Az Afrikából Anglián át Budapestre látogató félmagyar Tony Dabbous csak némi angol nyelvű olvasnivalót keresett magának. Az azóta eltelt harminchárom évben megtanult magyarul, és övé a város legnépszerűbb idegennyelvű könyvesboltja, a Bestsellers.
Tony Lánggal találkozni olyan élmény, mint egy romantikus kalandfilm eleje. A nő belép a téli nyirkos utcáról a kivilágított könyvesboltba. Az idős tulajdonos kezet nyújt, hosszan tenyerében tartja a nő jéghideg kezét, és meleg hangon megjegyzi: teljesen átfázott, jöjjön, igyon velem egy teát. A bolt hátsó részében kis lépcső vezet fel az apró galériára, ahol egy íróasztalnak és két széknek jut csak hely a könyvtornyok mellett. Leülnek, a nő az életéről kérdezi az idős férfit, aki félig angolul, félig magyarul mesél. „Az életem nagyon egzotikus, de nem én tehetek róla” – kezdi. A kép elhomályosodik, snitt, és hirtelen Afrikában találjuk magunkat egy országokat és kultúrákat átszelő utazáson.
A főváros híres nemzetközi könyvesboltja, a Bestsellers harminchárom éve nyílt meg az Október 6. utcában. Azóta közkedvelt helyszínné vált nemcsak az itt élő expatok, de a friss idegennyelvű irodalomra vágyó olvasóközönség számára is. Itt mindent kapni, vagy ha épp nem, rövid idő alatt beszerzik bárhonnan. A pultban állók és a vendégeket kiszolgálók közül mára többen résztulajdonosokká váltak, de az alapító Tony csak havonta néhány napra jön be, hogy felelevenítse, milyen a vevők között lenni, személyesen eladni egy-egy kötetet.
A nyelv nem csak szavakból áll Etiópiában született Antoine Dabbous néven, a Lángot (ahogy ő mondja, a művésznevét) magyar édesanyjától kölcsönözte. Szíriai származású kereskedő apja az egyiptomi Alexandriában született, majd Szudánba, onnan Etiópiába költözött. „Itt találkozott az anyámmal, aki eredetileg az előző férjével érkezett oda, a férj azonban meghalt egy balesetben. Néha történnek ilyen találkozások, amikre, ha regényben írnám le, az emberek azt mondanák, ez túl sok, micsoda kitaláció!”
Írta: Iglódi Csaba A szerkesztés szeszélye úgy hozta, hogy a februári számban kerültem ismét sorra. Nekifogtam a cikknek, de szomorúan állapítottam meg, hogy lemaradtam arról, hogy az év eleji jókívánságokról és fogadalmakról írhassak. Új téma után néztem, csak előtte rápillantottam egy tavalyi emlékre a Facebookon. Talpig sárkányjelmezbe öltözött kamaszt mutat a fotó, vállán hátizsák, tartása magabiztos. Kamaszélete első igazán […]
Írta: Iglódi Csaba
A szerkesztés szeszélye úgy hozta, hogy a februári számban kerültem ismét sorra. Nekifogtam a cikknek, de szomorúan állapítottam meg, hogy lemaradtam arról, hogy az év eleji jókívánságokról és fogadalmakról írhassak.
Új téma után néztem, csak előtte rápillantottam egy tavalyi emlékre a Facebookon. Talpig sárkányjelmezbe öltözött kamaszt mutat a fotó, vállán hátizsák, tartása magabiztos. Kamaszélete első igazán nagy megmérettetésére indul éppen a fiam: középiskolai felvételit fog írni. „Azt mondták, abban menjünk, amiben jól érezzük magunkat” – vetette oda, amikor rákérdeztem az outfitre, s ezzel a maga részéről lezárta az ügyet.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Márciusban Nemes Dániel tér vissza!
A zöld, kapucnis jelmez a hosszú farokkal szerencsét hozott neki egy éve, és ötletet adott nekem most. Beugrott, hogy nemcsak a mi új évünk van ám, hanem a világ egy elhanyagolhatatlannak nem mondható része mostanság lép át egyik korszakból a másikba és belekezd a Fa Sárkány évébe. Egy Sárkány-évben született földlakó átéli a jegy minden dinamizmusát és energiáját. Tudvalevő, hogy a sárkány a kínai állatöv legkarizmatikusabb és legenergikusabb jegye. Ez a jegy az innováció, az erő és a bátorság szimbóluma.
Adódik persze a kérdés, hogy miért áll le a világ egyik legnagyobb gazdasága, Kína minden évben egy hétre, de akár hetekre az ünneplés kedvéért. A válasz egyszerű: a kínai újév több egy dátumnál – az újrakezdés, a családi összetartozás és az előretekintés időszaka. Új célokat hoz, és mindent legyűrő energiával tölt el.
