A Bilanx a környék szokásait és gazdasági törvényeit sutba dobva karakteres, leginkább szerzőinek leírható konyhát visz a legszűkebb pesti belvárosban.
Egy világjárvánnyal ezelőtt a Tigris működött abban a belvárosi üzlethelyiségben, amit késő tavasz óta a Bilanx foglal el. Ha valakinek éppúgy megkopott volna a latinja, mint az enyém, annak mondom, hogy a név kétkarú mérleget jelent, és az utcanévre rímel. Ezt tehát viszonylag könnyen megfejtettük, ám a Bilanx lilás-kékes fényű, sátorvázszerű fénycsövekkel keretezett, a minimalista és a csempézett asztalok ellenére sajátosan légies belterét már kevésbé egyszerű megfejteni. Kétségkívül nem az általános étteremgenerátor szülte, leginkább egy 60-as évekbeli videoklipet idézne, már ha lettek volna ilyenek. Mindenesetre jól és fesztelenül lehet benne ülni. Sokat segít ebben a fiatal és közvetlen stáb, meg a nyitánynak hozott szardellával elkevert vaj, ami felkészít a várható (remélhető) erős ízhatásokra. Kis kóstolótányérokkal és véges számú fogással dolgoznak, a sztoriban francia és baszk pedigré, de az étlapon annyi ázsiai behatás is felvillan, amennyi mostanság mindenütt a világban, ahol nem cövekelik magukat szorosan egyetlen konyhához.
A hideg ételek sorát nyitó marinált bébiuborka tahiniszerű mandulavinaigrette-tel és -pelyhekkel, valamint csiliolajjal jön, a tavaszi nyitáskor ugyanez a fogás még fehérspárgával készült. Azzal tele volt az Instagram, az uborka talán kevésbé közösségimédia-pozitív, de az a gyanúm, hogy ez a fogás minden roppanni képes, neutrálisabb zöldséggel működik. A libamájtortácskák úgy képesek egy régóta keresett májélményt adni, hogy közben nem nehezek, a borból és szőlőléből redukált édes, gyümölcsös ízjegyek csak árnyalatnyit köszönnek be, és a vékony házi krokett sem teszi töményebbé az ízképet. A mangalicasonka hazai tenyésztésű sertésből készül, de Spanyolországban érlelik három évig, és nem hiába: elég emlékezetes íze van ahhoz, hogy ne csak mint két szerviz közötti bar food legyen helye egy ilyen étlapon.
A meleg fogások közül a két szépen formázott hasábban tálalt mangalicakaraj akár rózsaszínűbb is lehetett volna, de így is tökéletesen puha, és visszaadja a gyakran és gondosan kiszárított húsrész becsületét. Choron kerül rá, ami a tankönyvben egy paradicsomos irányba dúsított vajas-boros berni mártás lenne, de itt egy BBQ-s hangvételű, máshogyan gazdag szósz. Szerencsére nekünk csak a húsra kell kanalazni, a terminológiában nem kell elvesznünk. A köret zellerkrémre pakolt, pirult kínai kel, utóbbit a citrusok húzzák a nyárhoz.
A nagyon gyenge ipari termelés ellenére nem romlottak tovább a növekedési kilátások, hihetetlen, de a bérek nagy mértékben nőnek. A költségvetés kikupálása nem tűrt halasztást, megjött a megszorító csomag is, újra emelkedőben az infláció. Negyedéves makrogazdasági összefoglaló.
Az előző rész tartalmából: „Gyengélkedő ipar, már az év elején elszálló költségvetési hiány, romló növekedési várakozások. Nem indult jól az év, de legalább magasabb szintre emelkedett a kormány és a jegybank vitája is, csak a 400-as forint ijesztő közelsége tekerte le a hangerőt. Az elmúlt években bármi új, megemelt költségvetési hiánytervet bemondott Nagy Márton vagy Varga Mihály, az már az előző nap irreális volt. Nem tudni, hogy lesz-e olyan pont, amikor valóban behúzzák a féket és jön a megszorítás, kiigazítás, vagy hagyják a hiányt szállni szabadon, amíg valami kényszer be nem int (újabb gyors forintgyengülés vagy leminősítés).” (Forbes, 2024/4)
A romló kilátásokat hozó első negyedév után tavasztól már nem kerültek lejjebb a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozások, és az egyre ramatyabb állapotba kerülő költségvetést is megtámasztotta a kormány azzal, hogy komoly kiigazítást jelentett be. Nem mondhatnánk, hogy nagy segítség ez a magyar családoknak, épp ellenkezőleg, de legalább hihetőbb, hogy idén már valóban tartani akarják a (tavasszal megemelt) költségvetési hiánycélt.
