„Ez paprika?” – kérdezem a Bio Berta fűszerező épületébe lépve, ahol egyből erős illatok csapnak az orromba. „Úgy kilencvenféle fűszernövény illatát érzed, de a paprika is közte van.” A szakértősködő kedélyemet egyből lehűtő válasz Berta Balázstól érkezik, aki a Berta család harmadik, mezőgazdasággal foglalkozó generációjához tartozik – és a második olyanhoz, amelyik a biogazdálkodásra tette fel az életét. A szokatlanul magas lépcsőfokokon mögöttünk baktat édesapja, Zoltán, tőle vette át Balázs a nővérével, Ágnessel 2017-ben a Bio Berta vezetését. Itt van édesanyjuk, Bertáné Nagy Ágnes is, aki a tanári pályát hagyta ott a biogazdaságért. A fiatalabb Ágnes karján ott ül kisfia, a kétéves Bence, aki a képek kedvéért sem erőltet mosolyt az arcára. Ágnes azon van, hogy a gazdálkodáshoz majd sokkal pozitívabban álljon.

Zoltán és 1206 cserép beteleltetett aszparágusz. Édesanyja kedvenc gangdísznövénye volt, egy cserépből lett harminc év alatt ennyi. „Amíg élek és mozogni bírok, minden évben tovább szaporítom, ez az édesanyám előtti tisztelgésünk egyik formája.”

A vitrinbe egy kibelezett hegedűt tettünk. Szórtunk bele paprikaőrleményt és morzsolt majoránnát.

A család 1990-ben, a Kalocsa melletti Fajszon kezdett el biogazdálkodással foglalkozni. Akkoriban Zoltán fél holdon termesztett fűszerpaprikát és majoránnát. Felesége 1997-ben hagyott fel végleg a tanítónői pályával, hogy a bt.-ben angoltudását kihasználva a külföldi partnerekkel tartsa a kapcsolatot, illetve az adminisztratív feladatokat is ő kapta meg, és viszi ma is. Mivel egy földterületen csak három év „tisztulás” után lehet biogazdálkodásba fogni, ráadásul a kémiai növényvédőszerek nélkül sokkal több munkát igényel a gazok és kártevők távoltartása, nem sokan vágnak bele.

Ma Magyarországon a mezőgazdasági területeknek mindössze az öt százaléka, mintegy háromszázezer hektár bió. „Ennek nagyjából felén ráadásul nem növényeket termesztenek, hanem állatokat legeltetnek” – mondja Drexler Dóra, az Ökológiai Kutatóintézet ügyvezetője. Vagyis a nehezítő körülményekből úgy tűnik, hogy biogazdálkodónak lenni igazán bevállalós feladat. A Bio Berta története azonban harminc évvel ezelőtt inkább jól átgondolt tervezéssel és a körülményekhez alkalmazkodással kezdődött, és nem vakmerő kísérletezgetéssel.

Egy kis őrültség
„Ebben nincsen semmi hőstörténet” – mondja Zoltán, mikor az indulásról kérdezem. Apja téeszelnökként 1988-ban ment nyugdíjba, a gazdaságot ezután neki kellett átvennie. Ennyire közel a rendszerváltáshoz már Fajsz környékén is érezni lehetett, hogy hamarosan nagyot fordulhat a világ. Mindez – és persze némi rivalizálás más gazdákkal – újítások keresése felé terelte a fiatal Zoltánt. „Eszembe jutott, hogy apám a szövetkezeti mozgalom egyik vezetőjeként sokat járt külföldön, és onnan hozott haza szakirodalmat. A kritikus pillanatokban fellapoztam néhány arról írt cikket, hogy a biogazdálkodás egyre népszerűbb más országokban. Magyarországon ennek akkor se iskolája, se hagyománya nem volt, de én elgondolkoztam rajta, hogy belevágok.”

A gondolkozást hamarosan tettek követték. Zoltán először felkereste a kevés, hozzá hasonlóan a biogazdálkodásban jövőt látó magyar gazdát tömörítő Biokultúra Egyesületet, és hamarosan meg is alapította betéti társaságát, a Bio Bertát. A kalocsai zavaros helyett óvatosságból inkább Budapesten intéztették a cég bejegyeztetését. Azzal viszont nem késlekedtek: mikor a bejegyzés 1990 februárjában megtörtént, még bőven ötven alatti sorszámot kapott a bt.-jük. Felesége vakmerőnek tartotta férjét a biogazdálkodás felé fordulás miatt, de neki is tetszett az ötlet újszerűsége, és „bár nem volt minden zökkenőmentes, de együtt könnyebben ment”.
Így kezdődött tehát a családi gazdaság fél holdján a majoránna és a paprika termesztése. Az első jelentős siker nem sokat váratott magára, az 1990-es Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárról (OMÉK) rögtön az első díjat hozták el. „Kaptunk egy vitrint, beletettünk egy kibelezett hegedűt, egyik felébe piros paprika őrleményt, másik felébe zöld morzsolt majoránnát szórtunk, így jött ki a fehér húrjaival a piros-fehér-zöld díszlet. Elég giccses, de ha az ember már nem lehetett ott, legalább üzenjen valamit a termék” – mondta Zoltán.

