Rosenstein Tibornak óriási szerencséje van, egyetlen fiát ugyanúgy elkapta a vendéglátás miliője, mint őt. Éttermükben lassan három évtizede vacsoráznak pesti családok és nemzetközi sztárok, például Ralph Fiennes vagy Adrian Brody. Libamáj, maceszgombóc és disznótoros – amit ez a régió adni tud, azt mind megtaláljuk a Rosenstein Vendéglőben.
Zsidó. Magyar. Nemzetközi. Szerethető. Házias. Legendás. Végtelen mennyiségű jelzőt leírtak már a Rosenstein Vendéglőről a nyitás óta eltelt csaknem három évtizedben, és persze mind stimmel is. Nekem mégis a valószerűtlen jut eszembe, útban a Keleti pályaudvar környékének kis mellékutcája felé. A környék ma már a pesti belváros többi részéhez konszolidálódott, de azzal azért nem lehet vádolni, hogy nagy turistamágnes lenne. Mégis, a vendégkönyv szerint legalább nyolc Oscar-díjas színész járt már a Mosonyi utcában, és nem azért, mert eltévedt. Aki a régi pesti ízeket keresi, régóta ide jön maceszgombócért, pacalért és libamájért. És ha más nem, az étterem vendégkönyve összeköti Zámbó Jimmyt és Al Di Meolát, Andy Vajnát és Faludy Györgyöt.
Aztán valószerűtlen ez az étterem azért is, mert alapítója olyan korszakban tanulta a szakmát, amikor a magyar gasztronómia hivatalosan világhírű volt, valójában meg tragikus. A virtusos nagyevési kultúra mellett olyan konyhai buheramegoldások jelentek meg, mint például az ismeretlen eredetű füvekből összeállított borspótló, a dió helyett alkalmazott dejó és a receptekhez grammra kimért paprika. Ebben a korszakban kiemelkedni, máshogyan csinálni, csak következetes szabálykerüléssel lehetett. És végül azért valószerűtlen ez a hely, mert már az is csoda, hogy Rosenstein Tibor túlélte az első évét.
xxx „Innen indult minden” – mutat körbe büszkén Rosenstein Tibor az R+-ban, a Rosenstein Vendéglő különtermében. Középen nagy asztal, végében egy Tibi bácsiról készített karikatúra neonba öntve, a falak a kéknek egy különösen szép árnyalatára festve. Itt működött az egykori Kürtős Ételbár, az első vállalkozás, ahol már nem volt főnök, üzlettárs, üzletvezető. Az a hely volt, ahová egyszerre járt bankigazgató és a virágárus néni az aluljáróból. Ma az ételbár helyén családi ünnepek és fontos tárgyalások zajlanak, a vendéglő pedig lassan harminc éve sikeres úgy, hogy mindig meg tudott újulni. És ebben már komoly szerepe van Tibi bácsi fiának, Róbertnek is, sőt az egész családnak.
Tárgyak, jelenségek, szokások, amiket már nagyapáink is ismertek, egyik-másikat szépapáink is.
De hogyan kerültek a mi életünkbe, és hogyan változtak meg azóta?
MÁV-szignál Mióta? 1972 Ki alkotta meg? Székely Tamás A legenda szerint Petrovics Emil zeneszerző, az Operaház egykori főigazgatója komponálta, és kezdetben minden lejátszásért tizenöt fillért kapott. A felesége, Galambos Erzsi színész egyszer el is kezdte kiszámolni, hányszor hangzik el a dallam, és annak alapján mennyi pénze lehet a férjének. A sztori hangzatos, az igazság azonban az, hogy egy olyan zeneszerző a szignál szerzője, akinek ez volt az egyetlen alkotása 1972-ben. Valószínűleg ma is ez a legtöbbet játszott dallam Magyarországon, egy korábbi felmérés szerint még a Dallas és az Esti mese főcímzenéjénél is ismertebb.
Kotyogó Mióta? 1930-as évek Ki találta fel? Alfonso Bialetti Az olasz vállalkozó 1919-ben alapította meg gépgyártó üzemét, de közben érdekelni kezdte a kávé világa. A 30-as évekre kifejlesztette a Moka Express márkanéven futó kotyogós kávéfőzőt. Eredetileg is homokóra formájú volt, nyolcszögű keresztmetszettel. Az első években összesen hetvenezret gyártottak belőle, még csak az olaszoknak, aztán a második világháborúban leállt a gyártás. Amikor a következő Bialetti generáció a háború után átvette a cégvezetést, a kotyogó exportcikké lépett elő. Alfonso fia, Renato Bialetti hamvait később kérésére egy ötvencsészés kotyogóban helyezték el az észak-olaszországi Casale Corte Cerro templomában.
Monopoly Mióta? 1933 Ki találta fel? Charles Darrow Egy pennsylvaniai munkanélküli mérnök, Charles Darrow szabadalmaztatta, de volt már korábban hasonló vagyongyűjtő játék Te is lehetsz háziúr! címmel, házilag eszkábált figurákkal. Ennek ötletgazdája, Elizabeth Magie azt akarta megmutatni a játékkal, hogyan zsákmányolják ki lelkiismeretlen urak a népet. A Monopoly végül épphogy a kapitalizmus egyik leghíresebb jelképévé vált, Fidel Castro be is tiltotta, Kubában, Kínában és Észak-Koreában ma is be van tiltva. A játékot gyártó Parker Brothersnek 1935-ben már új munkásokat kellett felvennie, hogy lépést tudjon tartani a heti húszezres megrendelésszámmal.
