Az Apa üzent előtt legutóbb öt éve jelent meg regényed, azóta mondod, hogy édesapádról írsz. Nehezen bocsátottál meg neki az önsorsrontásért?Tizenöt éves munkát fejeztem be a könyvvel. Azt szabtam alapfeltételnek, hogy a lelki terhet letegyem, és így megelőzzem, hogy terápiás szöveg legyen. A pszichológia lassan valláshatáron van, és a transzgenerációs traumák feldolgozása lett a legkurrensebb ügy. Egész jól álltam, aztán […]
Az Apa üzent előtt legutóbb öt éve jelent meg regényed, azóta mondod, hogy édesapádról írsz. Nehezen bocsátottál meg neki az önsorsrontásért? Tizenöt éves munkát fejeztem be a könyvvel. Azt szabtam alapfeltételnek, hogy a lelki terhet letegyem, és így megelőzzem, hogy terápiás szöveg legyen. A pszichológia lassan valláshatáron van, és a transzgenerációs traumák feldolgozása lett a legkurrensebb ügy. Egész jól álltam, aztán megszületett Hanna. Apám bőven megvárhatta volna az unokáját – ez megint vádló és önvádló helyzetbe hozott, és megfeneklettem.
Mi rántott ki? Úgy két éve az anyósoméknál, Borsodban lestük az ablakból a tejest a lányommal. Közben merengett.
Azt mondja nekem: „A te apukád a felhők fölött van?” Bólogattam, mire ő tovább gondolkodott: „Ha Linzer kutya is a felhők fölött van, nem szólnál neki, hogy sétáltassa meg néha?” Alázatra intett, hogy a folytonosság ennyire egyértelmű neki egy olyan emberrel, akit soha nem látott. Lelki pofon volt, hogy ne hisztizzek már! Helyrerázott, elkezdtem újra a munkát.
A balatonfüredi Zelna szervizoldala egész eredményesen hallgatja el, hogy a konyha több regiszterben is erősen tud megszólalni, ami – pláne szezonon kívül – még mindig kivétel számba megy az északi parton.
Erősen elfogult vagyok Balatonfüred és környékével: ha part, akkor északi, ha évszak, akkor négy, ha kor, akkor reform-, szóval nagyon szeretném, hogy működjön, és ne úgy fessen, mint egy fürdőváros véletlenül augusztus 20. után is kint felejtett díszletei. Ám étteremfronton ősz vége felé szomorkásba hajlik a kép, miközben a parton úgy rajzanak a napfürdőző kirándulók, mint akiket valami fesztivál vár a sétány végén. (Nem vár.)
Többször felvállalt kedvencem, az utóbbi időben pizzáit csúcsra fejlesztő borbár, a Kredenc az év ezen szakában csütörtöktől vasárnapig vállalja be a létezést. (Hosszan kelesztett tészta, remek környékbeli feltétek a nápolyi habverés nélkül, melegen ajánlom.) A húsos közönségkedvenc Vasüzem a tágan vett télre zárt be, a small plate-es Mór24 mindörökre. A tavaly még best buyként Michelin-ajánlott Sparhelt egy másik dimenzióban nyomja, árban és étlapban is. A tántoríthatatlan regionalitás vádját nehéz volna rájuk aggatni, inkább a Buda kihelyezett extra kerülete érzést hozzák a tízezer fölé kúszó főételárakkal, cserébe heti hat napon.
Ebben a miliőben tart nyitva a hetek második felében a Zelna borászat étterme azon a promenádon, aminek ez az oldala évtizedekig hosszú, rémséges fizető parkoló volt, a másik meg már régóta egyetlen elnyújtott jachtkikötő. A Zelna Zettwitz Sándor üzletember presztízsjátéka (a borászat sztorija itt: Forbes, 2023/8), tiszta, fajtahű boraik hajlamosak a nemzetközi díjszerzésre, a modern, nagy üvegfalakkal barátságossá tett étterem ennek volna megtestesítője a sétányon.
Késő októberben másokhoz hasonlóan a teraszra telepszünk, ahol nem lehetne azt mondani, hogy megfojtanak minket az érdeklődéssel: az üzletvezetőtől a technikailag éppen szükséges mértékű figyelmet kapjuk, az őt váltó fiatal pincér közvetlenebb, de sokat ő sem időzik nálunk. Így ajánlás nélkül haladunk a nem túl hosszú étlapon, ami azért lep meg, mert épp azért ültünk be ide és nem máshova, mert a rövid és határozott étlapból olyan magabiztos bisztrókonyha sejlik fel, aminek vannak szándékai meg kigondolt ecsetvonásai.
