Egy gitározó srácot látok. Nem lehet több huszonöt évesnél. Haja kicsit csapzott, ruhája rendezett, vidáman pengeti a húrokat, előtte fehér papírpohár a Nyugati pályaudvar aluljárójának koszos, ragadós kövén. A vacsorára szánt kiflik az egyik kezemben, a másikban a telefonom, próbálom vele megvenni gyorsan a vonatjegyet, amikor megüti a fülemet egy mondat. „Látod, még mindig itt zenél a bácsi, pedig dolgozhatna is.” A mondat végén […]
Egy gitározó srácot látok. Nem lehet több huszonöt évesnél. Haja kicsit csapzott, ruhája rendezett, vidáman pengeti a húrokat, előtte fehér papírpohár a Nyugati pályaudvar aluljárójának koszos, ragadós kövén. A vacsorára szánt kiflik az egyik kezemben, a másikban a telefonom, próbálom vele megvenni gyorsan a vonatjegyet, amikor megüti a fülemet egy mondat. „Látod, még mindig itt zenél a bácsi, pedig dolgozhatna is.” A mondat végén fura hangsúly. Hátrakapom a fejem. Egy nőt látok, óvodáskorú, tüllszoknyás kislány kezét fogja. Suhannak is tovább a délutáni forgatagban. Gondolkozom, mit tanulhat egy ötéves ebből a mondatból. Gondolkozom, hogy én mit mondanék (mondanék-e egyáltalán bármit) hasonló helyzetben a lányomnak.
Egy mosolygós szemű, szőke hajú nőt látok. Vibrálnak körülötte a színek, épp, ahogyan ő maga is. Egy másik képen esernyővel a kezében áll elgondolkozva. Imádja a májusi esőt. Ő Pistyur Veronika, a Bridge Budapest lelke. Egy évtizede dolgozik az üzleti kultúra fejlesztésén, azon, hogy menő legyen vállalkozni Magyarországon. Volt tévés, producer, majd megtanulta a nonprofit világot, és már befektető is, különleges radarral fedezi fel az ötletekben a sikerfaktort. „Mindig eléri, amit szeretne. Egészen egyszerűen megpengeti benned a jó húrokat” – mondja róla egy cégvezető.
Egy idős nőt látok. Mögötte a tükörben egy idős férfi. A nő nevet. Egy másik képen a virágai mellett áll. Nem gondolnám, hogy 97 éves. Ő Fahidi Éva, tizenkilenc évesen hurcolták az auschwitzi haláltáborba, szülei és húga is ott haltak meg. Éva túlélte, de csaknem hatvan évig magába zárta emlékeit. Kilencvenéves párjával, Bandikával él, és az őt ért szörnyűségek ellenére azt mondja, humor nélkül nincs élet.
Az alvás elvesztegetett időnek tűnhet, ha a produktivitásunk határozza meg, mennyit érünk. Egyre többen az alvástól veszik el a szórakozásra szánt időt, így állva bosszút azért, hogy napközben a kötelezettségeik miatt nem volt erre idejük.
A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás életmódja legalább annyira retrónak számít, mint a hasonló szövegű dal – Robert Owen 1817-ben megfogalmazott jelszaváról nem is beszélve. A munka – és az ingázás – sok embernek már több időt vesz igénybe, a szórakozásra való igényünkből azonban nehéz lejjebb adni. Ha a munkából nem tudunk lecsípni elég időt, inkább az alvást rövidítjük meg – mintegy bosszút állva azért, hogy a kötelezettségeink teljesítése közben nem irányíthatjuk az időnket. Így született meg az alváskutatás egyik legtrendibb területét meghatározó revenge bedtime procrastination (RBP) kifejezés.
Az alváskutató szerint azonban ez régi jelenség. „A RBP az inszomniához vezető, nem jó alvásviselkedések köréhez sorolható. Ma még az alvást a lustasággal kötjük össze – ki korán kel, aranyat lel –, és kihasználatlan, elpazarolt időnek tartjuk a nem produktív időt. Az emberek éjszakai alvásidejüket áldozzák fel a munka vagy a kikapcsolódás oltárán” – mondja Simor Péter Dániel alváskutató, az ELTE Pszichológiai Intézetének oktatója.
