Harminchét év után eljön a Shelltől Kapitány István, aki csaknem tíz éve lett az olajmulti teljes globális kiskereskedelemért felelős alelnöke, ezzel a legmagasabb pozícióban dolgozó magyar menedzser a világon. Miért, és hogyan tovább?
Mielőtt a felvétel elindult, akármilyen szakmai kérdésről faggattalak, pont ugyanolyan lelkesedéssel beszéltél róla, mint öt vagy tíz éve. Még jobban meg vagyok lepve, hogy harminchét év után elhagyod a Shellt. Miért is? A kollégáimat is meglepte, és én is úgy érzem, hogy az energiaszintem nem nagyon változott. Pedig mi ezen már 2021 óta dolgoztunk.
Kit takar még a többes szám? Engem és a főnökömet. Nyilván én ezt imádom csinálni, és sikerrel is csinálom. De az nem lehet, hogy valakinek az az üzleti filozófiája, hogy kineveli a tehetségeket, arra büszke, hogy kik azok a tehetségek, akiket kinevelt, és milyen pozícióba juttatta őket, aztán befagyasztja a legfontosabb pozíciót, ahova ők el szeretnének érni.
Át kell adni a helyedet, miközben neked már nincs felfelé? Egy pozíció lett volna, ezt, ahogy korábban is mindig, jeleztem, hogy szeretném. De nem engem választottak, és komolyan azt gondolom, hogy valószínűleg jó döntést hoztak.
A Heavy Tools® víziója egyértelmű: szeretnék, ha a brand a közép-európai régió piacán egy általánosan ismert, meghatározó ruházati márka lenne, mely prémium minőséget és kifinomult stílust kínál az aktív életmódot kedvelő célközönségnek. A 27 éves Heavy Tools® most újabb szintet lép, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság megbízásából ők készítik a magyar […]
A Heavy Tools® víziója egyértelmű: szeretnék, ha a brand a közép-európai régió piacán egy általánosan ismert, meghatározó ruházati márka lenne, mely prémium minőséget és kifinomult stílust kínál az aktív életmódot kedvelő célközönségnek. A 27 éves Heavy Tools® most újabb szintet lép, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság megbízásából ők készítik a magyar csapat formaruháit, és egyben hivatalos támogatói a magyar olimpiai és paralimpiai csapatnak.
A 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékoknak otthont adó Párizs a divat fővárosa, a stílus és az elegancia hazája. Franciaországban a divat nem csupán trendekről és ruhákról szól, hanem egy életstílusról, egyfajta magabiztosságról és kifinomultságról. A francia nők öltözködésében a klasszikus elegancia modern trendekkel ötvöződik, és mindig kiemelt figyelmet fordítanak a minőségi anyagokra és a tökéletes szabásra. A Heavy Tools® szakemberei ezt az életérzést vegyítették a márka stílusjegyeivel, így született meg a magyar formaruha-kollekció. A tervezés során megálmodott egyedi összképben az olimpiai csapat egésze testesíti meg a piros, fehér és zöld színek harmóniáját a bevonuló ceremónián. A francia zászló színeit is belecsempészték a kollekcióba, így a sötétkék a férfi sportolók öltözékében fog megjelenni.
„Az olimpiai és paralimpiai kollekció tervezésekor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a sportolók a megnyitó ceremónián a lehető legjobban érezzék magukat a bőrükben. A kiváló minőségű anyagok és a megfelelő szabásvonalak biztosítják azt a komfortot, ami a külső megjelenésükön is tükröződik” – árulta el Doroszlay Yvette, a Heavy Tools® ügyvezetője és tulajdonosa, hozzátéve, hogy a szigorú nemzetközi előírások pontos betartása alapvetés volt.
A tervezők a krakkói Európa Játékok alkalmával értékes visszajelzéseket kaptak a sportolóktól, melyeket beépítettek a kollekcióba. Minden apró részletre figyeltek, így például a női ruhát praktikus zsebekkel látták el a napszemüveg, telefon és egyéb kisméretű tárgyak kényelmes tárolására.
„Mindig szívmelengető, ha Heavy Tools® terméket látok szembe jönni az utcán, egy koncerten vagy sporteseményen, a mostani nyár viszont egy olyan mérföldkő a márka életében, amire hosszú évtizedek múlva is nagyon büszkék lehetünk. Ez egy igazi, hosszú csapatmunka volt, nagyon hálás vagyok a kollégáknak” – hangsúlyozta Doroszlay László, a Heavy Tools® ügyvezetője és tulajdonosa. A márka a sportolók mellett a csapatvezetőkről, az edzőkről és stábtagokról is gondoskodik, így körülbelül 400 embert öltöztet fel a párizsi olimpiára és paralimpiára, míg a szurkolók és a sportbarátok már saját maguknak is megvásárolhatják az egyes darabokat, a kollekció az üzletekben is elérhető. A Heavy Tools® a kollekciót nagyszabású közterületi és médiakampányban is népszerűsíti, a formaruhák nagyköveteként Illés Fanni, Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám jelennek meg a kreatívokon.
A Disfrutar Ferran Adrià legendás éttermének, az El Bullinak közvetlen örököse, és az elődhöz hasonlóan az utód sem tréfál. A sokadik látogatás ellenére még mindig tudnak meglepőt mutatni, sohasem állnak le a kísérletezéssel.
Nem is olyan régen kihaltnak számítottak, ma meg már több százan élik háborítatlanul a maguk különleges társadalmi életét a Hortobágyon. A Przewalski-lovakat drónnal vizsgáló magyar kutatók pedig a nemzetközi tudóstársadalom figyelmének középpontjába kerültek.
Nádudvari Élelmiszer Kft.
2024 Június Támogatói tartalom Nádudvari Élelmiszer Kft.
Egy mezőgazdasági nagyvállalattól érkezett a Nagisz Csoporthoz tartozó Nádudvari Élelmiszer Kft.-hez bő három évvel ezelőtt Nagy Ádám ügyvezető igazgató. A vállalat az elmúlt években látványosan fejlődött: tavaly árbevételi rekordot ért el, ma már az exportpiacokra lépésen dolgozik, és a neve is egyre jobban cseng a hazai piacon. Egy új kezdet Nagy Ádám 2020 őszén beszélgetett […]