Rubik-kocka Mióta? 1974 Ki találta fel? Rubik Ernő A háromdimenziós logikai játék eredeti neve a bűvös kocka volt, 1980-ban nevezték át, csak Magyarországon szinte azonnal eladtak belőle egymillió darabot – vagyis minden tizedik embernek volt akkoriban. A 2012-es Nemzeti alaptantervben az alsó tagozatosoknak előírták a játék megismerését. Az első kirakóbajnokságot 1982-ben rendezték, a világrekordot Max Park tartja: 2023. június 11-én 3,13 másodperc alatt rakta ki. Eddig nagyjából 450 millió kockát adtak el világszerte, vagyis a Rubik-kocka minden idők legkelendőbb játéka.
Túró Rudi Mióta? 1954 Ki találta fel? a szovjet tejipar Három magyar tejipari szakember a Szovjetunióba utazott, hogy a szocialista tejipart tanulmányozza. A tanulmányútról a korszellemnek megfelelően jelentést írtak a Tejipari Értesítőbe, ebben még túrómignonként emlegették az ott látott terméket. A Túró Rudi nevet Klein Sándor pszichológus (a hegymászó Klein Dávid édesapja) találta ki. Nem volt osztatlan fogadtatása az erkölcstelen hangzású névnek, főként, hogy a csomagoláson egy copfos kislányfej volt látható. A Túró Rudi a 80-as években két forint nyolcvan fillérbe került.
Balatoni nyaralás Mióta? 1900-as évek eleje A berlini fal felhúzása után a szétszakított német családok a Balaton partján találkoztak, a nyugatnémet rokonok itt látták el a család keleti tagjait Levi’s farmerrel, Fa szappannal és Pink Floyd-lemezzel. A 80-as években a berlini Stasi figyelte a tóparton nyaraló keletnémeteket, a titkosszolgálatnak külön Balaton-brigádja volt. Legendák szerint a magyar fiatalok egy része a Balatonnál szerezte első szexuális élményét NDK-s nőkkel. Számos szocialista nagyvállalat tartott itt fenn üdülőt a dolgozóinak, ma NER-közeli vállalkozók igyekeznek minél inkább kisajátítani a Balaton-partot.
Fröccs Mióta? 1842 Ki találta fel? Jedlik Ányos 1842 októberében Fáy András meghívta szüretre fóti pincéjébe Vörösmarty Mihályt és néhány barátját. Ott volt köztük Jedlik Ányos, a szódavízgyártó készülék feltalálója is. Hogy a bort kellemesen lazítsa, Jedlik elvitte Fótra a világ első szódásüvegét, és elkészítette az első, mesterséges szikvízzel készült – ahogy németül nevezete – spriccert. Vörösmarty átkeresztelte az italt a sokkal magyarosabb fröccsre. Rengeteg verziója és hígítása terjedt el azóta a viceházmestertől a bakteranyóson át a Pécsen ismert rozés Csongi-fröccsig.
Zokniszandál Mióta? ókor Ki találta fel? a rómaiak A rómaiak már kétezer éve is előszeretettel viseltek együtt zoknit és szandált. Aztán évszázadokra feledésbe merült a bizarr kombó, mígnem az X generáció gyerekkorában újra felbukkant, fiúkon, lányokon egyformán. 2010-ben hirtelen megjelent a divatbemutatókon is, olyan luxuscégek modelljein, mint a Prada, a Burberry vagy a Dior. Eleinte csak fiatal lányoknak ajánlották a trendszetterek, ám pár év múlva a színes, fodros, csicsás zoknikat merészen felváltotta a szandálban a fehér zokni, miután a férfiak is elirigyelték a divatot. A covid csúcsra járatta a komfortos viseleteket, így az uralmat alattomosan átvette a zokni-papucs páros.
Koccintás Mióta? középkor Már a középkorban is koccintottak, hogy miért, arra több elmélet is született. Az egyik szerint így akarták elkerülni a mérgezéseket. Úgy koccintották össze a poharakat, hogy egy kevés bor mindig átfröccsenjen a partnerébe, és így tesztelhették, beleiszik-e a másik ezután is. Egy másik elmélet szerint bizonyos törzsek poharaik összekoccintásával tartották távol a szellemeket. Magyarországon kötődik egy hagyomány az 1848–49-es szabadságharc leveréséhez. A legenda szerint az osztrák tisztek akkor sörrel ünnepeltek, ezért a magyarok 150 évig nem koccintottak sörrel.
Nyikonyuk Balázs az Instagramon szeretett bele a horgolásba, és Youtube-videókból tanult meg
horgolni tizenöt évesen. Az utóbbi két évben az iskola mellett építette fel ezzel foglalkozó vállalkozását,
a Csipcsiripp Kft.-t. A Cápák közöttben tavaly befektetőket is talált a projekthez.
Filmek, amik csak generációkkal később nyertek értelmet. Vagy mert az akkori közönség nem értette, vagy mert már a mostani formálta kedvére-kényére. Idézeteket is gyűjtöttünk olyan korabeli kritikákból, ahol a kritikus egyértelműen vak volt.
Vannak empatikus férfi orvosok és kegyetlen nők is, nem a nemeken múlik, hogy a nőgyógyászati rendelőkben sérül-e méltóság, autonómia, biztonságérzet. Sokkal többet számít, hogy generációváltás zajlik az orvoslásban, a páciensek új nemzedéke kivívta a tiszteletet, az empátiát és az érzékenységet. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyásszal a legnagyobb generációs különbségről és arról is beszélgettünk, hogy muszáj-e influenszernek lennie egy jó nőgyógyásznak.