„Túl egyszerű csak bedugni a kulcsot, aztán elindítani az autót. Engem sokkal jobban érdekel, hogyan működik a motor, ezért vásárlom a második világháborús Willys dzsipeket, és bütykölöm őket a műhelyemben. Nem is gondolnád, de már kétszáz euróért hozzá lehet jutni ilyen veterán roncsokhoz.” Elsőre meglepő hobbi egy huszonhat éves, nonstop mosolygó olasz aranyifjútól – még akkor is, ha kétszer is elmondja, hogy véletlenül sem a háborús vonal érdekli a Willysekkel kapcsolatban.
Hamarabb gondolná róla az előítéletes átlagember, hogy bőrcipőket vagy drága órákat gyűjt a festői toszkán családi birtokon. Márpedig Matteo Bocelli – a híres-neves Andrea Bocelli másodszülött fia – azzal tölti a legszívesebben az idejét a Pisától nagyjából ötven kilométerre lévő, alig több mint ezres lélekszámú Lajatico dimbes-dombos vidékén, hogy dzsipjével furikázik. Ha meg itt a szarvasgombaszezon, az erdőben bóklászik, gyűjti az olasz konyha kedvelt alapanyagát, és szívesen vesz részt a családi olívaszüretben is.
Lajatico, pontosabban annak La Sterza nevű, mélyebben fekvő része szinte pár házból és egy hatalmas hangársorból áll, utóbbin messziről virít a Bocelli felirat. No, nem az énekest reklámozza, hanem az 1831-ben itt megtelepedett família által alapított, mezőgazdasági gépeket forgalmazó céget. Az ipari épületek mellett, az egykori alkatrészbolt helyén ma étterem működik, szintén a Bocellik, konkrétan Andrea bátyja, Alberto tulajdonában. Van saját márkájú proseccójuk, szarvasgombakrémjük, olívaolajuk és persze boruk. (Épp csak a csokimousse-on nincs rajta a nevük, ami nagy hiba, mert az a legjobb.) A borászat csaknem nyolcvanéves szőlőkkel és klasszikus toszkán fajtákkal operál, mint például a sangiovese, a malvasia, a trebbiano és a cabernet sauvignon.
Monogramos pecsét a marhákon
Az eredetileg földművelésből és szarvasmarha-tenyésztésből élő családban hét generáció óta A-val kezdődő nevet adnak az elsőszülött fiúnak. A hagyomány prózai okkal indult: így nem kellett megváltoztatni a marhákra pecsételt monogramot. Az 1867-ben az első, kéthektáros lajaticói birtokot megvásárló Gaspero Bocelli fiát Anselmónak hívták, utána jött Antonio, majd Alcide, az őt követő Alessandro pedig túltolta a hagyományt, és nagyobbik fia, Andrea után Albertónak keresztelte másodszülöttjét is. Az énekes idősebb fia Amos, akinek szintén van már egy gyermeke, Alessio.
A családi bizniszt Alcide kezdte igazán felvirágoztatni, méghozzá egy jelentős gépészeti találmányával. A földművelésben addig használt gőzgépek helyett belső égésű motort szerelt munkagépeibe. Később ezt a fejlesztést eladta egy nagy cégnek, majd a találmányából komoly gépkereskedő vállalkozást épített fel Lajaticóban, ez volt az Oficine Bocelli. És mivel alapvetően mégis a földművelés maradt a kedvenc tevékenysége, a szőlő- és olívatermelést is bővítette.
Még fia, Alessandro és az ő felesége, Edi is keményen dolgoztak a traktorkereskedésben és a földeken, a következő generációt azonban már más izgatta. Andrea bátyja, Alessandro építész lett, feleségével, Cinziával ma is viszi a gasztrovállalkozást, ám a gépkereskedést eladta a család a cég dolgozóinak. Edi, a klasszikus olasz Mamma 2022 májusában halt meg, utolsó éveiben is aktívan dolgozott a gazdaságban.
„Lajatico olyan, mint egy nagy család – mondja Matteo, aki pár éve költözött vissza apja szülőházába a Ligur-tenger partjáról, a dolce vita egyik epicentrumának tartott Forta dei Marmiól. – Amint meglett a jogosítványom, ide autóztam el először egyedül. Azt volt a legnehezebb elérnem gyerekkoromban, hogy valaki azért szeressen, aki vagyok, és ne a vezetéknevemért.” Lajaticóban a természetközeliség mellett azt élvezi a legjobban, hogy nem tud végighajtani az utcákon fehér dzsipjével anélkül, hogy ne állítaná meg legalább egy falubeli cseverészni.
