Mi volt előbb? A több információnak köszönhetően testtudatosabb generáció, és erre jött válasz a szakmától, vagy a szakma kezdett kicsit másképpen viszonyulni a páciensekhez, megteremtve az igényt az alá-fölé rendeltségi viszony megszüntetésére?
Az igény. Amerikában legalább tíz évvel ezelőtt – akkoriban kezdtem a szakmát – már megfogalmazták a nők, hogy vágynak a háborítatlan szülésélményre. Itthon még nem volt ez az igény ennyire szépen verbalizálva, többnyire a szülés után jöttek rá, hogy valami olyan történt velük, amivel nem voltak megelégedve.

Az igény megfogalmazása nagyon hamar átgyűrűzött a nemzetközi vizekről. Végignézhettem a szülészetben a változást, amire egyébként a szakma is párhuzamosan felkészült, és készen állt. A háttérben alakultak a páciensközpontú orvosi ajánlások és az evidenciák is, de a változást gyorsítja, hogy a nők ki tudják fejezni igényeiket.

Összefüggésben lehet ez azzal, hogy ma többségben vannak a nőgyógyászok között a nők?
Adná magát a gondolat, de ellátóként nő létedre sem tudsz eleget megtapasztalni ahhoz a testeden, hogy ettől legyél megértőbb minden típusú panasszal. Vannak empatikus férfi orvosok és kegyetlen nő kollégák is. Inkább a generációváltással járt a megváltozott orvos-beteg viszony.

Mi már egy másik orvosi kultúrába érkeztünk meg. Meghaladtuk azt, hogy én vagyok a doktor bácsi, te pedig az aranyos kislány, akinek én megmondom, hogyan gyógyulhat meg. Korábban paternalista orvos-beteg viszony uralkodott: a páciens visszaesett egy gyermeki szerepbe, amikor segítséget kért az ellátótól, az ellátó pedig haszonélvezője volt az alá-fölé rendeltségi viszonynak.

A kortárs orvos­-beteg kapcsolatban a mellérendeltség alapvető – de jegyezzük meg, hogy ezt sajnos még nem mindenkinek sikerül megvalósítania. A dogma úgy szól, hogy a te gyógyulásod a te és az én közös projektem. Nekünk az egyetemen már azt tanították, hogy a páciens csak akkor fog meggyógyulni, ha ő is meg akar. Én hiába mondom neki, hogy mit kell csinálni, ha nem érti, hogy miért, nem lesz motivált.

Ha ezt már az egyetemen tanítják, hogyhogy sokan mégsem hallották meg?
Szerintem ők is hallották, de idő kell hozzá, hogy a kétkredites orvosi kommunikációs tantárgyból átszivárogjon a hétköznapokba. A változás folyamatban van. Százötven éve még odaállt egy orvos, a fehér mágus az ágyad mellé, és azt mondta, hogy ez meg ez van, ezt kell csinálnod, és kész, nincs alternatíva. Arról nem is beszélve, hogy akár harminc éve simán megtörténhetett veled, hogy bejöttél a kórházba, az orvos megoperált, majd nem az volt leírva a zárójelentésedben, ami a műtőben történt. Ha például az orvos úgy döntött, nem vagy felkészülve egy súlyos diagnózisra, ködösített inkább a zárójelentésedben. Az ízlése szerint szelektálta az egészséged téged érintő adatait.

Hiába gondolok valamit arról, mi lenne neked a legjobb, te döntöd el, mi lesz veled, én csak a döntést segítő információkat szolgáltatom. Ez a tájékozott beleegyezés alapvetése, már kezdünk felnőni hozzá.

