Lehet, hogy Michael O’Leary Magyarországon miniszterek leidiótázásával tett szert hatalmas ismertségre, de a Ryanair sikertörténetét már több mint harminc éve írja. Rengetegen utálják, ám a pénzügyi eredményei magukért beszélnek: ellentmondásos módszereivel a csőd széléről indulva emelte cégét a legtöbb utast szállító és egyben legértékesebb európai légitársasággá. Ahogy eddig minden válságból, most a covidból is megerősödve jön ki.
Talán túlzás, hogy ölni tudna vele, de érezhetően igen szúrós tekintettel fogad Michael O’Leary, amikor a dublini Ryanair-központban belépek a tárgyalóba. Még tart a fotózás, de egy pillanatra elugrik a kamerák elől, hogy egy kicsit vicsorogva elém dobhasson az asztalra egy papírkupacot. A Ryanarről szóló legutóbbi cikkem, kinyomtatva, angolra fordítva, néhány helyen kidekorálva nagy felkiáltó- és kérdőjelekkel. Boldogság, hogy felkészült, és mindent kifogásol belőle, ami szerint nem a Ryanair a legnagyobb király. Már az is baj, hogy a cikk szerint a Ryanairhez gyorsan visszataláltak az utasok a covid után, szerinte ugyanis el sem hagyták. A Wizznek sose volt még csak hasonló se a költségszintje, mint a Ryanairé, a brand pedig nem számít, csak a költség.
Végül is egész jól megúsztam ahhoz képest, milyen sztorik keringenek hangneméről és kiabálós temperamentumáról. Amikor erre rákérdezek, mindig csak mosolyog – kábé az a válasz, hogy „á, nem is”. Kicsit elvitatkozunk, mielőtt indul a magnó, de már ekkor minden oda fut ki, hogy cost is king, minden azon múlik, mennyire sikerül leszorítani a költségeket.
Nem sok nála nagyobb költségkontroller van a világban. A végletekig leegyszerűsítve valóban azzal mentette meg, majd futtatta fel a világ egyik legsikeresebb légitársaságává a belépésekor csőd szélén tántorgó Ryanairt, hogy mindenkiből kipasszírozta a szart is, legyen az reptér, munkavállaló, illetve bármi más üzleti partner. Ennek a brutális költségminimalizálásnak a része az is, amikor kéjes vigyorral idiótáz le akár minisztereket is, az így kapott ingyenpublicitással még ma is tud spórolni a reklámbüdzsén.
Szedtük az árokparton a barkát. Pont, mint én és a szomszéd Pisti huszon-egynéhány évvel ezelőtt. Anyukám mögöttem lépkedett, a kislányom a meredek árokban elszánt tekintettel küzdött az elemekkel – száraz fűcsomók, benyúló fák, rókalyuk –, és azt mondta, ez jobb, mint egy kalandpark. Remélem, így március vége felé még nincsenek kullancsok, de otthon rögtön átöltözik, és átnézem a haját is […]
Szedtük az árokparton a barkát. Pont, mint én és a szomszéd Pisti huszon-egynéhány évvel ezelőtt. Anyukám mögöttem lépkedett, a kislányom a meredek árokban elszánt tekintettel küzdött az elemekkel – száraz fűcsomók, benyúló fák, rókalyuk –, és azt mondta, ez jobb, mint egy kalandpark. Remélem, így március vége felé még nincsenek kullancsok, de otthon rögtön átöltözik, és átnézem a haját is – futott át az agyamon, aztán aggódás helyett próbáltam átadni magam az élménynek. Mellettünk egy traktoros, egy „igazi” gazda is elsuhant, a csokor barka pedig – húsvéti tojásokkal kidekorálva – most is itt van előttem. Az állandóság egy kis szelete volt az a vasárnap délután, és a zöld, a friss levegő is megnyugtatott.
„Ha igazi gazdával akartok beszélni, nem én leszek a jó választás” – mondja nevetve Márkus Zsolt interjúnk harmadik órájában a veresegyházi paradicsomot és szamócát érlelő üvegházak egyikében. Amikor a multis létből vállalkozásra váltott, mindenki próbálta róla lebeszélni. Mára azonban a Veresi Paradicsom Kft. mellett két másik, milliárdos árbevételű céget vezet, de azt mondja, ha sok a stressz, elmegy Veresegyházra és beáll a paradicsomba zöldmunkázni.