Az RBP tehát nem mentális probléma, és nem alvászavar, hanem a kiégés egyik tünete, a túlhajszolt emberek segélykiáltása. Van, aki ilyenkor a barátaival tölti az időt, de a legtöbben videójátékoznak, sorozatokat néznek, vagy órákig görgetik a közösségi médiát.
Az amerikai Sleep Foundation (Alvásalapítvány) nevű szakmai szervezet szerint az RBP leginkább azokat érinti, akik sok stresszel járó munkát végeznek, és esténként azonnali örömet okozó tevékenységekbe menekülnek. Hiszen a teljesítménykényszerből és a túlstimuláló hétköznapokból az a lefekvés előtti néhány óra a kiút, amikor nem kell kérdésekre, e-mailekre válaszolni.
Egy másik magyarázat szerint az önszabályozás hiánya felelős az alvás halogatásáért. Önszabályozó képességünk tartalékai az egész napos munkahelyi, tanulmányi kötelezettségek teljesítése közben estére elfogynak. Ezért is nehéz felhagyni az alvás halogatásával, hiszen az alváshiány éppen a motiváltsághoz, kiegyensúlyozottsághoz szükséges képességeket építi le. „Az emberek sokszor felismerik, hogy nem megfelelő az alvásuk, és maguktól változtatnak – mondja Simor. – Ne vigyük be a telefont a hálószobába! Az ágyban az alváson és a szexen kívül ne csináljunk mást. Ne dolgozzunk, ne nézzünk filmet! Ha ezek sem segítenek, érdemes alvásterapeutához fordulni.”
A hosszan tartó alváshiány súlyos károkat okoz az emberi szervezetben. Negatív hatással van lelki-érzelmi egészségre, a gondolkodásra, az érzelemszabályozásra, a memóriára, a figyelemre és a döntéshozatali képességekre. Befolyásolhatja az autóvezetést, a munkahelyi produktivitást, a magánéletet és a társas kapcsolatokat, ingerlékenyebbé válik az ember, a hormonháztartás pedig felborul. A kevés alvás hatására ugyanis kortizol, egy stresszhormon termelődik a szervezetben.
Bár vannak kékfényt szűrő képernyők és szemüvegek, a képernyők által kibocsátott fény továbbra sem tesz jót az ember cirkadián ritmusának, hiszen a szervezetünk napfénynek érzékelheti. Nincs mese: az egészséges életmódhoz előbbre kell venni az alvást a fontossági listán. A halogatás megelőzéséhez határozzunk meg állandó időpontot, amikor el tudunk aludni, és ezt kezeljük úgy, mintha repülőútra indulnánk. Az esti rutin részeként harminc perccel előtte érdemes felkészülni, kerülni a képernyőket, „repülőgép-üzemmódra” állítani a szervezetünket.
Túl rövid az élet, hogy sokat aludjunk! És túl stresszes, hogy keveset…
Tulajdonképpen hálásak lehetünk Gerendai Károly tésztabárjának, a Nudlinak, hogy nem jött be, és átadta a helyét a semmivel sem feszengősebb, de sokkal érdekesebb Costes Izakayának.
Száz százalék fizetés, kilencven százalék munkaidő, száz százalék teljesítmény. Elsőre annak tűnhet, de nem csak leányálom a négynapos munkahét. Annyi biztos, hogy a hosszú hétvégékért cserébe fókuszáltabban, feszítettebben kell dolgozni, és mindenképpen ki kell zökkenni a megszokott kerékvágásból. Itthon a Magyar Telekom és a Libri-Bookline tesztelte, utóbbi júniustól át is áll a rövidebb hétre.
Idén is elkészítettük a Cloud 50-et: ötven izgalmas, inspiráló és figyelemreméltó magyar történetet hozunk a felhőből. A teljes összeállítás a Forbes.hu-n, itt és most hét nagy dobás.
Alig van nap, hogy ne hallanánk elemzését, vagy ne olvasnánk Facebook-posztját a fronton történtekről. Mit tesz azért Rácz András, hogy jobban megértsük a háborút?
