Írta: Nagy Szabolcs

35 fok van. Légy száll az arcomra, felriadok, már vagy ötödször az utóbbi órában. Ütött-kopott székről lógatom a lábam a húsfeldolgozó üzem feletti kis irodában, próbálom nem halálra unni magam. Apa a libamáj áráról vitatkozik a társaival.

Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Márciusban
Halácsy Péter tér vissza!

Kocsiban ülünk. Apa láncdohányzik. Megint rákérdez, hogy tetszik az új alsós osztálytársam. Lelkesen mesélni kezdek, de felpillantva látom, már megint a cégen jár az agya. Tekintete távolba réved, száznál se váltott még fel hármasból. Gondolom, megint gond van a piacon.
Nyári szünet. Szikrák repkednek, legidősebb húgommal több évtizednyi gépzsírt flexelünk a felújítandó gabonasilóról. Mellettünk több tíz liternyi Hammerite. Metálzöld, természetesen, az a legolcsóbb. Apa szerint jót tesz, ha megtapasztaljuk a cégben, milyen is az igazi munka. Nem értünk egyet. Arról beszélünk, milyen szuper lesz, ha pár hét múlva végre hazamehetünk Budapestre játszani a legújabb számítógépes játékunkkal.

Szürke őszi délután. Kifolyik a szemem a sok körmöléstől. Megint gyatra a tojók termelékenysége, nem fogunk túl erős hónapot zárni. Pár hónappal később kiderül, hogy házon belül a tolvaj, a fickó tíz éve vezeti a telepet, már-már családtag, és évek óta ipari szinten lopja a tojást. Apa nem akarja felelősségre vonni, úgyse találna a helyére mást.

Apa a családi házban sörözik a munkásaival. Beugrok kaját hozni a legkisebb húgomnak, mert üres a hűtő. Apa a (második) válása óta nem túl megbízható az ellátásával.
Kora hajnal van, csörög a telefon, apa sztrókot kapott. Nem tud beszélni, még nyelni is alig. Két hét múlva a temetést intézzük. A céggel 150 millió személyi kölcsönt is örökölhetünk. Már csak így tudták kihúzni a múlt évet. Megy a levesbe az egész.

Húgaimmal egymásra nézve megfogadjuk, ezt mi többet soha. Idén tíz éve ennek. Ketten a saját cégünket építjük. Másfél éve én is apa vagyok.

Egy milliárdos üzlettársa mesélte egyszer apáról, hogy a 90-es években induló első generációs vállalkozókból a legtöbben már azon elbuktak, hogy nem értették meg, már nem seftelni, fusizni, ügyesben tolni kell. Nagyon kevesen befutottak, mert jól állt nekik a kapitalizmus. És ott volt apa, aki túl tehetséges és talpraesett volt az első csoporthoz, de valahogy sose tudott túlnőni magán a másodikhoz. Maradt a görög tragédiákat ­relatíve jól lekövető felemelkedés, majd a vállalkozásba belehalás. Szó szerint.

Most akkor ő rossz apa volt? Gyatra mintakép? Egyidőben egész biztos voltam a válaszokban. Aztán én is ugyanebbe az élethelyzetbe kerültem. Számtalanszor észrevettem, hogyan hozom meg ugyanazokat a döntéseket, kerülök ugyanannak a szakadéknak a szélére. Visszalépni, irányt váltani csak azért tudtam, mert volt, akinek a példáján láttam, hova vezetne ez az út. Még fontosabb, hogy éreztem, milyen ebben élni, felnőni.

Eszembe jut, amikor elmegyek a terapeutához, hogy tisztábban lássam a vakfoltjaimat, hogy semmiképp ne tudjak menekülni a néha bizony kényelmetlen valóságtól.
Amikor megírom a legújabb, brutálisan őszinte fejlődési tervemet, és bent mániásan követelem, hogy mondják, miben vagyok gátja a fejlődésünknek.

Amikor éjjel egykor az irodában prezit szerkesztve, több év után először megfogadom, hogy átszervezem a csapatot, és többet nem veszem ki más kezéből a munkát, ha nem teljesít elég jól. És csak azért, mert az elmúlt több száz alkalommal ellentétben most már a fürdetést hagytam ki a meló miatt, nem csak az alvást.

Amikor a telefont az idegesítő befektetőre csapva lépek be az ajtón, Maja meg azzal kezd, hogy plüsskutyájával és rémisztő, félig lecsukott szemű babájával a kezemben kergessem meg az ebédlőben. A gyomrom egyben, de azon őszintén fel tudok röhögni, amikor visítva beveti magát az ágyba előlem, és abszolút nem érdekli, hány üzletet kötöttem aznap.

Amikor őszintén megörülök a gondolatnak, hogy hogy a feleségem szerint én is lehetnék itthon pár évet a gyerekekkel, vagy azon parázok, hogy nem sikerül a következő befektetési kör, és ízzé-porrá törik a Turbine.

Akkor is eszembe jut, amikor a biztonságra fittyet hányva, a magas létra tetejére mászik a gyermek, és csak fent jut eszébe, hogy ez mennyire rémisztő. Ahelyett, hogy leszedném, elmondom, hogy itt vagyok, megcsináljuk együtt, de bizony neki kell megoldania. Bátran, bízva magában. Ha már én csak félelemből, megfelelési kényszerből tudom ugyanezt megtenni.
És akkor is, amikor minden, munka-magánélet egyensúlyért tett törekvésem ellenére itt ülök éjjel háromkor, a cikkem végét gépelem, és tudom, hogy hatkor arra fogok kelni: „Apa, apa, kását!”.

Szóval köszi, apa! Most megyek kását csinálni.

A szerző a Turbine nevű gyógyszerkutató startup egyik alapítója és vezér­igazgatója.

A Forgó tagjai: Árvai Eszter, Nagy Szabolcs, Halácsy Péter, Iglódi Csaba.