Fontos változás az év elejéhez képest, hogy teljesen megszűnt az értelmetlen szájkarate a jegybank és a kormány között. Előző negyedéves jelentésünkben kénytelenek voltunk több bekezdést annak szentelni, ahogy osztja egymást Matolcsy György jegybankelnök és volt alelnöke, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, amit az országot finanszírozó és a forintpiacot meghatározó befektetők nem díjaztak túlságosan. Nem egyszerű gazdaságfilozófiai nézetkülönbséget láttak, hanem egy törvénymódosítási javaslat elég egyértelmű beavatkozási kísérletnek tűnt a jegybanki függetlenségbe.
De ez remélhetőleg már a múlt, a második negyedévben a felek visszafogták magukat, nem adtak csámcsogni témát a sajtónak és a piaci szereplőknek, ez pedig önmagában adott némi stabilitást a magyar eszközöknek – a forint egész kiszámítható volt a 390–395-ös sávban. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyszeriben szépre fordult volna minden, a magyar gazdaság küzd, mint malac a jégen. A tavalyi inflációs sokk és recesszió után a kilábalás továbbra is nagyon erőtlennek tűnik, és az infláció se tér vissza egyelőre a jegybanki célsávba, az év második felében valószínűleg újra felfelé tart majd.
Béremelés pedig volt Az iparról márciustól rendszeresen gyászos adatok jelentek meg. A fő felvevőpiacok gyengélkedése alapján senki se számított bivaly teljesítményre, a várakozások elég mélyen voltak, de ezeket is sikerült rendre alulmúlni. Májusban az ipari termelés volumene 4,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és lényegében visszaesett a 2021 nyarán elért mélypontra. A járműipar és az elektronika is nagyon gyenge, ellensúlyként csak a kedvező időjárás által segített élelmiszeripart tudta kiemelni jelentésében a statisztikai hivatal – de a hőhullámos, aszályos nyár miatt lehet, hogy ez se tart sokáig.
Abban, hogy az ipar lehúzó ereje ellenére a növekedési várakozások nem romlottak tovább (2,5 százalék körüli GDP-bővülés várható), annak lehetett nagy szerepe, hogy a bérdinamika igen erős maradt. Ezt általában kevesen érzik a pénztárcájukon, de a várakozásoknál jóval nagyobb mértékben nőttek a fizetések, maradva messze a két számjegyű tartományban. Noha elég látványosan az állami szférában ugrottak nagyobbat a bérek, a vállalati szektorban áprilisban mért 11,6 százalékos növekmény is jócskán a várakozások felett van. A cégvezetők magas egy számjegyű növekedésben bíztak, de ezt el kell engedniük, a munkavállalók alkupozíciója továbbra is erős. Kérdés, lesz-e belőle fogyasztásbővülés.
A kisker adatok mindenesetre nem erre utalnak, az áprilisi és májusi mutatók is a várt alatt alakultak. A kaján már nem spóroltunk, áprilisról májusra itt volt már egy pici növekedés, ellenben a nem élelmiszerüzletek forgalma visszaesett, a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet meg tartósan alacsony. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy a fogyasztás is visszaesik, a szolgáltatások iránt erős maradt a kereslet. Érdekes változás, hogy új hűtő vagy tévé helyett inkább élményre költenek az emberek, de a tévé is kaphatott egy kis löketet júniusban-júliusban a foci-Eb és az olimpia miatt.
Az biztos, hogy a tavalyi inflációs sokk okozta durva reálbércsökkenés után idén a vártnál erősebb reálbérnövekedés lesz, ennek első időszakában a tartalékok feltöltése dominálhat, de előbb-utóbb valószínűleg a fogyasztásban is megmutatkozik majd, hogy a háztartásoknak több elkölthető pénzük van.
De legalább lett repterünk Miután az infláció az elmúlt hónapokban visszatért a normálishoz közelítő kerékvágásba, a költségvetés helyzete lett a legkritikusabb pont a magyar gazdaságban. A második negyedévben is elég gyatra adatok jelentek meg, júliusig senki se tudta, hogy újra csak hagyják elszállni a hiányt, mint tavaly, vagy bevállalják a bármi másnak, csak megszorításnak nem nevezhető kiigazító lépéseket. A július 8-án reggel tartott Kormányinfón derült ki, hogy bevállalták, fedősztoriként védelmi hozzájárulásnak nevezve a megemelt vagy újonnan kivetett különadókat.
A kormány tehát újra csak a politikai haszon szempontjából valóban beváltnak tűnő módszerhez nyúlt. A különadókat az érintett szektorok az eddigi tapasztalatok szerint úgy tudják áthárítani a fogyasztóra, hogy az átlag szavazó vagy nem érzi, vagy ha igen, akkor se köti össze egyértelműen azzal, hogy költségeinek emelkedését a kormány intézkedései okozzák. Most is a bankok és az energetika kapták a legdurvábbat, a megszorító csomag a jegybank számítása szerint az idei GDP 0,6, illetve a jövő évi GDP 0,7 százalékára rúg.