Andrea jellemzően lóháton jelenik meg a település esténként nyüzsgő főterén, és ő is fesztelenül elbeszélget mindenkivel, sőt a szelfizés sem zavarja. A márciusi Oscar-díjátadó másnapján is meglepi a Matteóval interjúzó magyar újságírócsapatot, amikor váratlanul megjelenik itteni birtokán, hogy egy órácskára kilovagoljon kedvenc lován. „Nem bírja ki nélkülem” – nevet Matteo, amikor meglátja apját, aki nagyjából kilencven kilométert autózott sofőrjével Forte de Marmiból, hogy kilovagoljon.
„Legutóbb Celine Dionnal léptem fel az Oscaron, de akkor még fekete hajam volt. Most először a fiammal, de már öreg vagyok” – mondja Andrea, és kérésünkre azt is készségesen bemutatja, mi a különbség aközött, amikor bel canto technikával énekel, meg amikor sima pophangon. Fia inkább popzenész, bár a luccai konzervatóriumot már elvégezte, még tanulja az operaénekléshez elengedhetetlen hangképzést.
Sonkaszeletelő és Rembrandt
A rusztikus, dombteteji kőházhoz ciprussorral szegélyezett úton lehet feljutni, a legkényelmesebb valószínűleg lóháton. Busszal vagy nagyobb járművel lehetetlen. A birtokon több gazdasági épület mellé – van szőlőültetvényük, zöldségeskertjük, istállójuk, madárházuk papagájokkal – felhúztak egy kisebb koncerttermet is. Falán hatalmas fotók Andrea Bocelli fellépéseiről, a színpadnál egy patkókból összeállított szék, mellette ugyanilyen gitár. Óvatosan megpengetem, szól, de megemelni alig lehet, olyan nehéz. Mindenesetre stílusban passzol a környezetéhez.
A szomszédos családi ház pazarul berendezett nappalijában is órákig lehetne nézelődni, van itt antikolt hintaló, monumentális Berkel sonkaszeletelő, szardíniai szakácskönyv, Rembrandt-önarckép-másolat, egy szürrealista Arcimboldo-kép, sok veteránautó-makett, no, meg végtelen mennyiségű Andrea Bocelli-relikvia. De egy idő után inkább leülünk Matteo zongorajátékát hallgatni, meg persze beszélgetni vele. Profin nyilatkozik, nemigen lehet
kizökkenteni abból, amit el akar mondani, ezzel együtt közvetlen és türelmes, pedig ez az egyetlen szabadnapja az Oscar és az ausztráliai turnéja között.
Hatévesen kezdett hangszeren tanulni, és tizen—nyolc volt, amikor először színpadra lépett: a római Colosseumban Verdit énekelt. Aztán egy évvel később már a megboldogult olasz tenor, Enrico Caruso emlékére született Caruso című örökzöld nótával szerepelt a David Foster Alapítvány vancouveri gáláján, ahol Oprah Winfrey volt a házigazda. Azóta fellépett többek között a sidney-i operaházban, Dubajban, a New York-i Madison Square Gardenben, sőt a Fehér Házban is. Először persze a legtöbb helyen Andrea vendégeként – ahogyan az Oscar-gálás lehetőséget is az apja révén kapta.
Azt mondja, életében először mert beszállni a Hans Zimmer által újrahangszerelt Time to Say Goodbye című számba, amit apja himnuszának, szent dalának tart. „És annyi híres ember volt az Oscar-gálán, még sosem énekeltem ilyen sok tehetség előtt, komoly lámpalázam is volt.”
Tavaly ősszel jelent meg első, Matteo című popalbuma, rajongótábora egy-egy koncert után százezrekkel nő. Legutóbb, amikor február végén fellépett Chilében, a The Viña del Mar International Song Festivalon – persze ott is édesapja mellett –, egyetlen nap alatt félmillióval ugrott meg Insta-követői száma. „Tudom, hogy a nagy részük apám rajongói köréből jön – mondja –, de azt látom, hogy a koncertekre egyre többen magukkal hozzák a gyerekeiket is.”
Nyilván azt szeretné, ha egyre inkább a saját dalaival, önálló előadóként azonosítanák. Ezek klasszikus popénekek, ahogy mondja, a 60-as, 70-es évek olasz zenéjén nőtt fel, és olyan zenészek inspirálták, mint Lucio Battisti, Renato Zero vagy Vasco Rossi, meg a későbbiek közül Eros Ramazotti és Zucchero, a nemzetközi sztárok közül pedig Stevie Wonder, Lionel Richie vagy legutóbb Ed Sheeran.