Az OMÉK-díjat azért nem vehették át személyesen, mert egy napra sem engedhették meg maguknak, hogy otthagyják a földet. Egyik barátjukat kérték meg, vegye át helyettük. Zoltán szerint a jókor meghozott döntések és a kényszerhelyzetek mellett azért kellett még valami a sikerhez, és ami nélkül nem is éri meg belevágni a biogazdálkodásba: egy kis őrültség. Zoltán magát is avantgárd fazonként jellemezte, ez már a hegedűs kiállítási vitrin ötletében is megmutatkozott. Aligha van más gazda, aki Erkel Ferenc Himnuszának, Vivaldi Négy évszakának és más zeneműveknek a kottáját kovácsoltatja gazdasága kerítésére, illetve a lépcsőkorlátokra. Így valamennyi Ágnes tanítónői pályájából és a zeneoktatásából is megmaradt.

Jól szituált emberek, parádés kocsik
Bár a gyorsan jött siker elbizakodottá is tehette volna Bertáékat, hamar kiderült, hogy a néha túlzónak tűnő óvatosságuk – ami Budapestig vitte őket a cégük bejegyeztetésével – nagyon is jól jött. A rendszerváltás után a környékbeli gazdák közül sokan talán tényleg elhitték, hogy a piacgazdaság gyors meggazdagodást hozhat nekik. Csak éppen a messziről jött „üzletemberek”, akik a termények felvásárlásával és hatékony értékesítésével kecseg­tették a termelőket, legtöbbször nem a mesés vagyont hozták el, hanem a kiábrándulást.

„Jöttek jól szituált emberek parádés kocsikkal, és érdeklődtek a termény- és élőállat-árakról a környékbeli gazdáknál. Erre az árra aztán jól ráígértek, majd vitték magukkal a terményt és az állatokat is. Az egészről írtak egy cetlit, a falusiak meg örültek, hogy jönni fog a pénz. De nem jött” – emlékszik vissza Zoltán a rendszerváltás körüli időkben uralkodó naivitásra.

Az ilyen keserű leckékből Bertáéknak nem jutott, talán azért sem, mert a 90-es években alig keresték a magyarok a biotermékeket. A Berta-féle fűszereket és zöldségeket akkoriban főleg a Magyarországra érkező multik munkatársai vásárolták, akik otthon szoktak rá a biotermékekre.
A téeszek megszűnése után jött nagy szabadsággal inkább bukó, mint nyerő többi környékbeli gazdának Zoltán ajánlatot tett: partnerei lehetnek a Bio Bertának, de mivel a legnagyobb kockázat terhe az ő vállát nyomja, szó sem lehet a szövetkezeti formáról. 1992-ben egycsapásra negyven család szállított terményt 78 hektárról a Bio Bertának, amit az feldolgozott és értékesített. „Ők magukat és a földjüket adták, és azt termeltek a földjükön, amit mi javasoltunk” – mondja Zoltán. Nemcsak a munkáskezek száma, hanem a termesztett növények sokfélesége is megnövekedett: felkerült a palettára a snidling, a spárga, a csicsóka és a rizs is. Ez az előrelépés az addigi megfontoltságot is zárójelbe tette egy időre.

Nem mindenhez elég a lendület
Ilyen mennyiségű termény eladását elsősorban a világpiacon tervezték, ehhez pedig már feldolgozókapacitásra is szükség volt. Zoltán ezért három barátjával a Fajszhoz közeli Hajóson felépítette az ország első zöldségszárító üzemét. Finoman szólva sem volt telitalálat. „Annyira amatőrök voltunk egy magánvállalkozás üzemeltetéséhez, hogy három év alatt csődbe ment az üzem.” Az elszenvedett veszteségeket Zoltán több tízmillió forintra teszi. A szárítóüzem bukása utólag visszanézve borítékolható volt. „Mindannyiunkat a maga vállalkozása kötötte le inkább, normálisan ilyenkor ügyvezetőt neveznek ki a közös cég élére, de nálunk ez is elmaradt.”