Rántott pacal, bundázott póréhagyma és véres hurka, szarvasbélszín, ilyesmik, jól mesélhető vállalások volnának ezek, pláne a Füred felső szektorára belőtt árszinten – aztán ha valaki láthatóan nem kéri a sztorit, csak valamit a bor mellé, de gyorsan, akkor még mindig hátrébb lehet lépni.
Szóval az ösztönünk meg a pillanatnyi hangulatunk alapján választunk. Elsőnek a rendes étlapról a ház hallevesét, amiről előzetesen azt tudjuk meg, hogy „inkább mediterrán”. Erre felcsillan a szemünk, valami zöldséges-fűszeres fúziót képzelve, de csak annyiról van szó, hogy a szokottan paprikás lé inkább a pannon délvidéket idézi, tehát nincs passzírozva. Ez egyrészt hitvitákat tud ébreszteni, másrészt szerintem a helyes irány melletti kiállás, de sajnos itt érdemben pasztellebb a megvalósítás, mint a szerb–magyar–horvát hármashatár bármelyik oldalán, a felkonferálás meg egyértelműen félrevisz.
Zelna halleves
Zelna halleves
Szürkeharcsa
Szürkeharcsa
A gyönyörűen tálalt (ez a főételeknél egységes) harcsasteak csicsókapürével azoknak lehet komfortos választás, akik tartózkodnának a halíztől. Én nem bánnám, ha legalább a vajmártás vadabb vagy a snidlingolaj füvesebb lenne rajta, de érezhetően tudatos, hogy az őszies visszafogottság vezeti a tányért. Az aktuális ajánlat báránya markánsabb: szaftos és villával kezelhető a szépen formázott hús, pompás a hagymás belugalencseágy, ideálisan (azaz mértékkel) van adagolva a zellerkrém, leginkább csak megtartja a kompozíciót. Jól csúszik hozzá a ház tartalmas rozéja: egy ilyen fogás mehetne a cégérre, ha már borászat éttermében ülünk. Ahogy telitalálat a desszertünk is, a fanyarra hagyott lekvárral és pisztáciával (!) kísért, omlós, friss császármorzsa, teszttársam behunyt szemmel mondja rá az első kanál után, hogy „énekel”. Énekelhetne végig.
Zelna Borbár Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 3. A teszt időpontja: 2024. október 27. Ezt ettük: Zelna halleves: 4150 Szürkeharcsa: 8450 Báránysült: 8450 Császármorzsa: 3350 Egy limonádé: 1750 Két pohár bor: 2700 Szervizdíj: 3608 Összesen: 32 458 forint
A hátán forradás – üvegszilánk emléke. Kis híján bénulást okozott. Mindent kockára tett, hogy mindig a maximumot nyújtsa, ezzel vált azzá a legendává, akit Arnold Schwarzenegger is a világ egyik legjobb kaszkadőrének nevezett. 2007-ben jelölték a kaszkadőrök Oscar-díjára, a Taurus-díjra, de végül nem ő kapta meg. Nem bánja, Piroch Gábor így is a filmvilág szupersztárjaival dolgozhatott, de igazából egész életében csak egyetlen embertől tartott: az apjától.
Mindennapi hasznos tárgyak és a rájuk épülő hobbik. Ez az EDC. Azok a kellékek, amik megadják a felkészültség érzését viselőjüknek, a csomagbontástól a csavarhúzáson át akár az elsősegélynyújtásig vagy az önvédelemig. Mikor, ha nem a covid alatt futott fel a trend, és azóta sem csengett le. Alapvetése: a legjobb eszköz az, ami kéznél van, amikor szükség van rá, és ami attól hasznos, mert kialakításánál a funkció volt az első. Gyűjtésük külön szeánsz: meg kell ismerni a termékeket, a felhasznált anyagokat, az igényeinket. Az EDC megkoronázása, amikor reggel indulás előtt összeállítjuk a napi akadályokhoz passzoló felszerelésünket.
Munkára nevelték, és nem csupán a kínálkozó lehetőséget ragadta meg, de akár négyszeresen is beletette a melót, hogy odáig jusson, ahova eltervezte. Személyiségét kettősnek érzi, és a Jóistennek köszöni, hogy nem tette teljesen művésszé, ahogy matematikussá sem: így gyúrta egybe azzá, aki Rúzsa Magdi valójában.