A nőgyógyászatban ez kiélezettebb?
A nőgyógyászat szélsőséges terület, mert sokszor pucérok vagyunk, és nem ritkán krízishelyzetekben találkozunk egymással. Ilyen érzékeny helyzetben kiélesednek a kommunikációs malőrök, nyilván nem kéne sokat keres­gélni hasonlóságok után a gyermekgyógyászatban vagy az onkológia területén sem. A kérdés mindig az, hogy a körülmények ellenére hogyan tudjuk megőrizni a méltóságodat, az autonómiádat, a biztonságérzetedet, hogyan tudunk bevonni a terápiás folyamatba.

Mi különböztet meg egy mostani, legjobbnak tekinthető nőgyógyászati ellátást az elavulttól?
Akkor tudsz jól ellátni egy pácienst, ha hajlandó vagy rendszerben gondolkozni. Ha nem vagy rest összerakni egy részletes páciensinterjút, partnerként kérdezni a páciensedet. Körülbelül nyolc másodpercig hallgatja az orvos a beteget, majd fejben már dönt, hogy mi legyen. A jó interjúhoz türelem és kommunikációs képességek kellenek. Feltételezzük, hogy a betegedtől megszerezted az információkat, de még nem dőlhetsz hátra. Terápiás döntést kell hozni, erről pedig strukturáltan kell gondolkozni. Nem dönthetsz intuitívan vagy tapasztalatból. Figyelembe kell venned a rendelkezésre álló adatokat, a szakma kollektív tapasztalatát, vagyis az evidenciákat, és a legfontosabb: a páciensed értékrendjét, kívánságát, preferenciáit is.

Magyarországon ezen vérzünk el a legtöbbször. Például hiába tudom, hogy csökkenti a fájdalmas menstruáció előfordulását az orális fogamzásgátló, attól még nem mondhatom, hogy „szedd, mert neked ez biztos beválik”. Tudnom kell, hogy hogyan gondolkozol a gyógyszerszedésről, az életmódról, a mellékhatásokról, a fájdalomról, a családalapításról, a katolikus hitről, és sorolhatnám. Ami az egyik páciensnek kiváló választás, a másiknak elfogadhatatlan.

A legnagyobb generációs különbség mégis az evidence based megközelítésben rejlik. A technológia és a fejlődő tudomány lehetővé teszi, hogy ne csak a magunk tapasztalatából, hanem a világ rendelkezésre álló összes dokumentált tapasztalatából dolgozzunk, ebből válasszuk ki a legjobbat.

Az honnan jön, hogy te jóval közvetlenebb, már-már barátnőinek ható stílust képviselsz a munkádban? Szerepet játszik benne, hogy eredetileg pszichiáter akartál lenni?
Az érdeklődési köröm miatt az átlagnál engem talán tényleg kicsit jobban érdekel, hogyan lehet egy terápiás helyzet minél komfortosabb. Hogyan lehet kártékonyan kommunikálni, vagy hogyan tudsz egy jó terápiás folyamatot is nagyon rongálni a verbális vagy fizikai pallérozatlanságoddal.

Eldöntötted, hogy máshogy fogsz kommunikálni, mint amit mástól láttál? Hogy te „jófej nőgyógyász” leszel?
Nem határoztam el, hogy bármivel is jobb leszek vagy kedvesebb, mint a többiek, viszont láttam, milyen sokszor csődöl be egy klinikai helyzet pusztán kommunikációs hibák miatt. Meggyőződésem, hogy a traumatikus kórházi élmények döntő többsége nem jönne létre optimális beszélgetés mellett. Ezzel a témával Magyarországon is kiváló szakértők foglalkoznak. Nagyon sokat tanultam a SOTE-n (ma Semmelweis Egyetem – a szerk.) Pilling János pszichiátertől vagy Varga Katalin pszichológus-hipnoterapeutától.

Hogyan kell csinálni?
Tisztelettel, empatikusan, érzékenyen. A nőgyógyászatban az sem ritka, hogy traumatizált pácienssel találkozunk. Ha ilyenkor eltérünk a traumatudatos ellátás ajánlásaitól, szabotálhatjuk az egész vizsgálatot. Egyszerű élettani példa erre, hogy ha félelemben, kellemetlen légkörben próbálunk meg hüvelyi vizsgálatot végezni, a kismedence védekező tónusba álló izmai nem fogják lehetővé tenni. A félelem miatt konkrétan lepattanhatunk egy páciensről.