Az egészen valószínűtlen véletlen igazi „bertás spiritusz”. A fagyasztásos-felengedős technika annyira bevált, hogy ma is ez a legjövedelmezőbb üzletük.

Holott a ma tapasztalható munkaerőhiányról szó sem volt, a nyugati piacok pedig tárt karokkal várták volna a magyar bioárut. Előfordult, hogy az osztrák felvásárlók már akkor utalták a schillinget a szárított pritaminpaprikáért, amikor még a magját sem vetették el. A szervezetlenség azonban rányomta a bélyegét az ígéretes kezdeményezésre. 1995-ben a jelentős veszteségek után lehúzták a rolót a szárítóüzemben. A kudarcot Zoltán jó tanulópénznek írta le, és az üzem befürdése után talán emiatt is volt rendben minden a Bio Berta környékén – és még ebben az évben Fajszon megépítette a szárítóüzemét.

Hatalmas felelősség volt a többi család gazdaságát felügyelni és segíteni – ha permetezésről vagy valamilyen gépi munkáról volt szó, mindig rájuk volt szükség –, hogy jól menjen a bolt, miközben az értékesítést is Bertáék intézték. „Ebbe rendesen bele is lehetett rokkanni. 1995-től 2002-ig nemcsak a negyven család ügyes-bajos dolgaira kellett figyelni, de a felépítményt is rendbe kellett tenni. Malmot, fagyasztót, kézművescsoki-programot, olajprést és konzervüzemet úgy, hogy korábban életemben nem láttam olyat. De a homoktövishez szükség volt rá” – mondja Zoltán.

Igazi bertás spiritusz
A magyar gyógyszergyárak privatizációja után a külföldi befektetők nem tudták a félretolt magyar gyógyszerek mindegyikét a saját termékeikkel helyettesíteni, így egy magyar epegyógyszert sem. A termék visszahozásának kísérletéhez a Bio Berta konzervüzemét szemelték ki.
„Ennyi tudós ember nem volt még Fajszon! Idejött tíz fehér köpenyes, rendeltek kétszáz kiló feketeretket, és elkezdték az egyetemen tanultaknak megfelelően próbagyártatni a zöldségből a gyógyszert” – idézi fel Zoltán. A kísérlet azonban nem jól sikerült, közel sem tudták kinyerni a megfelelő mennyiségű hatóanyagot a növényből. Ha pár nappal ezután a felesége által állati takarmánynak szánt fagyasztott répát nem felejti az autójában, nem is talált volna megoldást a gyógyszerészek helyett a problémára egy biogazdálkodó. Márpedig Zoltánnal ez történt: a kiolvadt répák levében tapicskolva eszébe jutott, hogy a feketeretek is több levet eresztene, ha előtte lefagyasztanák.

Egy próbát megért az ötlet kipróbálása a gyógyszeripar részéről is, és így valóban sikerült kinyerni a feketeretekből a gyógyszergyártáshoz kellő mennyiségű hatóanyagot. Az egészen valószínűtlen véletlen Zoltán szerint igazi „bertás spiritusz”. A fagyasztásos-felengedős technika annyira bevált, hogy ma is ez a legjövedelmezőbb üzletük. „Egy udvarra való feketeretekből jobban lehet keresni – mondja –, mint más zöldségből egy egész hektáron.”
Van olyan növény is, amivel a maguk sikersztoriját írták: a homoktövis. Az ötletet a narancssárga bogyós bokrok telepítésére az 1986-os csernobili katasztrófa adta. Kiderült, hogy a szovjetek már régóta kísérletezgettek a homoktövisből készült ételekkel a sugárfertőzött területeken, mert úgy találták, hogy azok fogyasztása jelentősen megnöveli a szervezet ellenállását a sugárzással szemben. Ebből kiindulva négy kilométerre Pakstól eladható ötletnek tűnt a homoktövis-telepítés. A családban azonban nem volt mindenki meggyőződve, hogy okos dolog a jó minőségű termőföldet egy olyan szibériai növényre áldozni, ami leghamarabb öt év múlva hozhat hasznot. „Elment az eszed, fiam!” – emlékezett vissza apja reakciójára Zoltán. Az idő azonban a fiút igazolta, a Bio Bertának mára védjegyévé váltak a homoktövis felhasználásával készült őrlemények, velők, nektárok, lekvárok és teák.