Az üvegházak minden csavarját ismeri, és bár PR-esei évek óta azon dolgoznak, hogy levetkőzze a „paradicsomos ember” imidzsét, nehezen szabadul tőle. Még annak ellenére is, hogy épp egy mélyponton vannak túl: nyakukon a holland konkurencia, egy makacs paradicsomvírus és az áramárak elszállása. Idén emiatt egy kicsit el kellett engedniük a paradicsomot: válságkezelésnek szamócát és uborkát is ültettek. Zsolt – bár csaknem hetvenmillió eurós ajánlatot is kapott rá – nehezen engedi el a veresi projektet, mert hiába vérprofi üzletember és válságmenedzser egy személyben, érzelmileg is kötődik hozzá. Meg hát hol is tekerné akkor a paradicsomot? A szupermodern veresi üvegházakban egy szegedi startup, a Gremon Systems által fejlesztett növényházi szoftvereket használják a termelés optimalizálására. A Gremon csapata bő tíz éve kezdett el üvegházi növényekről adatokat gyűjteni, amikor még sokan csak kérdőn néztek rájuk, hogy mire jó ez az egész. Ma már őket hívják kínai megrendelőik, ha repedezik az áfonya, és termékeikkel harmincnyolc országban segítik kimaxolni a növényházi termelést.
Európa után a tengerentúl – de legalábbis fő piacuk, Dél-Amerika – meghódítására készül a magyar Smapp Lab is – digitális rovarmonitorozási okoseszközöket és szolgáltatásokat fejlesztenek. A világ top növényvédőszer-gyártó és -forgalmazó cégei is kikérik a huszonéves alapító, Posta Donát véleményét.
Akármennyire bekúszik is a technológia az agráriumba, ha nincs megfelelő minőségű termőföld, termelni sem lehet – a témával két cikkünkben is foglalkozunk. Itt is úttörőket hoztunk: a termelőt, akit először a falu bolondjának néztek, amiért forgatásmentes (no-till) talajkímélő gazdálkodásba kezdett, a szőlőtermelőt, aki a homokhátságon küzd az elemekkel, és egy szakembert, akit sokáig eretneknek bélyegeztek, amikor a hazai talajok állapotával kapcsolatban megkongatta a vészharangot, ma mégis egyre többen hallgatnak a szavára.
Fontos: van előrelépés és kiút a talajminőség javítására, úgyhogy felborzolt idegeinket lenyugtatandó el is mehetünk makkot gyűjteni az erdőbe. Erről is hoztunk egy cikket, e havi kommentelőnk, Halácsy Péter pedig tovább is gondolta a dolgot. Neki is a töltekezés, a stresszlevezetés jutott eszébe először a természetjárásról.
A Somogyban gazdálkodó Berend Ferencet évekkel ezelőtt bolondnak nézték, hogy no-till rendszerben gazdálkodik, de mára egyre többen jönnek hozzá tanulni. Ferenc március végén megkapta a Highlights of Hungary nagyköveti díját
a nemzetközi szinten is legkorszerűbbnek számító talajmegújító módszeréért.
Azt, hogy ha nincs humusz a talajban, elköszönhetünk a jó minőségű élelmiszertől, a nagyvállalatok is kezdik felismerni.
Tellérék apró, külvárosi zöldségese inkább volt megélhetési kényszerpálya az átkosban, mint átgondolt családi vállalkozás. A harmadik generáció bevallja: nem mindig találták meg rögtön, merre van az előre, ma mégis milliárdos forgalmú élelmiszerkereskedés az övék. Klasszikus kelet-európai út a szocialista járgányok pótkocsis krumplibizniszétől a csinosan csomagolt menő bulgurig.
Márkus Zsolt Magyarországon elsőként épített fel egész évben termelő, mesterséges világítású üvegházat. Az itt pirosodó veresegyházi paradicsomok a Bocuse d’Or döntőjéig jutottak és a profit is szépen nőtt. Aztán épphogy túlélték a covidot, egy makacs paradicsomvírus és az energiaár-robbanás térdre kényszerítette a vállalkozást. Most a veresi szamócával és uborkával menekülnek előre.
