Nem vagyok egy elégedett manusz

„Amikor megtudtam, hogy leveszik a műsorról a Villa Negrát, amiben lopós kisfiút játszottam, megpróbáltam egy kézírással készített kérvényt aláíratni a színészbüfében mindenkivel. Csak később értettem meg a helyzet lehetetlenségét” – meséli Légrádi Gergely tizenéves korának egyik naiv próbálkozását. Sokáig gyerekszínész volt, a 80-as évek közepén olyan színészóriásokkal játszott Szurdi Miklós rendezésében a Játékszínben, mint Benedek Miklós, Bezerédi Zoltán, Eszenyi Enikő, Hollósi Frigyes, Margitai Ági, Kováts Adél és Rudolf Péter.


Csak ideiglenesen járt keveset színházba, miután nem a Színműre, hanem az ELTE jogi karára vették fel. „Azért előfordult, hogy tanulás után, késő este elmentünk a Hoféliára a Madách Kamarába.” Éppen olyan izgalmasnak találta a jogot, mint a színpadot. Rendszerező logikát, analitikus gondolkodást tanított neki, a regényírásnál is remekül tudja alkalmazni. „Már egyetem mellett elkezdtem írásban kifejezni magam olyan kérdésekről, amikre nem tudtam a választ. Nem kávézás közben beszéltem meg a barátaimmal, hosszabb-rövidebb szövegekben gondolkodtam az engem feszítő témákról.”


Akár ügyvédi feladatot végez, akár könyvet ír, erősen arra az egy tevékenységre figyel, a túlzott koncentráció minden átkával. „Nincs pazarolni való időm, állandóan működik bennem valamiféle kontrollprogram, és eldönti, hogy adott pillanatban mi a lényeges.” A sok feladat hamar becsukja azt az időablakot, ami csak róla szól, arról, hogy kikapcsolódjon, sportoljon, regenerálódjon.