Te, Simonics, ez pont neked való! – ezzel a mondattal indult Simonics Péter sportolói karrierje egy röplabdapálya mellől előbb a hegymászás, majd a siklóernyőzés felé. Egy 70-es évekbeli röplabdameccs nézőterén sem a testnevelő tanár, sem az akkor elsős gimnazista Péter nem figyelt a játékra, ehelyett a tanár hegymászókalandjairól beszélgettek. Ekkor hangzottak el a bátorító szavak, és Péter olyan lelkes lett, hogy a mondat második felét, miszerint keresse fel az Excelsior Sportegyesületet, már nem hallotta meg. Nekiindult egyedül a Remete-szurdoknak, ahonnan aztán két törött bordával tért haza.

Iskolateremtők:
Korábban ebben a sorozatban:
Fischer Iván, Dévény Anna, Csíkszentmihályi Mihály, Chikán Attila, Horn György, Korniss Péter, Halász Judit, Vitray Tamás, Lovasi András, Polgár Judit, Földessy Margit, Nádasdy Ádám, Vekerdy Tamás, Mikulás Ferenc, L. Ritók Nóra, Benkő Vilmos, Marék Veronika, Boldizsár Ildikó

Miután a balesetet két bátyja segítségével sikerült eltitkolnia otthon, második nekifutásra már az egyesület tagjaként ment hegynek, de még mindig türelmetlenül. „Első találkozáskor csalódás volt, mert futóedzést és gimnasztikát tartottak, én viszont már mászni akartam. Eltelt néhány hét, mire találkoztam a hegymászó-felszereléssel, a karabinerekkel és a kötéllel.” Amikor végre eljött a várva várt találkozás, Péter azonnal elhatározta, hogy profi hegymászó lesz. És tervéhez tartotta is magát.
Végtelenül hisz a sport személyiségformáló erejében, azt mondja, ha egy fiatal olyan közösségbe kerül, ahol a közös mozgás mellett mindenki egy irányba halad és hasonló értékek mentén gondolkodik, nem fog elkallódni.
„Főleg a mai gyerekeknek adhat ez sokat az egyre bonyolultabb világban. Így volt velem is. Az, hogy a hegymászókhoz tartozhattam, olyan tartást adott, hogy akadályokat nem látva és megállíthatatlanul robogtam előre” – mondja arról, mit kapott a sportközösségtől, miután fiatalon elveszítette édesapját. Talán emiatt is választotta a Testnevelési Egyetemet a továbbtanulásra. A szilárd identitás mellett a 80-as évek zárt világából is kiskaput nyitott az egyesület: Jugoszláviába és Ausztriába járhattak hegyet mászni, szolgálati útlevéllel.

Simonics Péter siklóernyős társai szerint a szó legjobb értelmében életművész.

Az őrültek sportja
A rendszerváltás után végre kiszabadulhatott Péterből a világcsavargási vágy. „Két expedíció között a harmadikat szerveztem. A hegymászók élvonalához tartoztam, és elvetemült voltam.” A siklóernyőzéssel egy osztrák hegymászótúrán találkozott először huszonnyolc évesen, miután az előző évtizedet jórészt épületekről lelógva töltötte. A hegymászók bevett gyakorlata volt, hogy irodaépületek ablakait mosták kívülről, szigeteltek, vakolatot vertek, vagy éppen festettek, hogy ebből fedezzék külföldi útjaikat.

A szabályokat vérrel írták. Azért, hogy mi most biztonságban tudjunk repülni, valaki valamikor az életét adta. A levegőt tisztelni kell, mindig csak magázódni lehet vele, nincs összebratyizás.

Az első találkozása után az égi sporttal „összevissza törtük magunkat egy barátommal egy ócska siklóernyővel a máriahalmi dombon”. Ekkor még egységes szabályok, oktatóközpontok, megfelelő biztosítások és biztonságos felszerelések sem léteztek. A rendszerváltás idején még az őrültek sportjának tartották a 70-es évektől ismert siklóernyőzést. Sokan a garázsban összetákolt ernyőkkel indultak útnak, így gyakoriak voltak a balesetek.

„A szabályokat vérrel írták. Azért, hogy mi most biztonságban tudunk repülni, valaki valamikor az életét adta. A levegőt tisztelni kell, mindig csak magázódni lehet vele, nincs összebratyizás” – mondja Péter. A kegyetlen, de újító és kalandos időszakra tucatnyi, a hőskortól kitartó pilóta úgy emlékszik vissza a magyar siklóernyőzés történetéről nemrég megjelent, Bátraké a szerencse című filmben, hogy „csoda volt megélni, de az is csoda, hogy túléltük”.

Óva int mindenkit az egy hétvégés képzésektől. Ahogy autót vezetni, siklóernyőzni sem lehet megtanulni két–három nap alatt.

