tavaszi-nyári, vagy őszi-téli kollekció, hetente jelennek meg szezonális darabok, illetve mindig van egy heti szett. Ez a minikollekció előrendelés alapján készül két-három hetes vállalási idővel, így sohasem marad beragadó készlet. Befektetőjük nem volt soha, legfeljebb családtagoktól kértek kölcsön rövid időkre. Saci azt mondja, nem akarta beáldozni kreativitása szabadságát a nagyobb léptékű fejlesztésekért.
Épp bezárták az Andrássy úti üzletet, és a MOM mögötti lakópark egyik kis lakásában tartottak fenn showroomot, amikor jöttek a covid miatti lezárások. Arra nem is számítottak, hogy az otthoni bezártság a kényelmes viseletek felé fordulást, nekik pedig rengeteg munkát hoz. A számok meglódultak felfelé, több emberre, nagyobb helyiségekre volt szükség. Ezért költöztek a mostani, már nagyobb butik showroomba is.
„Mázlink volt, hogy eleve ilyen ruhákat csináltunk, megvolt a készlet. Ismertek az emberek, nem kellett őket meggyőzni. Aztán persze visszaestek a számok, miután mindenki megvette otthonra a pamutruháját” – nevet Saci.
A szarkazmus a 2023-as évnek, a nem jól sikerült megújulásnak szólt. Új színekkel és mintákkal, steppelt kabátokkal kísérleteztek. Saciék szerint a törzsközönségük nem kattant rá, az újak felé pedig nem kommunikálták eléggé. „Sokaknak tetszett a kollekció, de soha ennyi negatív kritikát nem kaptunk azoktól, akik rendszeres vásárlóink. Megújultunk, kicsit belebuktunk, de mint mindig, jövünk ki a gödörből.” Figyelik a trendeket, de mivel tartós anyagokkal és kiforrott ízléssel dolgoznak, csak apró lépésekben közelítenek hozzájuk. Az óvatos ötvözés a kulcsszó. Most erősítenek az influenszermarketingen, és a külföldi piacon angol nyelvű, eurós webshopppal nyitnak újra. Tavaly még jelen voltak a Zalando és a Wolf and Badger kínálatában is, bevételeik 20–25 százalékát adták ezek a webáruházak. De a hullámzó forgalom, az óriási jutalékok, a zökkenőkkel teli logisztika és kommunikáció túl sok háttérmunkát kívánt.
Saci pedig elkezdett határokat szabni. Minden napját képes lenne kitölteni a Nonplusszal, de szüksége van keretekre. Péntekenként ezért nem dolgozik – interjút sem ad aznap, bármennyire szeretném –, olyankor pihen, meditál vagy tanul. Most éppen jógaképzésre jár, a szakadatlan pörgés közepette nyugalmat talál benne.
Legalább egy felmérődrónnak és a hozzá tartozó szoftvernek ott kellene lennie minden magyar gazdaságban, mondja Török Gyula és Keczer Máté, a területen szakértőnek számító ABZ Drone ügyvezető igazgatója és helyettese. Körbejártuk, hogy miért jók a monitoring- és permeteződrónok, mennyibe kerülnek, és milyen képzettség kell a kezelésükhöz.
„Itt nem mindent ti csináltok, ugye?” – kérdezik gyakran Matus Dórától és Tárnok Lászlótól a házaspár több mint kétezer fás birsültetvényét látva. „De, mi!” – hangzik a válasz. A Birsbirtok a paszternáktól és egy régi japán kistraktortól jutott el oda, hogy ma már a Dél-Dunántúl legtöbb pálinkaházában az ő termésükből készül a birspálinka.
Gyengélkedő ipar, már az év elején elszálló költségvetési hiány, romló növekedési várakozások. Nem indult jól az év, de legalább magasabb szintre emelkedett a kormány és a jegybank vitája is, csak a 400-as forint ijesztő közelsége tekerte le a hangerőt. A Forbes negyedéves makrogazdasági jelentése.
Bő másfél évszázaddal azelőtt, hogy Andrea Bocelli a 90-es évek közepén világszerte befutott a Time To Say Goodbye című romantikus dallal, családját már jól ismerték agrárgép-vállalkozásáról egy kis toszkán településen. Traktorvásárlók helyett az elmúlt csaknem húsz évben nyaranta tízezres turistatömeget vonz a Bocelli név Lajaticóba: a falu végi Teatro del Silenzio nevű szabadtéri színházban minden júliusban sztárvendégekkel lép fel a híres tenorista. Pár éve fia, Matteo is belépett a showbizniszbe, nemrég az Oscar-gálán énekelt apjával – hamarosan pedig Zalában dalol.
