Újságíró is, és gazdag ember is akart lenni – némi viaskodás után végül utóbbi mellett döntött. Már a gimnáziumban üzletelt, aztán a sportriporterkedés után volt ékszerboltja, brókerháza, mígnem 2002-ben „az állatok ránézésre jobb fejek, mint az emberek” revelációval átnyergelt a sertéstenyésztésre. Nemrég maga is mint startupper pitchelt befektetők előtt az állattenyésztő-szoftverével. Moldován András a legkíméletlenebb cápa, nem válogatja meg a szavait a műsorban, ha egy „kishal” felkészületlenül áll ki a befektetők elé, vagy irreálisan sok pénzt kér.
„Viccelsz? Nem beszélsz félre, ugye? Ez egy darab rongy, szívem! Te idejöttél egy darab ronggyal, a fejedre húztad, és mondtál egy olyan számot, amitől még Levente is kitér a hitéből, pedig a garázsában sokkal több áll!” Egy pitchelő startuppernek, méghozzá egy fiatal divattervező nőnek mondta ezeket a kíméletlen mondatokat Moldován András az RTL Klub Cápák között című gazdasági valóságshow-jának első évadában. Nem csoda, hogy csak szókimondó sertésmogulként mutatják be a műsor második évadjának beharangozójában és felvezető szövegében is.
Az 55 éves nagyvállalkozó keményen kritikus hangja persze korántsem azt jelenti, hogy nem élvezi a show-t, sőt láthatóan lubickol a megmondóember szerepében. Ragaszkodott hozzá, hogy írjam le: a műsorért nem kap gázsit, azt a maga örömére vállalta be, élvezi, hogy évente tíz napon át nem ugyanaz az élete, mint a többin, és hogy fiatalokat hallgat meg. „Miért lennék kíméletes? A pénzemet akarják! Ennél már csak az lenne több, ha a feleségemet akarnák!” – horkan fel, amikor a stílusát hozom szóba.
Telefonon beszélünk persze, a járvány miatt a személyes interjút most én nem vállaltam, pedig ő forszírozta. Amikor felkértem, első reakciója az volt: meghív a Somogy megyei Kapolyra, ahol lakik és gazdálkodik, és elmegyünk fogathajtani. „Ja, nem jó, akkor egymás mellé kell ülnünk!” – mondja, miután rájön, hogy ez nálam nem fog működni.
A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Az előttünk álló kérdés, hogy mit tegyünk majd, amikor a koronavírus okozta veszélyhelyzet alábbhagy, és a kormányok gazdasági mentőcsomagjainak hatása is elhalványul.
A válaszért figyelmünket az 1920–21-es depresszió tanulságaira kellene fordítanunk, mégsem tesszük. Az első világháborút az Amerikai Egyesült Államokban heves felívelés követte, vágtázó inflációval. De a lufi kipukkant, főleg azután, hogy a Fed (az amerikai jegybank) meredeken megemelte a kamatszintet. A gazdaság beszakadt, a munkanélküliség húsz százalék környékére ugrott (azokban az időkben az adatgyűjtés elég esetleges volt még).
Hogyan reagált akkor a kormányzat? Annak alapján, ahogy James Grant megírta a válság történetét a The Forgotten Depression – 1921: The Crash That Cured Itself című könyvében, pontosan az ellentétét annak, amit a közgazdászok ma tanácsolnak. Az állami költekezést visszavágták a háborús szintekről, az adókat csökkentették, a háború idején túlburjánzó szabályozást megnyirbálták, az államosított vállalatokat – főleg vasúttársaságokat és telekommunikációs cégeket – visszajuttatták jogos tulajdonosaikhoz. A dollárt nem értékelték le. A gazdaság gyorsan visszapattant. Hamarosan újra teljes volt a foglalkoztatottság, és következtek a nekivadult 20-as évek, a Roaring Twenties. Az Egyesült Államok történelmének egyik leginnovatívabb korszakát élte.
