Egy nagy provokációval hatvan napra bezáratta magát a Madách téri Központ nevű szórakozóhely. A boldog békeidőkben az esti „nekidőlünk egy virágládának és sörrel a kézben beszélgetünk” bulik állandó helye a Covid-járvány alatt kinyitott, hogy italokat és szendvicseket adjon elvitelre. A közösségi távolságtartásos sorban állást feldobandó pedig egy nyitott ablakba kiállítottak egy DJ-t is. Arra igazán senki sem számított – legalábbis ez szűrődik le a szórakozóhely kommunikációjából –, hogy ebből utcabál alakul ki. A rendőrség szerint az események egymásból következtek, ezért hatvan nap bezárásra és ötszázezer forintra büntették a helyet.
Lesz ennek az ügynek tárgyalása várhatóan, de messze nem a Központ fog egyedül üresen állni a következő hetekben, hónapok óta nő a végleg bezáró üzletek száma, egyre több a kiadó üzlethelyiség. Ennek apropóján indultunk el megkeresni a kijárási tilalmak, önkéntes és hatósági karanténok, távolságtartások és boltzárak alatt bezáró vagy takaréklángra tett üzletek, bárok mögött húzódó történeteket.

Még a turizmus megszűnését megszenvedő bulinegyedben sem egyértelmű, hogy mi történt. Vannak helyek, ahol látszik, hogy lehúzták a rolót, ki van ragasztva az ablakra a kiadó felirat és egy telefonszám. Más boltok mintha téli álmot aludnának. Be kellene menni, hogy meglássuk, porréteg fedi-e már az asztalra tett székek alját is. A taxisokat kiszolgáló kávézó pont úgy néz ki, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Nem foghíjas az utcakép, de túl csendes, túl üres, hiányoznak az emberek.

Pest, Madách tér – Hogyan dolgozzunk, ha nincs vendég?
Már a Facebook-oldalát sem nagyon frissíti a Madách téri Piña koktélbár, Lévai Gábort, a bár társtulajdonosát mégis viszonylag optimista hangulatban találom. Ezt a helyet még nem hirdetik. Tavaly márciusban, már a törvény megjelenése előtt bezártak, úgy gondolták, „nem felelős nyitva tartani”. Gábor akkor még abban reménykedett, hogy két–három hónap bezárkózás után újraindul az élet. „Jött a jó idő, megpróbáltuk a nyitást a teraszon, amint lehetett. De nem jöttek a vendégek, pedig mi hazaiakat szolgáltunk ki, kerekítési hiba volt a turisták által generált forgalom” – mondja. Igaz, ő is otthon ült, így nem érezte, hogy olyat várhat a vendégektől, amit maga sem szeretne csinálni.

Azt tudtam csinálni, hogy az üzletbe jövet minden boltban leadtam az önéletrajzomat, végül egy hét alatt el tudtam helyezkedni.

„A vendéglátóipart parlagon hagyták, egyetértek azokkal is, akik ezt mondják, de rossz érvelés szerintem, hogy azért, mert az IKEA-ban és a CBA-ban tolonganak az emberek, nyissuk meg a vendéglátóipart is. Szerintem nem elég erősek a szabályok, hogy a vírust kontrollálni tudjuk, de arról is eltérő elképzelések vannak, hogy a kontrollálni mit jelent” – mondja, és Új-Zélanddal példálózik, ahol bezárással szorították le a vírust, majd újraindíthatták az életet.

Szerinte ténykérdés, hogy minden kommunikáció ellenére ez a szektor semmilyen valós segítséget nem kapott. „Az alkalmazottaim után a járulékok alól fel vagyok mentve, de ez semmi.” Az angol és a spanyol példát tartotta volna követendőnek, ahol bértámogatást nyújtott az állam a vendéglátásban dolgozóknak. Az állam mellett a kerületi teraszdíjakkal sincs kibékülve, és azt is felveti, hogy vajon miért fizet egy zárt hely felelősségbiztosítást.

A laposodó járványgörbében és az oltásban bízva Lévai Gábor azért reménykedik a tavaszi újra nyitásban. Akkor majd embereket is fel kell vennie a bárpult mögé, mert bár az első hullám alatt még tudták fizetni a Piña alkalmazottak alapfizetését, a második hullám előtt „elváltak egymástól”. „Ők is tovább akartak lépni, érezték is, hogy a maradásukkal a tulajdonosok a saját zsebükből vennék ki a pénzt. Ez új hely volt, még a befektetésünk sem jött vissza – mondja a társtulajdonos. – A srácok azóta tanultak, más munkájuk van, lehet, hogy azzal akarnak továbbmenni.”
Kérdések akkor is maradnának, ha biztosan látnák, hogy mikor lehet kinyitni. Például, hogy lehet-e majd a kerületben este tíz után alkoholt eladni? Ha a bár apró belterét nem lehet használni, csak a teraszt, akkor a fenti kérdésre adott válaszon is állhat vagy bukhat, megéri-e újraindítani az üzletet, vagy a kiadó tábla kerül fel az ablakra.

Hetedik kerület: mínusz 25 százalék bérleti díj
Hogy nagy a baj, hogy sokan nem bírják kibekkelni a lassan egyéves leállást, az nemcsak az utcán sétálgatva látszik. A számok is ezt sugallják, még ha például Balogh László, az Ing­­at­­­­­­­­­­­­lan.com­ vezető gazdasági szakértője ellentétes irányú mozgásokat is lát.

