Fekete pont, tűzpiros Ferrari. A Forbes.hu termése.
Kolumbia fővárosától, Bogotától kilencven percre, a Zipacón-hegység vonulatai között, egy trópusi köderdőben bújik meg a kávévilág egyik legizgalmasabb ültetvénye, a La Palma & El Tucán. Ez a farm klímáját és gazdálkodási modelljét tekintve is párját ritkítja, nem nagyipari termelésre, hanem kísérletezésre, kis volumenű értékesítésre rendezkedett be.
A világ baristái sorban állnak, versenyeken ebből a kávéból főzni nagyban megdobja az esélyt a győzelemre. Nem sok partnerüknek szállítanak rendszeresen a termésből, Magyarországon egy kis családi kávézó az egyik, akivel mégis összeálltak.
Specialty kávézóból Dunát lehet rekeszteni Budapesten, a belvárosban szinte egymást érik az üzletek. Kezdetben ezek a kávézók szolgáltak randihelyszínül két kávérajongónak, Viszneki Viviennek és Haddad Nassimnak.
Elsősorban külföldi vendégeit teszi boldoggá a Nagykörút melletti Tati, de őket úgy tűnik, eléggé.
Majdnem egész napos brunch, közvetlenül a termelőktől beszerzett alapanyagok (ezt ígéri a farm to table önmeghatározás), hangsúlyosan magyar fogások, Michelin-ajánlás: mindez egy szállodákkal alaposan megszórt környéken, a Blaha Lujza tértől egy sarokra. Vannak arra mutató jelek, hogy a Tatiban elsősorban nem a mi törzshelyünket akarják összehozni, de közben a koncepció jól hangzik, a visszajelzések lelkesek: rápróbálunk egy ebéddel.
Kora délután még a teljes brunchlap, de már az étlap vacsorafogásainak egy része is elérhető – utóbbiak azonos áron az estivel. Odabent rusztikus-urbánus díszlet és rusztikus-urbánus felszolgálók fogadnak minket, néhány épp ebédjét költő magyar médiavezető, valamint a Petőfi rádió 2013-as lejátszási listája, amit az ott töltött másfél óránk alatt csak egy rövid időre vált fel valami liftzene. A magyarpop-maraton óvatos reményt ébreszt: kicsi az esély, hogy ez valami kultúrmisszió lenne a folyamjáró hajókról kiszálló turistáknak, akiknek egyesével akarják elmagyarázni, hogy a séf fiatalkorát van szerencsénk hallgatni. Talán egyszerűen csak számítanak a helyi vendégekre. A helyes megfejtés valószínűleg csak annyi, hogy a stábból valaki nagyon szeret Halott Pénzre dolgozni.
Az étlap brunchos része nagyon derék módon nem a Benedek tojás, lazac, hollandi vonalon mozog, hanem emelt fővel magyarkodik, kőrözöttől és tepertőkrémtől omletten át a töltött bundáskenyérig. Kora délután ehhez már nem teljesen vagyunk hangulatban, de a sült kolbásznak és a lángosnak bizalmat szavazunk, valamint a csirkepaprikás meg a rántott csirke mellől a gulyáslevesnek és a vegán tökfőzeléknek. (Számos a húsmentes opció, reggeliből is.) A gulyásleves biztató kezdet. Kellemesen sűrű a lé, és szétmállott zöldségek helyett roppanósra meghagyott, gondosan lepirított zöldségekkel találkozunk. Lángosból indíthatnánk kevésbé radikálisan éttermesített tejfölös-kolbászos ügyekkel, de mi rábökünk a kacsamájas-zakuszkásra, ha már odatették. A lángos puhább, így óhatatlanul olajosabb a vágyainknál. Tört tökmag van még a májdarabkákon és a paprikakrémen, és azt nem mondanánk, hogy az alkatrészek között nyílt háború van, de eszelős harmónia sincs. Leginkább a zakuszka miatt, ehelyett utólag – ha már brunch, és ha már kacsamáj –, akár valamilyen fanyarabb gyümölcsszószt is el lehetne képzelni.
A sült kolbász: sült kolbász – nézünk össze, házi magos mustárral, mindkettő más minőség, mint a szemközti hentesnél lehet, de azt is rögzítjük, hogy a jövőben nem étteremben fogjuk keresni az ilyesmit, minthogy talpán állni képes magyar ember számára nincsen rá egyértelmű ok. A jégkásás állagú és egy füstös oldalízt is villantó paradicsomfagylaltnál próbálunk menni a geggel, felfogni avantgárd savanyúságnak, elolvasztani a kolbászon vagy elképzelni kenyéren, de minden értelmezési kísérletünk visszapattan. „Másoké is vissza szokott” – mondja a pincér, amikor kérdezzük, mi lett volna az elképzelés. Érdekes volna tudni, ezt elárulták-e már a konyhának.
A tökfőzeléket határozott ajánlásra választjuk, és meg is szavazzuk a nap legjobb ételének. A főzelék krémes, a közepén borecetben marinált cukkinispagetti, a répás-borsós zöldségfasírtok is könnyedek, itt minden működik, és az ilyennel könnyű engem lekenyerezni. Kíváncsian bevállalunk zárásnak egy szezonális gyümölcsragut ígérő pitét, ami meglepően messzire lóg ki a koncepcióból. Hamarabb látnánk egy teadélután zsúrkocsiján egy olyan országban, ahol van teadélután, és van zsúrkocsi, mint itt, és ezen az sem segít felülemelkednünk, hogy meglepő eréllyel kell kaszabolni a tömör tésztát, a vastagabb pontokon nem is sikerül.
Mindenkit nem szalajtanánk azonnal a Tatiba, de külföldi vendéget simán. Ők aznap és az online felületeken is egységesen elégedettnek tűnnek, a beltér fotója alapján egyből el tudják dönteni, hogy ez kell nekik, vagy egy kockásabb abrosz valamelyik budai dombon. Mellettük a vegák és a vegánok helyében figyelnénk intenzívebben, meg akkor, ha valaki szenvedélyes brunchfogyasztó, és olyan helyet keresne vagy mutatna, ami nem lehetne Európában bárhol.
Tati Budapest VII., Dohány u. 58-62. A teszt időpontja: 2024. szeptember 18.
Ezt ettük: Gulyásleves: 3480 Kacsamájas lángos: 2980 Vegán tökfőzelék: 4880 Sült kolbász: 4980 Tati pite: 2780 Két kávé: 1580 Egy limonádé: 1490 Szervizdíj: 3104 Összesen: 25 274 forint
Takács Szabolcs nyolc évvel ezelőtt felmondott a munkahelyén, nyugdíjazta magát, azóta a megtakarításainak hozamaiból és szerelemprojektjeiből él. A harmincas nyugdíjas blog és előadásai a covid óta szünetelnek, ő feleségével és gyermekével – már negyvenen túl – egy Tolna megyei faluban telepedett le. Meglátogattuk.