A kezdeti bolondos káoszban pilótából alig volt Magyarországon, de ernyőből annál többet termelt ki az ország. A 90-es években bérgyártásban nálunk készítették a világon forgalmazott ernyők körülbelül felét. A pécsi Mecsek Ballon Kft. például az osztrák Nova siklóernyőit gyártja még ma is. Az ezredfordulóra már megszigorították az oktatás feltételeit, és ernyőbevizsgáló központokat hoztak létre. Egy siklóernyő légijárműnek számít, rendszámmal, forgalmi vizsgával, biztosítással, és ugyanúgy nyilvántartják, mint az autókat. A sportba belekezdők a légügyi hivatal által jóváhagyott oktatási tematika alapján megadott óraszámok után kapják meg a különböző jogosításokat.

Péter szerint, ha valaki megfelelő képzettséggel, tapasztalattal és felszereléssel repül, akkor a siklóernyőzés ma már semmivel sem veszélyesebb, mint biciklizni egyet a városban. Emiatt nagyon fájlalja, hogy a legtöbben csak a balesetek miatt hallanak a siklóernyőzésről, miközben szerinte a média a magyar sikerekről alig számol be. Oroszi Zsolt tavaly nyári halálos kimenetelű mentéséről azt mondja, biztos benne, hogy ilyen extrémen félresikerült eset soha többet nem fog megtörténni.

Oroszi egy fán landolt, a mentésére érkező honvédelmi helikopter rotorja pedig olyan erős légáramlatot keltett, hogy leesett és súlyosan megsérült, majd a kórházban meghalt. A mentésben részt vevők előre jelezték, hogy nincs szükség helikopterre, a felelősséget később a belügyminiszter is elismerte. Takáts Pál, miután 2020 októberében megdöntötte a siklóernyőzés magyar szabadtávú rekordját, a Forbes.hu-nak azt mondta erről: „Valószínűleg senki sem engedné el a gyerekét focizni sem, ha csak akkor olvasna róla, amikor valaki kitöri a bokáját.”

Simonics Péter a megfelelő oktatás fontosságát külön hangsúlyozza, mindenkit óva int, nehogy két-három nap alatt jogosításokat ígérő képzésekre menjen. „Autót sem lehet megtanulni vezetni egy hétvége alatt” – csattan fel az amúgy minden történetét nyugodt nosztalgiával előadó Péter. Bocsák Béla szoftvermérnök és az egyik első magyar siklóernyős szerint Péter „a szó legjobb értelmében életművész, párját ritkító humorral tud előadni. Az eredményei és a lelkesedése azokra is ösztönzően hatottak, akik esetleg nem kedvelték. Ha a Fly Away kezdettől nem működött volna olyan jól, ma kevesebb siklóernyős-iskolánk és pilótánk lenne.”

Űrhajóépítők
Miután Péter rátalált a siklóernyőzésre, egy évig tudta azonos vehemenciával űzni a hegymászással. „Hamar rájöttem, hogy nem tudok egy fenékkel két lovat megülni.” 1992 óta már csak kedvtelésből mászik hegyeket. Ekkor Ausztriába ment, és az Edel, majd az Advance és a Nova sportszergyártó cégeknél dogozott, több külföldi siklóernyős iskolában tanult, később tandempilóta és tesztpilóta is lett. Ezek a kapcsolatok ma is kitartanak, Péter több cég magyarországi képviselője. „Akkor már nem a fiatalság heve ragadott el, mint a hegymászásnál, hanem előre megfontolt szándékkal, tudatosan léptem erre az útra.”

A hosszabb-rövidebb külföldi utak mellett a magára szedett tudást rögtön át is adta Magyarországon. Először a hegymászóklub szerzett két siklóernyőt, azzal kezdett el tanítani. Az első oktatást alapvetően a mászóknak tervezték, de többen jelentkeztek klubon kívülről, mint ahány mászó érdeklődött, ezért Péter inkább úgy döntött, hogy iskolát alapít. Az alapításkor még nem létezett Magyarországon a megfelelő tevékenységi kör, ezért a Fly Away hivatalosan űrhajójavítással és üzemeltetéssel indult el 1990-ben.

Tiboldi András hegymászó és egyik első siklóernyő-oktató társa szerint Péter igazi self made man, aki minden lelkesedését abba rakta, hogy megalapozza itthon a siklóernyőzés jövőjét. Például azzal, hogy jó állapotú, használt ernyőket hozott a tanulóinak külföldről, mert szinte senki sem engedhette volna meg magának, hogy újat vásároljon. Később elintézte, hogy az egyik gyártó négy vadonatúj, korszerű ernyővel támogassa a frissen megalakult siklóernyős-válogatottat, és megszervezte az első ausztriai repülőtábort is. A magyar siklóernyősök első külföldi versenye az 1992-es Európa-bajnokság volt. Péter az egyik barátjával indult. Onnantól 2011-ig szinte minden Európa- és világbajnokságon ott volt.

