Már vetítik a mozik Francis Ford Coppola új filmjét. A Megalopolisz a rendezőre jellemző, minden ízében nagyszabású, öntörvényű alkotás. Coppola több mint negyven évvel ezelőtt kezdte tervezgetni jövővízióját, és végül a saját pénzéből forgatta le. 120 millió dollárt invesztált a produkcióba. A legendás film- és borkészítővel húsz percet beszélgethettünk Zoomon: az interjú rögtön egy felszólítással kezdődött, és ha A Keresztapa rendezője szólítja fel az embert valamire, nincs mese, annak úgy is kell lennie.
Jó reggelt, Mr. Coppola… Jó reggelt, hívjon Francisnek!
Francis, ha jól tudom, a Megalopolisz ötlete valamikor az Apokalipszis most forgatásának káoszában fogant meg a fejében. Az Apokalipszis most híresen emberpróbáló forgatás volt, kész csoda, hogy egyáltalán elkészült. A káosz, a kimerültség, a közismert nehézségek szerepet játszottak benne, hogy egy nagyszabású amerikai utópiát kezdett tervezgetni? Az Apokalipszis most minden energiámat lekötötte, csakis erre összpontosítottam, a Megalopolisz ötlete csak valamivel később jött. Miután az Apokalipszissel végeztem, és áttekintettem az addigi munkáimat, azt kellett látnom, hogy minden addigi filmemet, A keresztapát, az Apokalipszist és az összes többit más-más stílusban készítettem el. Ami rendjén is van, hiszen mindegyik más-más témát ölelt fel. Nem hagyott nyugodni, hogy miféle stílusom lesz, ha egyszer megöregszem. Jegyzetelni kezdtem, ha olvastam valamit, ami felkeltette a figyelmemet, akár egy újságcikk, akár más, bekerült a jegyzetfüzetembe.
Lassanként arra jutottam, hogy idősebb fejjel egy római eposzt szeretnék csinálni. Idővel aztán az ötlet kinőtte magát, és már a modern Amerikát akartam ábrázolni, méghozzá úgy, mintha az a Római Birodalom lenne. A régi Cecil B. DeMille-filmek grandiózusságát vagy éppen Stanley Kubrick Spartacusát akartam vegyíteni a Róma szerepét játszó Amerikával. Ez az ötlet azonban csak később jött.
Volt valaha egy stúdiója, a művészi álmokat, az önmegvalósítást minden más elé helyező Zoetrope Stúdió. A maga nemében ez is utópia volt, csak aztán az Apokalipszis mostot követő filmje, a Szívbéli csődbe vitte. Ha a Zoetrope Stúdiót nem kell eladnia, lehet, hogy a Megalopolisz elkészültére sem kell negyven évet várnia? Nehéz megmondani, mit tettem volna, ha nem vesztem el a stúdiót. A stúdió ugyan elveszett, de én maradtam, és a terveim sem változtak: ugyanazokat a filmeket akarom megcsinálni, amiket korábban elterveztem. Elsőre szokatlannak látszó, a korábbi munkáimhoz nem sokban hasonlító filmeket.
Írta: Nagy Szabolcs Szerintünk menned kéne. Ezt nem tudod megugrani.” Ezekkel a szavakkal végződött az első startuprodeóm. A Tresorit alapítói, vezetői ültek velem egy kis tárgyalóban az első rendes irodánkban. Pár évvel a később sikeresen exitáló kiberbiztonsági startup indulása után voltunk, épp erősen küzdöttünk azért, hogy minél több üzleti ügyfélnek értékesítsünk. Ez történetesen nekem mint marketingvezetőnek lett volna […]
Írta: Nagy Szabolcs
Szerintünk menned kéne. Ezt nem tudod megugrani.” Ezekkel a szavakkal végződött az első startuprodeóm. A Tresorit alapítói, vezetői ültek velem egy kis tárgyalóban az első rendes irodánkban. Pár évvel a később sikeresen exitáló kiberbiztonsági startup indulása után voltunk, épp erősen küzdöttünk azért, hogy minél több üzleti ügyfélnek értékesítsünk. Ez történetesen nekem mint marketingvezetőnek lett volna a felelősségem. Még az egyetemről halászott el egy jóbarátom a Trezó kezdőcsapatából, együtt éltük át a piacra lépést, az első növekedési hullámot. A cégbe mi, a pár fős marketingosztag pakoltuk bele rutinszerűen a legtöbb munkaórát.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Novemberben új szerző jön!
A kezdeti sokk pillanat alatt elmúlt, majd megérkezett az önutálat. Baszki, tudtam, hogy nem vagyok elég jó. Többet kellett volna dolgoznom. A múltkor is minek pihentem vasárnap? Nem voltam elég hatékony. Gyenge vagyok. Hetekkel később, amikor a srácok már az utódot keresték (nálam tapasztaltabbat), akkor is csak az pörgött a fejemben, hogy mi gátolta meg, hogy megüthessem a csapat, a befektetők elvárásait. Miről tehet a termék? Miről a stratégia? Miről tehetnek a többiek?
