Semmilyen pénzügyminiszter vagy jegybankelnök sem tudott volna pontosabban fogalmazni az öngondoskodásról, mint erdész barátom a minap. Szerinte a faültetésre a legjobb időpont éppen húsz évvel ezelőtt volt, a második legjobb időpont pedig ma van. Ugyanez igaz az öngondoskodásra.
Esszenciális meglátás ez. Az én tanácsom is az, hogy semmiképpen ne várjunk az államra, vegyük tudomásul, hogy esélyünk sincs arra a – szerény – nyugdíjbiztonságra, amivel a szüleink az aktív éveik alatt még kalkulálhattak. Ne építsük illúzióra idős éveinket, mert csalódni fogunk, mégpedig jókorát.
Nézzük inkább a tényeket. Drasztikusan csökkent az elmúlt időszakban a magyar társadalom egészének megtakarítási képessége, érdemi összegek félretételére szinte már csak a legfelső vagyonos réteg tetejéhez tartozó három–öt százaléknak van lehetősége. Mindez az elöregedő társadalommal, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával megspékelve húsz éven belül elkerülhetetlenül tökéletes pusztító vihart kavar Magyarországon, már ami a nyugdíjmegtakarításokat illeti. (Felosztó-kirovó rendszer alatt azt értjük, hogy az állam a mindenkori munkavállalók aktuális adójellegű befizetéseiből fedezi a mindenkori nyugdíjasok ellátását – a szerk.)
