Nem használunk bikkfanyelvet

A Bortársaság különös, különleges története 2016-ban a Forbes címlapját is megjárta. Akkor azt is írtuk: „Ha egy multis szervezetfejlesztő rápillantana a történetre, akkor vagy könyvet írna róla, vagy újra kellene indítani a szívét. Nincs leírás a márkáról, nincs fedélzeti tréning a belépéskor, nincs szövegkönyv az eladóknak.”


Tálos Attiláék cége valóban nem a hétköznapi értelemben működtetett üzleti vállalkozás. Rengeteg helye van az intuíciónak, a személyes kapcsolatoknak, a döntések mögött sokszor nem mélyelemzések, hanem megérzések húzódnak – a rendszer pedig működik. A Bortársaság önálló narratívát hozott a hazai borpiacra, nem fél megújulni, de közben a vezérfonalat sem engedi el. Amellé áll oda, amiben hisz.


A covid alatt szerencsés helyzetbe kerültek. Az éttermeket be lehetett zárni, de borra attól még volt igény, így a kiskereskedelmi eladások kilőttek az égbe. A járvány lecsengésével azonban vissza kellett ereszkedni a földre. „Mint tulajdonos és a számok embere nehéz volt látni, hogy az a növekedési ütem, amit akkor tapasztaltunk, nem maradt meg” – mondja Palotai Zoltán, a cég egyik tulajdonosa, a kiskereskedelemet irányító vezető.