Sok orvos mégsem figyel erre, nem így csinálja ma sem.
Ők is tanulták, csak nem vették észre, hogy mennyire fontos. Nehéz megérteni, hogy az egész terápiás folyamat és az egész klinikai szaktudás hiábavaló, ha nem tudjuk jól használni.

Mitől függ, hogy valaki megérti-e és követi-e ezt az elvet?
A generációváltás egyik nagy felismerése, hogy nem tudsz kedvesen beszélni a pácienssel, ha ki vagy égve, depressziós vagy, beteg vagy, dohányzol, és ki kell menned rágyújtani, mert ettől ideges vagy.

A terápiás személy nemcsak abból áll, amit megtanult, hanem abból is, hogy milyen állapotban tartja azt a tudománygépet, amit sok évnyi tanulással létrehozott. A rossz minőségű ellátás mögött sokszor az ellátó fizikai és mentális erodálódása áll. Ez nagy mértékben a rendszer hibája is.

Mi már megtanultuk, hogy van olyan, hogy kiégés, saját mentálhigiéné. Az előző generációknak még senki sem szólt, hogy enélkül kutya nehéz lesz. Hogy nincsen terápia a terápiás személy integritása nélkül. Szóval muszáj magaddal foglalkoznod, különben nem fogsz tudni senkin sem segíteni.

Hogyan lehet ezen a helyzeten, ezeken az orvosokon változtatni?
Kollégaként lehet és kell szólni, ha valaki szakmaiatlan.

A páciensek feedbackjeinek látod eredményét?
Hajlok rá, hogy a fenti állapotban nem lesz hatása az adott orvosra. Azért is nehéz, mert ha valakiről száz panaszlevelet kap az SZTK, akkor se fogják kirúgni, mert nem tud a helyére beülni a portás, más meg nem akad. Sajnos az ellátórendszer hibája az is, hogy nem kell nagyon sokat teljesítened ahhoz, hogy ne legyen nálad jobb ember a pozícióra. Mégis érdemes visszajelezni az ellátás minőségéről.

Írtál egy könyvet, Instagram-profilodon több mint ötvenezer követőd van. Kell ma influenszernek is lennie egy nőgyógyásznak egy jól működő praxis kiépítéséhez?
Nem kell. Egy jó ellátó sosem fog unatkozni, internetes megjelenés nélkül sem. Az internet szörnyű és csodás hely egyszerre. A tapasztalatcsere, a segítségnyújtás olyan oldala, amit érdemes csinálni. Persze az információ csalfa termék, elkallódik, átalakul, és a végén az internet képes egész más formában kiköpni, mint ahogy elindult. Ez az orvosi információkkal különösen kellemetlen. Az influenszerkedés nagy felelősség, de lehet jól csinálni, és szerencsére itthon egyre többen csinálják nagyon jól.

Benkovics Júlia

A Semmelweis Egyetem általános orvosi kara után, bár a pszichiátria is vonzotta, a szülészet-nőgyógyászat mellett döntött. Laktációs tanácsadói szakképzést is végzett, munkájában a női egészség holisztikus szemléletét helyezi előtérbe. A Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai Társaság tagja, elvégezte a Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban képzést a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közös szervezésében. Jelenleg az L33 medicalban dolgozik. Két kisgyermek édesanyja, férje is szülész-nőgyógyász.
Instagram-oldalát 2020 áprilisában indította el, követőinek száma megközelíti a hatvanezret. 2023-ban jelent meg Magunkról – Tabuk nélkül a női testről című könyve, éppen a következőn dolgozik, a legfiatalabb nőket, az általános iskolás korosztályt szólítja meg vele.