Minden szempontból festői életet él Barcelona mellett, egy hegytetőn álló pazar házban, pompás kilátással a tengerre, és egyre kevesebbet gondol az egykori hazájában őt ért sérelmekre. Náray Tamás Magyarországon befutott divattervező volt, több mint húsz éven át készített ruhakollekciókat az elitnek, 2019-es emigrálása után pedig keresett festőművész lett Spanyolországban. Kiállításról kiállításra jár, absztrakt expresszionista festményeiért milliókat adnak a gyűjtők, közben magyar rajongók tízezrei olvassák a nagyregényeit. Meglátogattuk katalóniai otthonában, és jót beszélgettünk mañanáról, gyümölcsfákról, tibeti terrierekről és családbarátságról.
Sajttál, szőlő, dió, eper, guacamole, csokis süti és prosecco – úri fogadtatásban van részünk, amikor késő este megérkezünk Náray Tamásék nyaralójába Sant Pere de Ribes tengerpartjára Krasznai Zoli címlapfotóssal és asszisztensével, Novák Marcival. Barcelonától délre, a Costa Doradán április közepén a bátrabbak már úszkálnak a tengerben, de a lakóparkhoz tartozó medencét is választhatnánk, ahol kora reggel már javában sürgölődnek a karbantartók. A teraszról pont a vonatalagút tetejére épült Masia Casa del Marra látunk rá – valaha Franco tábornok is szívesen vendégeskedett a kúriában. Lehet, hogy csak helyi legenda, de mi máris elkezdünk azon spekulálni, van-e titkos földalatti járat, amin át a diktátor egyenesen az alagútba, a vonathoz tudott menekülni.
A sitgesi TamistArte galériában is jártunk.
A tüchtig lakóparkból kora délelőtt lesétálunk a partra, a síneken kelünk át, így keresztezzük a pár percenként mellettünk elzakatoló elővárosi vonat útját. „Olyan, mint a gödöllői HÉV” – mondom később viccből Tamásnak, hogy talán valami hasonló elhelyezkedésű házat keresett, amikor még Gödöllőn éltek, és Spanyolországban nyaralót vettek maguknak. Aztán 2019-ben ebben a sorházban kezdtek új életet Gyenes Istvánnal, aki több mint huszonöt éve a társa a vállalkozásban is, és az életben is.
„Ebben a fotóban benne van az egész életem” – mondta Tamás, amikor meglátta a képet fotózás után Krasznai Zoli gépének kijelzőjén.
Mindössze tíz kilométerre van innen TamistArte nevű galériájuk, a C32-es autópályán alagutakon át vezet az út a régen melegparadicsomnak mondott, ma már luxusnyaralóhely Sitgesbe. „Negyven év után nemrég majdnem az összes autópályakaput lebontották Spanyolországban, de pont ezen a szakaszon maradtak meg” – mutatja István, miközben előveszi a sztrádabérletét.
Balogh Petya(társalapító, STRT Holding) „A barátaimmal mentünk el sörözni a Millenáris környékére. Emlékezetes és inspiráló pillanat volt. Azt hittük, hogy innen egyenes út vezet a nyugati típusú demokráciához. Arra bátorított, hogy még nagyobbat merjünk álmodni.” Jaksity György(alapító, Concorde) „Azokban a napokban még egy utolsó síelésre kiugrottunk két volt kollégámmal a mölltali gleccserre Ausztriába. Szállásunk az egyik közeli faluban volt, […]
Balogh Petya (társalapító, STRT Holding)
„A barátaimmal mentünk el sörözni a Millenáris környékére. Emlékezetes és inspiráló pillanat volt. Azt hittük, hogy innen egyenes út vezet a nyugati típusú demokráciához. Arra bátorított, hogy még nagyobbat merjünk álmodni.”
Jaksity György (alapító, Concorde)
„Azokban a napokban még egy utolsó síelésre kiugrottunk két volt kollégámmal a mölltali gleccserre Ausztriába. Szállásunk az egyik közeli faluban volt, május elsején egyszerre ünnepeltük uniós belépésünket és a falusi majálist a helyiekkel, frenetikus hangulatban, egy hozzánk és az EU-hoz csatlakozó szlovén párral, illetve egy japán turistacsoporttal, késő éjszakáig. Másnap az idő nagy részében a 2700 méteren levő hüttében próbáltuk kipihenni a nagy ünneplést, és csak alibiből csúsztunk egyet-kettőt.”
Litkai Gergely (humorista, zöldaktivista; alapító, Dumaszínház)
„2004. május elsején, röviddel jogi szakvizsgám után, egy Bon-bon díj birtokában, évfolyamtársaimmal múlattuk az időt a pesti rakparton ünnepelve uniós csatlakozásunkat. Végre úgy éreztük, hogy az a temérdek uniós jogi ismeret, amit magunkévá tettünk, szárba szökkent, sőt virágot hozott. Este a vár aljában söröztünk, és szinte eufórikus volt a hangulat, majd felléptem az akkor még foghíjas nézőtér előtt a Godot-ban. Akkor még nem tudhattuk, mire készül Brüsszel. Gyanútlan, fiatal európai polgárok voltunk. Egy olyan közösségnek a tagjai, ami talán az egyik legsikeresebb és legszofisztikáltabb államok közötti együttműködést valósítja meg.”