SIKLÓERNYŐS FELSZERELÉS
Ernyő:
150–700 ezer forint
Mentőernyő:
30–200 ezer forint
Beülő:
40–200 ezer forint
Bukósisak:
30–60 ezer forint
Bakancs:
40–100 ezer forint
Szemüveg:
5–35 ezer forint
Összesen:
300 ezer–1,3 millió forint

A siklóernyős-iskolában minden tanuló használhatja az iskola felszerelését az első vizsgáig. Az A típusú vizsgával gyakorlópilóta státusz jár, ehhez tíz óra repülés kell. Ezután már érdemes saját felszerelést szerezni. Ha a pilóta egy éven belül leteszi a B kategóriás vizsgát is, és repül még húsz órát, akkor már felügyelet nélkül és nemzetközi kártya kiváltásával külföldön is repülhet.

A Fly Awayben az alaptanfolyam százezer forintba kerül, évente átlagosan húszan–harmincan végzik el. Aki siklóernyőzni tanul, annak a jó fizikai erőnléten túl jól megalapozott elméleti tudásra is szüksége lesz. Az előadásokon a repüléstechnika mellett meteorológiát, aerodinamikát, fizikát is tanulnak.

Az iskola mögött a Fly Away Sport Egyesület és az évente négy–ötmillió forintos árbevételt termelő Ciervo Kft. áll. Péter azt mondja, ha a vállalkozási vágy lett volna benne az erősebb a sportszeretet helyett, biztosan Svájcban alapítja meg az iskolát, vagy más irányba indul, de valójában egy pillanatra se gondolkodott másban, mint a siklóernyőzésben, mióta belekezdett.

Annak ellenére, hogy a hazai földrajzi és időjárási viszonyok nem a legkedvezőbbek a sport számára, a magyar siklóernyősök megharcoltak a világ élvonaláért, és tartják is ott a helyüket. A világrangsorban az országok versenyében Magyarország most a tizenkettedik, de a sportág a sorra hazahozott győzelmek ellenére sem vált itthon presztízzsé. Péter szerint ez egyrészt azért van, mert a siklóernyőzés nehezen közvetíthető, egy futam akár négy-öt órás is lehet, és a kevesebb biztosítható reklámfelület miatt a szponzorpénzek is szűkösebbek. Új ernyőt és egy-két kiegészítő felszerelést még könnyen kap a siklóernyős, de utazásait általában már magának kell finanszíroznia.

Péter azt mondja, több állami támogatás nagyban tudná segíteni az amúgy is világklasszis magyar pilóták helyzetét. Idilli példa Franciaországé, ahol a diákok középiskolában a siklóernyőzést is választhatják sportnak. A jól szervezett utánpótlás-nevelésnek köszönhetően a világversenyeken évről évre addig ismeretlen francia kamaszok is feltűnnek.

Amíg csak lehet, tanítani fog
„Annyira bíztunk magunkban, hogy egyből operatőröket is vittünk” – mondja Péter 2002-es brazil útjáról, amikor Forgó Szilárddal (a siklóernyős közösségben Sziszi) és Tasi Péterrel (Pepo) cél-táv világcsúcsot indultak felállítani. A 281 kilométeres távot és a sikeres világcsúcsdöntést a Termiklovagok című egyórás film örökítette meg. A rekordot végül csak ketten repülték le, Pepo eltörte a kezét, és haza kellett utaznia.

Az ország időjárási adottságai miatt Brazília az egyik legnépszerűbb siklóernyős-úticél. November és december környékén a világ minden tájáról odaözönlenek a pilóták, és igyekeznek újabb rekordokat dönteni. A legtöbb eddigi magyar rekord is ott született. Az ország északi részén teljes iparág épült a siklóernyősök kiszolgálására. Szállást, reggelit, starthelyre szállítást kínálnak nekik. GPS adóvevővel követik a repülésüket, és amikor pár száz kilométerrel arrébb leszállnak, visszaviszik őket a kiindulópontra, hogy másnap újból megpróbáljanak rekordot dönteni.

Egy siklóernyő légijárműnek számít, rendszámmal, forgalmi vizsgával, biztosítással, és ugyanúgy nyilvántartják, mint az autókat.

Ha magyar siklóernyős Brazíliában jár, és ott megtudják, honnan jön, szinte mindenki úgy említi Simonics Pétert közös ismerősként, mintha nem tízezer kilométerrel odébb kéne neki csuklania az emlegetéstől, hanem a szomszéd városban. „Hihetetlen érzés, hogy egy más időzónában a neveden szólítanak, és rád köszönnek az utcán.”

Péter harminc éve a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és bár az elmúlt években már csak kisebb versenyeken vett részt, szeretné elkerülni, hogy az íróasztal mögül diktáljon. Ma is repül és oktat, amikor csak teheti. Azt mondja, élete egyik meghatározó pillanata volt, amikor először a levegőbe emelkedett. Ezt szeretné minél több diákjával együtt újraélni, ezért amíg csak lehet, tanítani fog.