Két éve mondogatjuk, hogy mindjárt vége. Két éve hisszük, hogy lesz még újra „normális” életünk. Alkalmazkodási képességünk két éve van extrém próbatételnek kitéve.

Azt a világot, amelyikben a koronavírus kitörése előtt éltünk, az állandó növekedés igénye jellemezte. A profithajhászás és a mind magasabb életszínvonal kergetése közben annyi területet vettünk már el az élővilágtól, hogy egyre gyakrabban jöttek szembe velünk az állatokról átterjedő kórságok (Lyme, MERS, Ebola és most a covid). Hiába éreztük, hogy baj lehet, nem különösebben készültünk fel világjárványra, pedig úgy tűnik, időről időre ezzel próbálja a Föld egy kicsit tehermentesíteni magát.

Ami eddig elképzelhetetlen volt, most legyen elképzelhető! Ez az új irányelv.

A kereskedelem világméretű összekapcsolódása Kolumbusz felfedező útjai óta szakadatlanul, gyorsuló ütemben zajlik. Az ipari forradalom eredményei, majd a 20. században kialakuló multinacionális vállalatok térhódítása megnyitották az utat az áruk és a munkaerő áramlása előtt is. A 21. század hozta el nekünk az emberiség globalizálódását is az infotechnológia rohamos fejlődésével: már ott se kell lennünk, ahol másokkal együtt dolgozunk. A világ egy nagy digitális várossá érett.

Pandémiás időszakokban mindezeknek a hátrányait és az előnyeit is éreztük. A gyárbezárások és határzárak miatt megborultak az ellátási láncok, az online eszközöknek köszönhetően viszont mégis tudtunk dolgozni és kapcsolatot tartani szeretteinkkel. A munka világa mostanra épp kezdett eljutni oda, hogy megtalálja a hibrid munkavégzés egészséges kereteit, amikor megérkezett az újabb kihívás az orosz–ukrán konfliktus képében.

Riasztó, milyen gyorsak most a változások. Még fel sem lélegeztünk az egyikből, máris itt a következő, ráadásul újabb és újabb formákat öltve, és kezelésükkel kapcsolatos eszköztárunk is hiányos. Darwin biztosan kapott volna egy Nobelt az elméletéért – ha nem halt volna meg évekkel a díj megalapítása előtt, és – ha látná, milyen nagy elánnal alkalmazkodunk manapság a túlélés érdekében. Iparágak és cégek gondolják át működésüket, és találnak ki újszerű megoldásokat a fennmaradáshoz. Ami eddig elképzelhetetlen volt, most legyen elképzelhető! Ez az új irányelv.
Úgy tűnik, idővel hozzáedződünk a változásokhoz, és egyre gyorsabban reagálunk rájuk, csak közben a stressz egy magasabb szinten állandósul. Több ügyfelemnél is látom a fásultság jeleit, és félő, ha az apátiáig eljutunk, már nem sok energia marad tényleges cselekvésre.

Két feladatunkat látom most. A külső feszültségeket jobban magára vevő, illetve nagyobb bizonytalanságban élő kollégákat akár meg is béníthatják a jelen történései, ezért a vezetőnek fontos, hogy az eddiginél is többet beszélgessen a kollégákkal. Persze nehéz, ha közben az üzleti kérdéseket is próbáljuk megoldani, és erőből próbálunk menni előre. Úgyhogy a másik javaslatom az, hogy mérlegeljük: üzleti növekedésünk mennyire fontos, és milyen mértékben szükséges.

Egyre több jelét látjuk, hogy sem a bolygó, sem a gazdaság nem bír már velünk lépést tartani, itt lehet tehát az ideje a paradigmaváltásnak. A világjárvány és a háborús helyzet is megmutatta, hogy az emberi élet rövid, és legnagyobb értékünk az egészségünk. Ne legyünk hát restek ezeket időnként előrébb sorolni, akár üzleti döntéseink meghozatalakor is!

A szerző executive coach és vezetőfejlesztő.