Isten kegyelme volt, hogy finom kávét adott a föld – Tóth Sándor ezzel az alázattal szállt be a Costa Rica-i kávétermesztésbe. Magyarország a Bányai márkanevet ismerte meg, nem a Tóthot, pedig az évtizedekkel korábban kivándorló ültetvényes és a szekszárdi kávéspecialista egyaránt kellett a hírnévhez. A Bányai Speciality Coffee kalandregényszerű története két magyar levélváltásával kezdődött.
„Zalaegerszegen voltam, indultam haza Szekszárdra. Három, három és fél órás út. Ahogy beültem az autóba, hívott Laci. Végigbeszéltük az utat. Egyszer csak azt mondja: »Figyelj, egy kicsit utánad néztem, és azt látom, hogy te szakmailag oké vagy. De valamit el kell mondanom. Én nem szeretem a kávét, és nem is iszom. Úgyhogy innen indulunk.« Mély lélegzetet vettem, és annyit mondtam: oké, én szeretem, és iszom is.” És innen indultak. Ma már Bányai Speciality Coffee Concept néven egyre több helyen kapható a kávéjuk. Ami tényleg magyar. Tóth Sándor szekszárdi kávészakértő és az évtizedekkel korábban külföldre kivándorló magyar lakatos, a Costa Rica-i földtulajdonos Bányai László különös találkozásának gyümölcse.
Noha Laci bácsi exitált – előbb az üzletből, majd erről a világról is –, nevével és kettőjük mély barátságából olyan kávé született, ami a világpiacon is megállja a helyét. Sanyi az egyetlen magyar, aki a földtől a csészéig hozza haza a kávészemeket. Interjúnk után hamarosan, január elején indul a Costa Rica-i földjeire, és megkezdi az idei Bányai-szüretet. „Koncepciót alkottunk a növényszaporítástól egészen addig, hogy csészébe kerül a kávénk – mondja. – Minden munkafolyamatot mi felügyelünk és végzünk. Kutatunk, fermentációs és talajkezelési, növényápolási módszerekkel kísérletezünk a legjobb minőségért, magyar szakemberekkel.”
Kávézás az ördöggel kétszer A Miskolcról származó lakatos, Bányai László harmincegy évesen, a szocializmus végnapjaiban disszidált az országból, és egy bécsi kitérővel az Egyesült Államokba költözött 1988-ban. Segédmunkásként kezdett, majd egy véletlenszerű liftszerelésből virágzó építőipari céget épített fel. Amikor a 2000-es évek elején tönkrement a házassága, úgy döntött, nyugdíjba megy, és Costa Ricán fog horgászni.
Öt hónapig úgy hívták Szlovákia miniszterelnökét, hogy Ódor Lajos. A magyar származású közgazdász az elmúlt húsz évben több reformban is tevékenyen részt vett, nagy szerepe volt abban is, hogy Szlovákiában euróval fizetnek. Szakértői kormányt vezetett, és nem félti az örökségét.
Írta: Zsiborás Gergő / Belekérdezett: Fekete Emese
A szlovák Forbesnak azt mondta, unalmas és normális kormányzást akart végigvinni. Mi lesz a kormánya öröksége? Hagytak négy reformtervezetet és egy százpontos javaslatcsomagot a költségvetés rendbetételére. Húsz év alatt, amíg a gazdaságpolitika berkeiben mozogtam, azért sikerült négy-öt nagyobb reformot végrehajtani. Optimista vagyok, hogy nem volt hiábavaló munka. Ha tizenöt–húsz százalék teljesül belőle, az ország valamivel jobb helyzetben lesz.
Többek között adóemelés, a tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetése, a szociális juttatások megvágása… Ennek a tíz–húsz százalékát bevállalni politikai öngyilkosság. Nem hiszem. A költségvetés Szlovákiában akkora gondban van, hogy előbb-utóbb rá lesznek kényszerülve a politikusok, hogy valamit tegyenek. Jó pár dolgot kénytelenek lesznek bevezetni abból, amit hátrahagytunk.