Így aztán megtaláltam az apropót, hogy visszakanyarodjak a jókívánságokhoz. A szokásos boldog helyett inkább tartalmas új évet várok. Magamnak és mindannyiunknak. S hogy mit jelent a tartalmasság? Egy jó beszélgetést, a test kellemes fáradtságát egy kiadós edzés után, hazatalálást egy közösségben, egy elgondolkodtató filmet, pazar regényt vagy színdarabot, alkotást és teremtést. Üzleti előrelépést, forradalmi gondolkodást. Hogy ki és mit tekint tartalomnak, persze olyan, mint a bencések szabálykönyvében a hemina. A bencések regulája említi, hogy napjában egy heminányi bort ajánlatos fogyasztani. De hogy ez deci, liter vagy akó, azt a regula nem mondja meg, kinek-kinek más űrtartalmú heminája van.
Nekem a tartalmasság is ilyen: mértékegysége nincs, és mindenkinek mást jelent. Valami olyan, amiről mesélsz otthon, amikor hazaérsz, vagy ami szóba kerül a barátok között, valami, ami másnap és másnapután is foglalkoztat még, amit jó visszamozizni az év végén, amit megsüvegelnek az irigyek és az idegenek is.
Adós vagyok még a fogadalommal. Évek óta nincs, de most van: visszatérek a papírhoz és a tollhoz. Tanulom még, de nagyon élvezem.
Hagyom, hogy a tintát beszívja kicsit a lap, addig csak óvatosan nyúlok hozzá. Törölni nem tudok, erre vissza kell szoknom. Hiába tanultam meg a betűt formázni, és megfelelően kötni az írott bé-t az ó-hoz, most idő kell, amíg visszajön az a régi tudás. A néhány gombnyomás, és a volt-nincs suta mondat, a túlságosan bátor megfogalmazás, a csikorgó mondat, nincsenek többé. Helyette most az áthúzott, felüljavított mondatok ott virítanak a papíron.
A delete gomb sokszor könnyelművé tett, de a kézzel leírt szavak visszakapták a súlyukat. Felnézek a füzetből, és megakad a tekintetem az irodám falán egy bekeretezett lapon. Közel negyven éve őrzöm, és költözik velem. Esterházy Péter ajándéka volt Ottlik Gézának a hetvenedik születésnapjára az eredeti, ez persze csak nyomdai másolat. Esterházy 1982-ben lemásolta az Iskola a határon című Ottlik-regényt egy rajzlapra, egy sort a másik után, amikor pedig a papír aljára ért, folytatta ugyanazon a lapon legfelül. Egyik sort a másikra. A teljes regényt egyetlen papírlapra. Egy évre rá jelent meg az akkori Mozgó Világ folyóirat művészeti mellékleteként a tiszteletadásnak ez a csodálatos formája. Azóta viszem magammal mindenhova.
S ha már fogadalom, akkor még egy, az utolsó ebben a jegyzetben. Idén megírom a tavaly megjelent Dreher-szimfónia után a második regényemet. Nem tollal – arra képtelen lennék –, de azért lesz neki szerepe. Miután leadtam a kiadómnak – valamikor –, és mielőtt megjelenik a boltokban – valamikor ősszel –, elkészül belőle egy kézzel írt változat is.
A Forgó tagjai: Nemes Dániel, Litkai Gergely, Sásdi Helga és Iglódi Csaba.
Amikor történelmi csúcsra járnak a tőzsdék, és az orrunk előtt mélybe zúgnak kockázatmentesen elérhető kamatok, különösen nehéz jó befektetési döntést hozni.
Kitarthat-e a forint, lehet-e még kakaó a részvényekben, miért népszerű az arany?
Útmutató kisbefektetőknek.
Amikor a 2200-as években történészek az előző előtti évszázad eseményeit kutatják a szerverek mélyén fennmaradt Tiktok-videókban, Insta-posztokban, online cikkekben és videókban (gondolom, a mesterséges intelligencia, vagy ki tudja, milyen emberfeletti segítségével), lesz majd egy kreatív, fiatal kutató, aki véletlenül rábukkan a 2010-es évektől kiadott Forbes magazinokra, és felcsillan a szeme. Új téma! A korszakról kialakult általános képpel szemben egy virágzó, sokszínű […]
„Cordelia mit tegyen? Hallgat s szeret” – írja Shakespeare a Lear királyban a címszereplő legkisebb lányáról. Ezt teszi Hárdi Lilla és alapítványának csapata is, meghallgatja, lelki és szociális támogatással segíti azokat, akik háborús és szervezett erőszak elől menekülve jönnek, újabban például Ukrajnából. Visszavezetik őket az életbe, hogy emlékeikkel együtt képesek legyenek a továbblépésre.