„Már akkor roppant határozott elképzeléseim voltak a jövőmet, na, meg az egyetemi tanulmányokat illetően. Pontosan tudtam, hogy újságíró akarok lenni, és ennek megfelelően a szárnyaim már elég korán elkezdtem bontogatni. Tizenöt voltam tehát azon a tavaszon, amikor csapatot verbuváltam, főszerkesztővé neveztem ki magam, szponzort szereztem, és rábeszéltem a tanári kart, hogy legyen diákújságunk. Lett. Szuper évek voltak. Talán akkor kezdtem megérteni, hogy ha valamit eltervezek, és nagyon akarom, ott tényleg nincs, aki vagy ami megállítson.”
Pataki Ági (filmproducer, exmodell)
„Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek tagjai csak elérhetetlen álomnak gondolták, hogy egyszer teljes jogú tagjai lehessenek Európának. De az álmok néha valóra válnak, úgyhogy 2004. május elsején egész nap tíz centiméterrel a föld felett jártam.”
Harcsa Veronika (énekes)
„Huszonegy éves voltam, és éppen a zeneművészetis felvételire készültem. Budapestről a lezárt utcák és a mérhetetlenül optimista forgatag emléke maradt meg. Egybevágott a saját életemben érzett nagy lendülettel, hiszen ekkor vettem egy nagy levegőt, hogy kimondjam, zenész szeretnék lenni, nem informatikus.”
„Engem Esztergomban ért, itt nőttem fel és jártam gimnáziumba. Az ünneplés leginkább a szlovákiai Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria hídon zajlott. A csatlakozás eredményeképpen először tudtunk csak úgy simán, személyivel átmenni rajta. Szimbolikus elégtétel volt ez: tizenévesen egy barátommal csokiért és tubusos pizzaszószért mentünk a szomszédba, messze ott volt a legfinomabb. A vámosok azonban nem engedtek vissza vele minket Magyarországra, hiába győzködtük őket, hogy a szorgalmasan összegyűjtött zsebpénzből vettük. Az igazságérzetem már akkor is igencsak helyén volt, szóval leültem ott helyben, és mérgemben, az orruk előtt ettem meg a két tubus pizzaszószt.”
Benedek Ágota (író)
„Hah, emlékszem! Érdekes (ironikus?), hogy miközben az egységes európai béke és biztonság útjára voltunk hivatottak lépni, az én mikrovilágomban éppen ugyanezeket kockáztattam. 2004 májusában ugyanis az érettségire készültem, és miközben májusfákat installáltak a környéken, nyilván nem nekem, sohasem nekem, én megkíséreltem az anyám előtt a szobámban meggyújtott cigaretta stresszoldó, sőt megoldó hatása mellett érvelni. Ahogy magamat ismerem, hivatkoztam az oktatási rendszer irreális követelményeire, a szülői elvárás súlyára, amit őszintén sosem éreztem, és ha ki tudtam volna húzni a fejem Petőfi Sándorból, gondolom, az uniós csatlakozást is belekevertem volna, hogy kimásszak a slamasztikából.”
Nyáry Krisztián (író; kreatív igazgató, Líra)
„Mezítláb, cipőmet a kezembe tartva sétáltam át a Szabadság hídon Pestről Budára. A kisebbik lányom gyerekkocsiban, a nagyobbik a nyakamban, és közben a piknikező családokat kerülgettük a gyeptéglákkal borított aszfalton. Harminckét éves voltam, és ott, az euforikus hangulatban úgy éreztem, most ért véget a rendszerváltás. A mából visszanézve: igazam is volt. Csak nem úgy, ahogy akkor gondoltam, hogy innentől minden nap kicsit jobb, kicsit könnyebb és kicsit unalmasabb lesz. Persze az, hogy végül éppen fordítva történt minden, nem von le semmit annak a napnak a nagyszerűségéből.”
Galambos Márton (főszerkesztő, Forbes)
„Amerikában tanultam, a palesztin származású német nyelvtanár házában ünnepeltünk többen magyarok. Jancsó Dávid a kertben álló zászlórúdra felhúzott egy EU-s zászlót.”
Két erős nő, anya és lánya a családi gyászból kiemelkedve építették tovább a rájuk hagyott Feszl Optikát. A holisztikus szolgáltatásban hisznek, ahogyan a szakma egyik hazai megújítójának számító nagyapa is egykor.
Egy nagy influenszer vagy ötven mikroinfluenszer? Mi kerül több tízmillió forintba egy megállapodásnál? Aki politizál, annak kampec? És ki akar káromkodó streamerekért fizetni?