Mennyire van tőlünk „messze” Szlovákia? Elég nagy különbséget láttam 2003–2005 környékén, amikor a reformokat csináltuk. Tényleg nagyon beindult a gazdaság, jöttek a beruházások is, aztán bevezettük az eurót. De az elmúlt tíz–tizenkét évben az a szó, hogy reform, kiveszett még a köztudatból is, csakis jóléti csomagokról volt szó. Mi is csak arra koncentráltunk, hogyan osszuk el a javakat, nem arra, hogyan termeljük ki őket.
Ódor Lajos a könyve bemutatójára jött egy napra Budapestre.
Volt miből. Igen. De Fico most először jut olyan svédasztalhoz, ami nem annyira bőséges. Tennie kell valamit, ha nem akar bajba kerülni. A korábbi reformok meghozták a gyümölcsüket, ebből élt egy ideig ő is. A reformok után fejben, de gazdasági modell alapján is kicsit beelőztük Magyarországot. Viszont az elmúlt években abszolúte nem csináltunk semmit. Elkényelmesedett egy kicsit Szlovákia.
Tevékeny részese volt az euró szlovákiai bevezetésének. Bevált? Amikor 2003 körül elkezdtem ezen dolgozni, a magyar céldátum 2008 volt. Húha, gondoltuk, ne maradjunk le nagyon, tervezzünk 2008–2009-re. Az elmúlt bő évtizedben sokszor gondoltam, hogy Magyarország az adott helyzetben jól járt volna, ha eurót használ, de voltak időszakok, amikor Szlovákiának volt hátrányára az euró. Nem úgy van, hogy bevezetjük az eurót, és csak jó vagy rossz történik.
Ha összességében megnézzük, 2009 óta mi történt nálunk Csehországhoz viszonyítva, akkor hatalmas előnye nem volt az eurónak. Ehhez az is kellett, hogy a csehek nagyon konzervatív gazdaságpolitikát vittek, és meg is tudták reformálni a gazdaságot. Nem kell nagy dolgokra gondolni. A felsőoktatás például sokkal jobb helyzetben van Csehországban, akárcsak az ipar egyes ágazatai.
Az euró nem megoldás mindenre, bevezetése lemondásokkal is jár, az árfolyam kezelése nélkül is tudnunk kell stabilizálni a gazdaságot. Másik oldalról: az euróövezet is számos problémával küzd, nagyon nem mindegy, milyen válaszokat adnak egy sor kérdésre. Érdemes ebbe a klubba belépni, vagy újabb problémákat generál majd? Mélyül az integráció?
Az euró mennyire korlátozhatja Ficót a gazdaságpolitikában? 2009 elején, amikor Fico először jutott kormányra, azt mondta: „Na, majd csak akkor vezessük be az eurót, ha az mindenkinek hasznot hoz!” A piacok nagyon megbüntették, elszállt a korona, úgy nézett ki, nem tudjuk betartani a kritériumokat. Akkor bejött hozzánk a Nemzeti Bankba, két órát beszélgettünk. Mutattunk neki pár ábrát a devizatartalékokról, attól kicsit megijedt. Aztán lement a sajtótájékoztatóra, és azt mondta: „Feltételek nélkül bevezetjük az eurót 2009-ben.”
Már annyira messze jutottunk az euróhoz vezető úton, hogy nem volt visszaút. Az euró valamennyire, hogy is mondjam, „kényszerzubbony” a gazdaságon, de azért nem annyira, mint gondolnák. Az övezeten belül is lehet hülyeségeket elkövetni, ezt látjuk több országban. Mivel nem saját valuta, nem tudjuk csak úgy, az infláció segítségével kinőni az államadósságot. Ilyen szempontból beszűkült ez a tér, de nem hiszem, hogy ez annyira korlátozná Ficót. Szerintem egészen más irányba akar majd elindulni: jogállami ügyek, nyitás Oroszország és Kína felé. Itt fog majd politikát csinálni. Ő is tudja, hogy gazdasági szempontból nem érdemes nagy fordulatot venni, folytatni fogja a korábbi irányvonalat.
