Újságíró is, és gazdag ember is akart lenni – némi viaskodás után végül utóbbi mellett döntött. Már a..
„Viccelsz? Nem beszélsz félre, ugye? Ez egy darab rongy, szívem! Te idejöttél egy darab ronggyal, a fejedre húztad, és mondtál egy olyan számot, amitől még Levente is kitér a hitéből, pedig a garázsában sokkal több áll!” Egy pitchelő startuppernek, méghozzá egy fiatal divattervező nőnek mondta ezeket a kíméletlen mondatokat Moldován András az RTL Klub Cápák között című gazdasági valóságshow-jának első évadában. Nem csoda, hogy csak szókimondó sertésmogulként mutatják be a műsor második évadjának beharangozójában és felvezető szövegében is.
Az 55 éves nagyvállalkozó keményen kritikus hangja persze korántsem azt jelenti, hogy nem élvezi a show-t, sőt láthatóan lubickol a megmondóember szerepében. Ragaszkodott hozzá, hogy írjam le: a műsorért nem kap gázsit, azt a maga örömére vállalta be, élvezi, hogy évente tíz napon át nem ugyanaz az élete, mint a többin, és hogy fiatalokat hallgat meg. „Miért lennék kíméletes? A pénzemet akarják! Ennél már csak az lenne több, ha a feleségemet akarnák!” – horkan fel, amikor a stílusát hozom szóba.
Moldován András általában heti két napot tölt cégei budai irodájában
Telefonon beszélünk persze, a járvány miatt a személyes interjút most én nem vállaltam, pedig ő forszírozta. Amikor felkértem, első reakciója az volt: meghív a Somogy megyei Kapolyra, ahol lakik és gazdálkodik, és elmegyünk fogathajtani. „Ja, nem jó, akkor egymás mellé kell ülnünk!” – mondja, miután rájön, hogy ez nálam nem fog működni.
A Lab5 tervezett már szinte extrém, modern élelmiszerboltot a MOM-ba és Tatabányára, növényektől zöldellő irodákat Budapestre, kormányablakot a Keletibe, és záróépületet a Corvin sétányra. Bár építészek, nemcsak kívülről nézik a falakat, hanem azzal egy időben mint a belsőépítészek, belülről is, sőt várostervezési szempontból is gondolkodnak, hiszen mindegyikre volt már projektjük – a 2008-as válsággal indultak, meg kellett tanulniuk alkalmazkodni.
„Volt, hogy egyszerre négyen adtunk névjegykártyát egy ügyfélnek, ő meg felnevetett, mert mindegyikre az ügyvezető titulus volt írva.” „Van egy HR-cég, régóta foglalkozik velünk szervezetfejlesztési téren, ők kezdettől arra számítottak, hogy szét fogunk menni. Ma már azt mondják, írnak rólunk egy tankönyvet.” „Szerencsés csillagzat alatt vagyunk, hogy tudunk négyen együtt, egyenrangú vezetőkként dolgozni.” „De sokszor ellentmondunk egymásnak, nem ugrunk kézen fogva a szakadékba.”
Ezeket mondja szépen sorban, egymást türelmesen megvárva Erdélyi Linda, Dobos András, Korényi Balázs és Gáspár Virág Anna, vagyis keresztnevük kezdőbetűiből és a rájuk jellemző kísérletezésről elnevezett Lab5 csapata. Az 5-ös szám duplán is szójáték: Virág V betűjén kívül a mögöttük állókra, a ma már 21 fős háttércsapatra is utal.
„Sajátos az a folyamat, ahogy nálunk az eredmény előáll. Projektjeinkben mindegyikünk személyisége megmutatkozik; mindig tartunk dizájnmegbeszéléseket, ahol mindenkinek van lehetősége azoknak a pontoknak a felvillantására, amik előrébb lendíthetnek” – így Virág, aki állítása szerint a legcsendesebb, két lábbal a földön álló szemlélődő a csapatban.
„Folyamatos a vita, állandó ajtócsapkodás az életünk, és nap mint nap változik, hogy ki nem hajlandó együtt ebédelni kivel, de csak dizájnkérdéseken tudunk összeveszni” – mosolyog a webkamerába András. Ő viszont mer nagyokat álmodni, és olyan ötletek megvalósításába is belevágni, amire nem talál korábbi példát. Ebben általában jó partnere Linda, Balázs pedig – ahogy maga mondja – a kocka a csapatban. Nincs főnöki irodájuk, a cégnél még csak saját széke vagy számítógépe sincs senkinek, mindenki mindig éppen oda ül le, ahol helyet talál, vagy ahol az aktuális, előtte álló feladat csapatszinten megkívánja. Úgy gondolják, hogy alkalmazottaik nem négy főnökként gondolnak rájuk, hanem egyként. Ha a folyamatok során kialakul az egységes álláspont, azt kollégájuk, a nyolc éve velük dolgozó Szegedi Zoltán is igazolja, sőt szerinte épp az a Lab5 különlegessége, hogy itt mindenki egyenrangú fél, más irodákhoz viszonyítva itt kevésbé jellemző a parancsoló-végrehajtó szerepkör.