Ez azt is jelenti, hogy most már nem tűnik irreálisnak a tavasszal 4,5 százalékra emelt idei hiánycél elérése, hasonló kisebb csomagokkal pedig akár mozgásteret teremthet magának a kormány arra, hogy a 2026-os választásokhoz közeledve szokás szerint pénzt szórjon a választók lába elé. Persze ezzel – túllépve a negyedéves adatokon, rövid távú trendeken – az is láthatóvá válik, hogy egy újabb négyéves ciklus múlhat majd el anélkül, hogy érdemi változást látnánk a magyar gazdaság állapotában, a legkisebb reform, bármiféle előremutató változás nélkül folytatódik az alulteljesítés, a leszakadás a hasonló fejlettségű régiós országoktól.
De legalább lett repterünk. A Budapest Airport üzemeltetésének visszavásárlása prioritást élvezett, a tavaly őszre ígért dealt végül június elején jelentették be. Nagyjából egybillió (ezer milliárd) forint az, amit az állam a nyolcvanszázalékos részesedéséért kifizet, de semmi olyan fejlesztésről nem tudtak egyelőre beszámolni, amit az előző tulajdonos ne tervezett volna. Viszont kábé a reptérvétel napján varázsütésre szublimálhatott a légitársaságok állítólagos extraprofitja, bejelentették ugyanis, hogy eltörlik a rájuk kivetett különadót. Ezek szerint a Ryanair-vezér nem kamuzott, mégis létezik olyan összefüggés, hogy extra adóterhelés nélkül több járatot és utast hoznak egy adott reptérre a légitársaságok?
A következő időszak izgalmas kérdése az, hogy meddig tudja csökkenteni az alapkamatot a jegybank. Nyár elején úgy tűnt, hogy hét százaléknál megállnak, ezt kommunikálták is („új szakasz kezdődik”), aztán hirtelen jött néhány jó hír – kamatcsökkentési várakozások erősödése Amerikában, a költségvetési kiigazítás bejelentése itthon –, és rögtön lecsaptak a lehetőségre, július 23-án vágtak újabb 0,25 százalékot. Felerősödtek a további csökkentésekkel kapcsolatos várakozások is, miközben a forint se gyengült. Igencsak kérdéses, hogy ez az ideális állapot fenntartható-e. A maginfláció eleve magasan ragadt, az inflációs kockázatok is inkább felfelé mutatnak, mindezt pedig a gyorsan növekvő bérek mellett az új különadók várható áthárítása is tetézheti.
Egy tizenhat négyzetméteres fabódéval kezdték Tápiószecsőn, ma már az Andrássy úton is van fagylaltozója az Ipacs családnak. Pedig annyi mindenen elcsúszhattak volna. Hoztak rossz döntéseket, nyitottak, majd becsuktak nem működő éttermet, ráfaragtak a devizahitelre, és úgy kezdtek cukrászkodni, hogy a süteményekhez se konyítottak.
Eva Mendes csaknem tíz évvel ezelőtt a háta mögött hagyta Hollywood csillogását, hogy Ryan Goslinggal családot alapítson. Az ötvenéves színésznő most egy takarítószer-márkával tért vissza, és az amerikai Forbesnak elmesélte, miért boldog mosogatás közben. Arról nem esett szó, miféle boldogságot okoz neki – nyilván a fizetségen felül –, hogy ő lett Magyarországon a Hell Energy szűrt ivóvizének új reklámarca.
Még csak huszonévesek, de már olyan cégnevek színesítik az önéletrajzukat, mint a BlackRock, a Prezi, a Wise vagy a GoTo (korábban LogMeIn). Bugir Zsófia, Roza Bori és Südi Bea különböző úton jutottak el a fiataloknak technológiai képzéseket kínáló Skoolig, és amit ott tanultak, azóta is erősen hatással van a szakmai életükre. A három programozó a kívülről progresszívnek tűnő IT-s közegben azt érzékeli, hogy még ma is fennállnak a nemek közötti különbségek, sok a mentális megpróbáltatás és a csoportos leépítés. Lelkesedésük azonban nem hagyott alább.
Szemléletváltásra van szükség az executive search-ben, hangzatos, de kiüresedett szavak helyett valódi cselekedetre, őszinte, jövőbe néző, emberközpontú kiválasztási folyamatra. Erről szól a Starge Leadership Resources Company. A céget két ikonikus alakja dedikálja. Gombás Éva és Vándorfi Viktória egymásra találása determinálva volt. Már nem az hajtja őket, hogy megmutassák mekkora vezetők. Partnerek lettek, közös szenvedélyük pedig: […]