Egy évtizeddel később, a nagy világválságra adott kormányzati reakció ennek a teljesen az ellentéte volt. Az állami költekezés élesen megnőtt, az adókat megemelték, a bürokratikus terheket növelték, a vállalkozásokat a hatóságok állandó zaklatása közepette új szabályozásokkal árasztották el. A nehéz időszak folytatódott, az igazi felépülés egészen a második világháború végéig váratott magára.
Valójában az egész katasztrófát a túlterjeszkedő kormányzat hibái okozták. 1929-ben az új elnök, Herbert Hoover tenni akart valamit a szorongatott helyzetbe került gazdákért, és úgy vélte, ha megemeli a mezőgazdasági importtermékek vámját, az megteszi a hatását. A Kongresszus úgy viselkedett, mint a disznók a vályúnál, és óriási adóemeléseket hajtott végre importcikkek ezrein. A törvényhozási nyomulás hatására a – várakozásokat beárazó – tőzsde összeomlott. Amikor az elnök aláírta a büntetővámokról szóló törvényt, több ország is visszavágott, és nemzetközi kereskedelmi háború robbant ki. A gazdaságok, tengeren innen és túl, zsugorodni kezdtek. Hoover elnök erre példátlan kormányzati intervencióval válaszolt. Utóda, Franklin Roosevelt, tovább növelte a beavatkozás mértékét. A válság folytatódott.
A második világháború után, újabb gazdasági visszaeséstől félelve, sokan könyörögtek még több állami beavatkozásért. Ehelyett az ellenkezője történt: a költségvetést könyörtelenül megvágták, a házaspárok személyi jövedelemadóját gyakorlatilag megfelezték, gyorsan eltörölték a háborús irányítást, megváltoztatták a New Deal kereskedelemkorlátozó munkatörvényét, és az aranyhoz rögzítették a dollár árfolyamát. Annak ellenére, hogy háborús veteránok milliói tértek vissza a munkaerőpiacra, a munkanélküliség alacsony maradt.
Meg kell szívlelnünk ezeket a tapasztalatokat! Nagyszabású, átfogó adócsökkentést kell végrehajtani, és egykulcsosra kellene cserélni a progresszív adórendszert. Stabilizálni kell a dollár értékét, és akár az alapítóatya, Alexander Hamilton bölcsességét felidézve az aranyhoz lehetne rögzíteni. A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Egyszerű a képlet. Ahogy Nathan Lewis is megmutatta The Magic Formula című könyvében: azok a gazdaságok, ahol alacsonyak az adók, és stabil az árfolyam, jobban prosperálnak, mint azok, ahol nem. Mindig.
Balla Ákos saját értékrendje alapján szembe megy a bevált közvetítői recepttel, és a nevét viselő irodahálózattal nem kér a franchise-ból. A lakáspiacon a forgalomban a mostani zuhanás után nagyon lassú kilábalásra és húsz százalék árcsökkenésre számít, karácsonyi bulit nem tervez, de minden emberét megtartaná.
A Palotanegyedben egymást érik villák és bérházak, de simán elmegy mellettük az ember, mert fogalma sincs, hogy mit találna bent. Itt egy Lotz-freskó, ott egy mozaikpadló, amott egy márványterasz. Mutatjuk, hova nézz, ha majd újra sétálgathatsz a városban. Addig is lefotóztuk és házhoz szállítottuk neked.
„Anna az egész világot képes felfogni. Ez Juhász-örökség” – mondja Juhász Annáról Csányi Vilmos etológus, Anna esetében pótapa. Juhász Ferenc költő lánya úgy lépett ki híres édesapja árnyékából, hogy maga is az irodalom területén ért el szép sikereket. Írás helyett ő az írókkal és az életművekkel foglalkozik, irodalmi estjeivel pedig leporolta a hazai kávéházi kultúrát.