Fico populista szólamokkal menetelt vissza a hatalomba. Hogyan látja a populizmus jövőjét? Ez van most napirenden majdnem minden országban. A választók kipróbálják, mit tudnak lépni azok, akik még nem voltak hatalmon. Ha megnézzük, nagyon furcsa kormányok alakulnak. Furcsa figurák jönnek elő, hogy úgy mondjam, az alagsorból. De ennek lesz egy határa, nem lehet az idők végezetéig húzni.
Szlovákia a V4-en belül is az egyik leginkább oroszbarát ország, már ami a lakosságot illeti. A kormány az elmúlt bő egy évben komolyan támogatta Ukrajnát. A háború változtatott valamit az oroszok megítélésén? A krími háború 2014-es kitörése után az orosz propaganda úgy látta, hogy Szlovákia sebezhető pont az EU-n belül, és kezdték elárasztani az országot mindenféle dezinformációval. Először a „szláv testvériségre” alapoztak, a covid alatt jöttek az oltásellenes kampányok, aztán a háború. Egyszer csak nagyon meg voltunk lepődve, hogy Szlovákiában az emberek mennyire hisznek ezekben az álhírekben, az EU-ban ebben mi állunk a legrosszabbul, világszinten még Nigéria is előttünk van. Ez a 2014 óta folytatott dezinformációs kampány eredménye.
Ma a védelmi stratégia már nemcsak a fegyverekről szól, hanem az álhírek elleni védelemről is. Nemcsak úgy lehet valaki ellen harcolni, hogy átlövök hozzá egy rakétát, hanem mondjuk eláraszthatom az országot dezinformációkkal. Az orosz álhírek tekintetében nagy a különbség Szlovákia és Csehország között.
Az álhírek ellenére nagyon egyértelmű állásfoglalást láttunk Szlovákiától Ukrajna mellett. Annak ellenére, hogy az emberek többsége nem így gondolta, soha nem támogatta. Nem populista politika volt, ebben az előző kormány is „merész” volt: az EU és az euroatlanti övezet tagjai vagyunk, és eszerint is léptek. A mostani a lakosság többségét reprezentálja ebből a szempontból, de ezt nem lehet elválasztani a 2014-ben megkezdett dezinformációs kampánytól.
Sosem törtek világhírre, és meg sem gazdagodtak a Quimbyből, pedig egyedi, sokszínű zenéjükkel és a villámgyorsan megszerzett színpadi profizmusukkal akár már a 90-es években megtehették volna. Vidéki gimis zenekarnak indultak, aztán hamar pesti underground banda lett a vagány alkotói közösségből, és a frontember, Kiss Tibi két hosszabb kicsekkolása után a mainstreambe is berobbantak. Közben megmaradtak nagyon normális embereknek, akik akár fizikai munkára is átnyergelnek, ha éppen az kell a túléléshez, máskor meg sokezres arénában zenélnek szimfonikusokkal. És jó velük beszélgetni.
Magyarország egyik legbefolyásosabb és legvagyonosabb médiavállalkozója nem tervez, mert nem lát jó befektetést Magyarországon, cserébe komoly portfóliót épít Lengyelországban, több lehetőséget szimatol Szlovákiában, és mint egykori Wizz Air-milliárdosnak a déli féltekén is van egy fapadosa, amivel épp a NASDAQ-ra készül. Varga Zoltán választási lehetőségekről, éves elvonulásról, Bécs, Horvátország és Németország vonzerejéről és arról, hogy miért nem elégítené ki, ha csak olvasgatná a New York Timest, és magában spekulálgatna a tőzsdén.
Mit ad, és mennyibe kerül egy magán-egészségbiztosítás, ha a cég fizeti?
Friss csomagok, tarifák, tendenciák, büntetett no show jelenség, tipikus ellátások és olyan számok, amiket máshol nem olvashattál.
Kevesen ették végig az összes három Michelin-csillagos éttermet, és még kevesebben indítanak erről milliós nézettségű Youtube-csatornát. A szintén csillagos 42 Restaurant tulajdonosa, Varga Sándor mint Alexander The Guest dicséri a hőseit, vagy szedi ízekre azokat, akik nem ugrották meg a lécet.