Talán meglepő, de adataik szerint 2020 januárja és 2021 januárja között csökkent az eladó üzlethelyiségek száma, és a kínálati négyzetméterár is öt százalékkal nőtt. Közben azonban a kiadó helyek száma nyolc százalékkal megugrott, és az átlagos bérleti díj három százalékkal csökkent – adatbázisukban most 1400 eladó és 1200 kiadó üzlethelyiség böngészhető.

„A webshopok felfutása és a fizikai jelenlét visszaszorulása extra kínálatot teremtett a kiadó üzlethelyiségek piacán, így a bérleti díjak is csökkenésnek indultak. Ez annak is köszönhető, hogy azok a bérlők, akik talpon maradtak, sokszor kedvezményes bérleti díjfizetési lehetőséget kaptak a bérbeadótól, hiszen nekik is elemi érdekük, hogy a jó bérlők túléljék a pandémiás időszakot. Ez viszont nyomottabb bérleti díjakat eredményezett a kiadó üzlethelyiségek piacán is, hiszen a frissen kiürült bérleményekbe a korábbinál csak alacsonyabb díjak mellett lehet(ett) bérlőt csábítani” – mondja Balogh.

A változások leginkább Budapest belvárosában észlelhetők. Az ötödik, hatodik és hetedik kerületekben egy év alatt 25 százalékkal nőtt a kiadó üzlethelyiségek száma, a négyzetméterre vetített díj pedig kerületen belül eltérő arányban, de jelentősen csökkent. A hetedik kerületben van a legdurvább visszaesés, ott a negyedével kerül most kevesebbe egy üzlethelyiség, mint egy éve.

Óbuda, Úri Divat – zárás 16 év után
Végkiárusítás – hirdeti a felirat a Flórián Úri Divat előtt január utolsó hetében. Az üzlet még négy napig van nyitva, a polcok, ha nem is foghíjasok, de észlelhetően hiányosak. Szünstein Róbertné Zsuzsának négy napja van, hogy eladja a férfiingeket, a meg nem tartott esküvőkre emlékeztető vidám színű nyakkendőket, és még öltönyből is akad a vállfákon bőven.

A hetedik kerületben van a legdurvább visszaesés, ott a negyedével kerül most kevesebbe egy üzlethelyiség, mint egy éve.

„Egy tizenhat éve létező, működő vállalkozás, amit a párommal álmodtunk meg. Úgy gondoltam, hogy ebből majd nyugodtan fel tudjuk nevelni a három saját és két nevelt gyermekünket” – kezdi a bolt történetét Zsuzsa. Tavaly márciusban kétségbeesett. Egyik napról a másikra le kellett húzni a redőnyt, mert „nulla forintra esett” a bevételük. „Azt tudtam csinálni, hogy az üzletbe jövet minden boltban leadtam az önéletrajzomat, végül egy héten belül el tudtam helyezkedni” – meséli tovább az elmúlt év történetét. Azóta is a kereskedelemben dolgozik főállásban, és eddig nyitva tartották mellette az Úri Divatot is. „A új munkahelyemen teljesen más típusú kereskedelem zajlik, mint amit én itt csinálok. Ez itt egy klasszikus, odafigyelésre épülő személyes dolog.”

Csakhogy a szalagavatók és ballagások be vannak tiltva, az esküvők és temetések korlátozva vannak, és aki eddig öltönyt, nyakkendőt vásárolt nála, az most otthon mackónadrágban és egy szál pólóban dolgozik home office-ban. Már a varrodák is olyan visszajelzéseket küldtek Zsuzsának, hogy ő volt az utolsó vásárlójuk, így a továbbiakban se a maga, se a gyerekei helyzetén nem akar azzal rontani, hogy nyitva marad az üzlet. Csak vinné a pénzt. Az üzletet bérbe adó cégtől ugyan kértek még korábban bérletidíj-csökkentést, tekintettel a megszűnő forgalomra, de nem kapták meg. A tulajdonos azzal érvelt, ha a roló le is van húzva, a bérelt helyiséget használják.

„Szinte rettegek, hogy annak idején 2006-ban vettünk fel lakáshitelt. A 2008-as válságot úgy, ahogy átvészeltük, baj nélkül, de ez a vírus a legmerészebb álmainkban sem szerepelt. Szeretem a sci-fit, szoktam olvasni, szórakoztat, de soha többet nem veszek a kezembe” – mondja teljesen kiábrándulva a 2020-as évből. „A nyolcvanhárom éves anyukám azt mondta, hogy édes lányom, ez rosszabb, mint a háború. Akkor legalább tudtuk, hogy honnan lőnek.”

Egy lélek se néz be az üzletbe, amíg bent beszélgetünk. Sőt a teljes Flórián Üzletközpont kong az ürességtől, egyedül a földszinti drogériában lehet mozgást látni. A Flórián persze nem a legmenőbb budapesti pláza, mindig volt egy kis előző rendszerbeli stichje, de a környéken lakók tudják, hogy oda még be lehet szaladni egy-két dologért munkából hazafelé menet. Az épület, amiben egy-két eladó és egy biztonsági őr unatkozik, legalább annyit elmond a kiskereskedelem helyzetéről, mint az, hogy nem lógnak legénybúcsús britek a Wesselényi utca összes teraszán. Amikor elköszönök, Zsuzsa még a lelkemre köti, hogy vigyázzak magamra, és szépet írjak, mert előre kell nézni.