„Az első évben eladtunk tíz üveggel. A másodikban hússzal. Látszott, hogy alakul a piac. Nem sokkal később viszont már hetente ürült ki a raktár.” A hirtelen keresletnövekedésre nem az agyontolt marketing volt a magyarázat (ilyen egyáltalán nem volt), hanem a szájhagyomány útján terjedő ajánlások mellett az, hogy a 2000-es évek elején indult be az étrendkiegészítők értékesítése, azokhoz pedig tökéletes alapanyagot szolgáltatott a homoktövis. Ennyiből az is érthető, hogy különböző termékeik bemutatásakor Zoltán miért használja nemes egyszerűséggel az örök élet plusz egy délelőtt kifejezést. A cég is ekkor volt a csúcson: 2002 és 2010 között a 600–700 millió forintos éves árbevételt is elérték. Az elmúlt években azonban egyre több minden hátráltatja a fejlődést.

Ki fog itt dolgozni?
Az 1992-ben csatlakozó negyven családból és az általuk hozott 78 hektárból mára hét család maradt harminc hektárral, az árbevétel negyven százalékkal esett vissza. A családok többségében nem sikerült végigvinni a generációváltást, a fiatalabbak ritkán gondolják életcélnak a fáradságos és időigényes biotermelést. A 90-es évek munkaerőbősége is a múlté, ma nyolc-kilenc állandó munkavállalójuk van Bertáéknak, az idénymunkára azonban már romániai vendégmunkásokat kell keresniük.

„Pár év alatt teljesen megfordult a munkavállaló-munkáltató viszony. Ma már sokszor a munkások mondják el nekem, hogy mit hajlandóak megcsinálni. Nekem pedig tűrnöm kell” – panaszkodik Balázs. „Ilyen izzadságos munkát, amiben poros és koszos lesz az ember, ma már senki sem akar vállalni” – teszi hozzá az apja, egyben megadva a rendszerváltás utáni magyar társadalom biogazdálkodói kritikáját. Szakképzett munkaerőt ezután még nehezebben találhatnak majd, ugyanis a február 1-jétől alapítványi formában működő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen el sem indítják az ökológiai gazdaság szakot.

„150 termékünk van, ennek húsz százaléka, ami igazán erős, hatvan százalékát a nagykereskedéseknek értékesítjük, húsz százalékát további feldolgozásra a partnereink kapják, akik között ott vannak az Ilcsi, a Biopont, az Abonett és húsfeldolgozók is” – mutat Balázs a tárgyalójuk mögötti polcon sorakozó jelenlegi Bio Berta-termékekre. Egy másik szekrényen azok a termékek vannak, amiket már nem árusítanak, mert nem hozták a kívánt számokat. A negyven család csökkenésével a célok is jelentősen változtak, de még így is 15–20 tonna szárított fűszert értékesítenek évente. A monofűszerek és fűszerkeverékek egyaránt négy–ötmillió forint bevételt hoznak, míg a Zoltán által csak bevándorlófűszernek nevezett, külföldről behozott és általuk feldolgozott fűszerek nagyjából 15 milliót. A szinte védjegyükké vált homoktövistermékek pedig nagyjából tízmilliót.

Mára sok termékük alapanyaga nem a földjeiken terem, hanem külföldről érkezik, és Fajszon már csak feldolgozzák őket. Ez járható útnak tűnik – ahogy a saját termékek tökéletesítése is prioritás –, de Zoltánon érezni, hogy csalódott. Bertáékon – és a telephelyüktől pár perc sétára lévő Hangszerfa-parkban felállított biohonfoglalás-emlékművön szereplő többi magyar biogazdálkodón – a drasztikus keresletnövekedés segíthetne. Balázs is valami hasonlóban reménykedik. „A következő öt évben várunk, hogy a gasztrovilág, az egészségtudat és a társadalom szokásai hogyan alakulnak – mi pedig majd reagálunk.”

Bio-Drog-Berta Kft.
Alapítás:
1995
Tulajdonosok:
Berta Zoltán, Bertáné Nagy Ágnes, Berta Balázs, Berta Ágnes
Árbevétel
(millió forint):
2018
104,3
2019
25,4
Adózott eredmény
(millió forint):
2018
−30,9
2019
−56,7

Berta Factor Kft.*
(forgalmazócég)
Alapítás:
2012
Tulajdonosok:
Berta Balázs, Berta Ágnes
Árbevétel
(millió forint):
2018
17,7
2019
112,9
Adózott eredmény
(millió forint):
2018
2,7
2019
2,2
* 2018 nyár végén váltottak értékesítési pozíciót a Bio-Drog-Berta Kft.-ről a Berta Factor Kft.-re.

2020-as adatok még nincsenek, de az előző kettőnél jobb év volt, mert a pandémiában nőtt az élelmiszer-profilú cégek forgalma.