Drágán jót
A Lab5 történetében kirajzolódó idilli összhang akkor válik igazán mesebelivé, ha tudjuk, hogyan ismerkedett meg az alapító négyes: 18 évesen, friss építészkarosként a legelső matekórán leültek egymás mellé. Már akkor kiderült, hogy egy rugóra jár az agyuk, aztán az első félév csapatmunkái közben megerősítést nyert, hogy azonos az értékrendjük. Diplomájukkal a zsebükben különböző irodáknál helyezkedtek el, de a kapcsolat erős maradt, illetve Virág és Balázs össze is házasodtak. „Vártuk a projektet, aminek kapcsán össze tudnánk végre bútorozni. Ez a válság előtt fél évvel jött be.”
2007 végén Virág épp első gyermekével volt otthon, Balázs édesapja, az Ybl-díjas Korényi András építészirodájában dolgozott, András Moszkvában volt, míg Linda – az első stabil bástya a közös vállalkozás életében – egy londoni belsőépítésziroda jobbkezeként belevetette magát a Palazzo Dorottya műemléképület lakóházzá alakításába. „Ebben a kreativitásunkat még nem igazán tudtuk kiélni, de sok pici dolgot csinálhattunk, arra jó volt, hogy elkezdjünk felépülni és közben megpályázzunk más munkákat” – mondja András.
Balázs édesapja befogadta irodájába a fiatalokat, így a Lab5 a cégalapításon kívül nemigen igényelt kezdőtőkét, persze a 2009–2010-es kemény időszaktól semmi sem tudta őket megóvni, olyan feladatoknak is örültek, mint a Nádor utcai műemléképület hulladéktárolójának esztétikus megtervezése.
„A válság alatt a megbízások kilencven százalékát leállították, de a belsőépítészet ment előre, az én benyomásom szerint az nem is állt meg, sőt a városépítészet sem – utóbbival főleg Balázs édesapja foglalkozott. Túlélő üzemmód volt, mindezek keverékein dolgoztunk. Ez nemcsak üzletileg volt jó, hanem szellemileg is, kitágította a perspektívánkat, rengeteget tanultunk” – magyarázza András. Aztán 2010 után szinte egyik pillanatról a másikra indult újra minden, és a négyfős csapatból hirtelen tizen- majd huszon-fős lett. Alkalmazottaik többsége építész, de vannak köztük belsőépítészek is, Korényi András pedig, akivel továbbra is közös irodát bérelnek, mint építész és városépítész dolgozik mellettük.
Utóbb aztán már azt is megengedhették maguknak, hogy tudatosan válasszák meg projektjeiket, és igyekeztek megtartani sokoldalúságukat. Hagyományos marketingbe nem fektettek, de a Lab5 arra mindig odafigyelt, hogy elkészült munkáit méltó módon prezentálja, és hogy legyen lehetőségük pályázatokon indulni. Egy ilyen alkalommal – amikor a Duna felől jól látható betontorzó, a Rózsadombi Panoráma Projekt arculatára terveztek – figyelt fel rájuk a zsűri tagja, Vikár András a Lukács és Vikár építészirodától.
MOM Spar: Flagship Store 1123 Budapest, Alkotás utca 53. Építtető: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Tervezés és megvalósulás: 2013 Lépték: 2000 m2
„Marhára tetszett a tervük, már akkor felvettük velük a kapcsolatot. Mi már közel negyven éve vagyunk a pályán, rengeteg altervezővel és társtervezővel dolgoztunk, az egyetemen a hallgatókkal. Zsigerből észrevesszük, ha valaki más, vagy ha kicsit hasonlít ránk. A Lab5-nél egyszerre van jelen a tehetség, az aktivitás és az agilitás, közben jól szervezettek, minden megvan bennük, ami a kiválósághoz kell.” Azóta többször dolgoztak együtt, legutóbb a Lukács és Vikár az Iparművészeti Múzeum felújításának generálkivitelezőjeként írt ki pályázatot a belsőépítészeti munkákra, ezt is a Lab5 nyerte.
Sok ügyfelük referenciák alapján talált rájuk, bár közülük jó néhány eltántorodott az árajánlat láttán. Hogy aztán mégis őket válassza. „Az ügyfelek szerint magasra pozicionáljuk magunkat, szerintünk alacsonyra – így Linda. – Nagyon sok embernek nagyon sok ideje van egy-egy kész munkánkban, mi ezt az időt sohasem spóroljuk meg, de az árazásban feltüntetjük.” András hozzáteszi ugyanakkor, hogy nem minden esetben a profit a cél.„Én nem azért alapítottam céget, hogy profitot csináljak. A profit arra kell, hogy a dolgozóknak legyen bónusza karácsonykor, de nekünk a célunk az értékteremtés – András mondataira egy félmosollyal bólintanak cégtársai. – Az a mi nagy szerencsénk, hogy mind a négyen így gondoljuk, és nem is értjük, hogyan lehetne másként csinálni.”
Bevételeikből mindig futja arra, hogy évente külföldre vigyék csapatukat tanulmányútra, és létrehoztak egy fiatal építészeknek szóló ösztöndíjat is. A nagy kockázatokat ugyanakkor kerülik, és a biztonság kedvéért készítenek forgatókönyveket egy várható következő válságra is. A négy ügyvezető azt mondja, a legnagyobb értékük a mögöttük álló, felépített csapat. „Ezt kell megóvnunk a következő egy-két éves időszakban.”