Évekbe tellett, mire leesett – én voltam a hibás. Nem azért, mert túl keveset tettem bele, vagy mert nem tudtam kipréselni magamból heti plusz egy estét (fizikai képtelenség). Nem is azért, mert nem tudtam eleget (lett volna mit tanulni, de nem feltétlenül csak nekem). Azért voltam én a hibás, mert minden akadályra magamtól vártam megoldást. Ha hibázunk, csak az én felelősségem lehet. Ha meg kell oldani valamit, nekem kell. Persze ott volt a csapatom, ők is elképesztően elszántak, de ha velük, akiket szó szerint rám tukmált a vezetőség, sem tudjuk lehozni a célokat, az kizárólag azért lehet, mert valamit, valahol, valahogyan elrontottam. Pontosan ez gátolta meg, hogy belássam, egy kockázati tőkével jól ellátott, ötven–hatvan fős B2B-szoftvercég marketingjét egészen biztosan nem egy, még csak nem is három-négy ember fogja megoldani. Ahelyett, hogy vertem volna az asztalt több erőforrásért, több emberért, mindig visszaléptem az önmagamat túldimenzionáló és túlhibáztató üzemmódba. Ezzel garantáltam, hogy ha bármilyen egyéni teljesítményen túlmenő akadályba ütközünk, pofára essek. Idő kérdése volt, de megástam a síromat.
Pedig szinte minden startupsztori az egyénről szól, nem? Mark Zuckerberg. Elon Musk. Berögzült a fejekben a technológiai-üzleti-vezetői zseni képe. Itthon hatványozottan igaz – a mindennapokban, a közéletben sem túl gyakori azt mondani, hogy bocs, elcsesztem, tanultam belőle. Ez a délibáb végleg szertefoszlott, amikor a Tresoritból kiválva belevágtam a Turbine-ba két alapítótársammal, akik a rákgyógyászat és a mesterséges intelligencia területén kutatva felfedezték, hogyan lehet számítógéppel szimulálni akár rákos sejtek működését is. Én lettem az ügyvezető. Elvileg nekem kéne megmondanom, merre tovább, de se az MI-hez, se a biológiához nem én értek a legjobban.
Viszont talán mindenkinél agresszívabban kérdőjelezem meg magamat. Megtanultam változássá, cselekedetté fordítani, ami nem tetszik. Erre épült rá a már-már kényszeres őszinteség, a nyílt kommunikációra törekvés. Végül is egyszer már belebuktam, hogy senkitől sem hallottam meg, mit hibázok. Ebből a mixből nőtt ki a Turbine alapítóival elképesztően őszinte, szoros kapcsolatunk, ami sokszor vitás is, cserébe bármit ki lehet tenni az asztalra. Néha még most is túl későn tesszük ezt meg, de legalább meg tudjuk tenni.
Nem mintha mágikusan eltűntek volna az évtizedes berögződéseim. Megpróbálhatom ebben az új közegben is magamra vállalni a felelősséget, de alapítótársaim nélkül tapodtat se tudok mozdulni. Kénytelen voltam belátni: én lehetek a növekedésünk egyik legnagyobb akadálya, főleg ahogy évről évre nőtt a csapat és a befektetők bizalma – 15 milliárd forint tőke formájában. Azzal akadályozhatom, ha megismétlem korábbi hibáimat ahelyett, hogy építkeznék rájuk, és nyíltan, őszintén beszélnék arról, hogy mivel küzdök, mit kéne jobban csinálnom. Legalább azért, hogy mások is lépni merjenek.
Pedig épp startupsztoriknál veszélyes, ha beleborulsz a kultuszodba. Mindennap, minden héten, évről évre újraíródik a munkaköröd. Ha nem vallod be, amikor hibázol, ha nem hallod meg, amikor mások mondják, mit csinálhatnál másképp, kevés esélyed van megváltoztatni a világot.
A szerző a Turbine gyógyszerkutató startup egyik alapítója és vezérigazgatója.
A 2024/25-ös Forgó-csapat eddigi tagja: Árvai Eszter.
Az első magyar bitconváltót elindító MrCoin és az első magyar bitcoin ATM-et beüzemelő Shinrai alapítója három éve Balin él. Debreczeni Barnabás huszonöt év után kiszállt a mókuskerékből, startupozni már biztosan nem menne vissza.
Lakást adni, venni tipikusan olyan ügy, ahol eladó, vevő, no pláne még a közvetítő is jól akar járni. Nem csoda: sok pénzről, milliókról, életünk vagyontárgyáról van szó. Szinte mindig legalább annyira érzelmi döntés, mint amennyire racionális, az utóbbit támogatjuk most meg negyven jó tanáccsal. A három kulcsszó: felkészültség, tudatosság, korrektség.
Ilyet se nagyon csinálunk, nulladik nappal indult a Forbes Makers Day a MOMkultban. Két nap, két színpad, közel 1800 vendég, aktivitások, workshopok: így startolt el év végi rendezvényszezonunk.
Zentai György szinte hazajárt pókerezni Las Vegasba, mint többszörös magyar bajnok e-sportoló és sakkbajnok bejárta a fél világot. Ma már többmilliárdos forgalmú cégbirodalma édesanyja Margit körúti butikjából nőtt ki. A Bio-Barát bioboltok története családi vállalkozásnak indult, aztán jött egy fájdalmas testvéri szakítás, és one man show lett a vége.