Mindazonáltal egy ideig úgy tűnhetett, inkább mint modell fog karriert csinálni – a Teatro del Silenzióhoz sétálva poénból be is mutatja kifutós járását, igaz, viccesen megjegyzi, hogy a magassága miatt sosem tudott szépen sétálni. Egy Guess-reklámkampányban Jennifer Lopezzel szerepelt, majd valószínűleg éppen egy Bulgari-modellfotózáson szúrta őt ki 2021-ben George Miller rendező, és szerepet ajánlott neki a Háromezer év vágyakozás (Three Thousand Years of Longing) című filmben, így Tilda Swinton oldalán játszhatta el Musztafa herceget. Ő énekelte a film Cautionary Tale című betétdalát is.
Ha Toszkánában lehetséges, akkor Zalában is
„Előbb ismerték Lajaticóban a Bocelliket, minthogy a zenében híresek lettek volna” – mondja az évek óta a településen élő Nyitrai Réka Viktória, aki ma apartmanokat üzemeltet Lajaticóban, és sétákat tart a helyi kézműves termelőknél. (Övé a Toszkánamánia nevű információs oldal, ami annyira jól van keresőoptimalizálva, hogy a Google-be beütve a másodiknak ugrik fel, rögtön a Wikipédia-szócikk után.) Viki volt a Bocelli Foundation első alkalmazottja: 2006-ban a Teatro del Silenzio közönségét szervezte.
Alberto Bartalin építész 2005-ben kereste meg Andreát, hogy győzzék meg együtt Lajatico önkormányzatát, hadd alakítsanak ki a település határában amfiteátrumot. Igazából nem volt szükség különösebb építkezésre, a domboldalba, a természetbe simul bele a nézőtér és a színpad. Utóbbit egy kis tó fölé állítják fel júliusban, ez a tó egykor állatok itatója volt. Minden évben egy-egy kortárs művész alkothat ide valami monumentálisat, és ilyenkor Lajatico központja is megtelik képzőművészettel.
Badacsonyi Tamás, a zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál alapítója 2010-ben járt először Lajaticóban, miután előző karácsonyra egy Andrea Bocelli-albummal lepte meg családját. Akkor még üres rét volt Tamásék Pálos Resort nevű, húszhektáros zalai birtoka helyén, és nem álltak ott erdőszéli színpadok sem. „Amikor elhatároztuk, hogy elmegyünk a következő nyáron Lajaticóba, a jegyek már elfogytak a Teatro del Silenzióba, de a főpróbára még sikerült bejutnunk. Nagy ösztökélést adott, hogy láttuk, lehet a semmi közepén, szántóföldek között, színpadfedés nélkül, tízezer néző előtt grandiózus koncerteket adni világsztárokkal, egy nyolcszáz fős kis falu szélén, távol a nagyvárosoktól. Hittünk benne, hogy ha ez lehetséges Toszkánában, akkor lehetséges Zalában is.”
A Pálos Resort színpadán 2018 óta többek között Al Di Meola, Mario Biondi, Candy Dulfer és a Gipsy Kings is megfordult már. Június utolsó hétvégéjére a magyar fellépőkön felül négy nemzetközi előadót hívtak, mind először játszanak Magyarországon. Matteo Bocelli mellett Giacomo Turra, Morris Madrone és Steffen Morrison jön a zalai dombok közé.
A Teatro del Silenzio két júliusi előadására a jegyek minden évben hónapokkal előre, jórészt már télen elfogynak, a 180–500 eurós jegyárak ellenére is. Sőt van 860 eurós, úgynevezett executive belépő, VIP-karszalaggal, welcome koktéllal és a lehető legközelebbi parkolóhellyel. Ráadásul a fellépők névsorát csak valamikor áprilisban hirdetik ki. Mindenesetre a korábbi évek szereplőgárdája – mások mellett Placido Domingo, Jose Carreras, Gianna Nannini, Zubin Mehta, Luca Tommassini és Dua Lipa – után idén, Andrea Bocelli zenei karrierjének harmincéves évfordulóján is nagy sztárok várhatók.
Viki azt meséli, egyszer akkora eső kerekedett a koncert előtt, hogy végül lefújták a bulit a szervezők, de már tele volt a parkoló, és a kocsik a nagy sárban nem tudtak elindulni. A falu összes traktorosa megjelent, hogy segítsenek a vendégeknek, és egy dzsipes kapucnis felsős fiatalember is egyenként húzgálta ki a személyautókat a mocsárból. „Másnap az Instán láttuk, hogy valaki kitett egy fotót: Matteo volt a megmentője.”
