Ki lesz az első alkalmazott,aki milliárdos lesz?

A magyar startupvilágot kulturálisan alapvetően határozza meg a „nagy hármas”. Üzletileg azonban ma már sok szempontból túllépett rajtuk több azóta elindult magyar cég. A Ustream, a Prezi és a LogMeIn alapítói minden bizonnyal örömmel nyugtázzák ezt, hiszen sokat tettek – és tesznek – azért, hogy legyen utánpótlásuk.


Hogy a tudástranszfer milyen fontos, arra amúgy a nagy hármas tagjai maguk is jó példák: szinte mindenhol eleve volt, vagy később társult be olyan alapító, aki nem Magyarországon szocializálódott. Olyan alapítótárs, aki alkatilag úgy volt „bekötve”, hogy elhitte: megálljuk a helyünket a világpiacon, és mindenkit képesek vagyunk legyőzni. Ezek a cégek jellemzően magyar fejlesztőbázissal és amerikai irodával dolgoztak, előbbi hozta az olcsó termékfejlesztést, utóbbi a hatalmas piacot.


Az utódok is követik ezt a receptet, de ők már jellemzően Saas B2B cégek, azaz szoftverszolgáltatást nyújtanak előfizetésért, elsősorban amerikai vállalati ügyfeleknek. Most mutatunk öt jó példát az élmezőnyből, hogy megértsük, mi lehet a siker receptje ezeknél a cégeknél, és hogy rávilágítsunk, hogyan változott az elmúlt tíz évben a magyar ökoszisztéma és annak helye a világban.