Amikor Kiss Viki Réka tavasszal egyedül sétált Koppenhágában a Kix világpremierjének másnapján, elérzékenyült. Tizenhat évvel azelőtt ebben a városban tanult ösztöndíjjal egyebek mellett filmelméletet, majd itt volt szociális munkás. „Az, hogy itt mutattuk be először a filmet, szimbolikus íve annak, hogy honnan indultam és hova érkeztem meg” – mondja.
Elköteleződése a kisebbségi létben lévő vagy sérülékeny emberek iránt megmaradt, de átalakult, és az ilyen törékeny sorsokat megjelenítő dokumentumfilmek producere lett. Az igazságérzete azt diktálja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet annyiban hagyni, ezért beszélni szeretne róluk a maga eszközeivel.
A Kix éppen egy ilyen történetet mesél el. Mikulán Dávid és Révész Bálint rendezők tizenkét éven át követték a kezdetben nyolcéves Sanyi életét. A filmben szinte a fiú családjába beépülve mutatják meg a hatfős család huszonnyolc négyzetméteres önkormányzati lakásban zajló mindennapjait, a városi szegénység és a családi diszfunkcionalitás többféle árnyalatát. Ez a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer által is magára hagyott közeg szinte kódolja, hogy Sanyi története tragédiába torkolljon.
Viki hat évig kísérte a filmet mint Muhi András Pires társproducere. „Ez nagyon hosszú idő, olyan, mint egy kitartó hosszútávfutás. Ha nem hiszel minden porcikáddal abban, hogy ennek a történetnek meg kell születnie és a folyamatnak te vagy az egyik fő hajtóereje, akkor nem lehet megcsinálni” – mondja.
