Lecsengett az inflációs állampapír-mánia, a két számjegyű kamatoknak reszeltek, de továbbra is infláció feletti hozamot kínálnak a kockázatmentes kötvények. Melyik a legjobb, milyen alapon válasszunk?
Biztos, de unalmas befektetés volt szinte mindig az állampapír, aztán jött egy mozgalmas időszak, majd mostanra – a most beszállóknak – újra biztos, de tök uncsi befektetés lett. Ami időközben felborította az idillt, az az elmúlt évek inflációs kiugrása, mivel volt egy kiváló termék a piacon, ami az inflációt követte. Ezért volt két év, amikor kiugró hozamot lehetett elérni állampapírral, és ez komoly pénzeket terelt a Prémium Állampapír felé, de ennek vége. Az izgalmat most az okozza, hogy a kizárólag az extra magas kamat miatt állampapírba ugrók a habzsidőzsi végeztével elviszik-e, és ha igen, hova, a pénzüket. A következő, jövő év elején esedékes kamatforduló után ők is csak hervadt öt–hét százalékra számíthatnak.
De ezen azoknak, akik most keresnek maguknak friss pénzekkel befektetést, nem kell rágódniuk. Úgy tűnhet, hogy a jelenlegi lakossági állampapír-kínálatban nincs semmi különleges, de azt mégis érdemes kiemelni, hogy az államnak igen fontosak a lakossági megtakarítások, ezért a piaci, bárkinek elérhető hozamokhoz képest prémiumot kínál a lakossági papírokra.
Az állampapírpiaci referenciahozamok szeptember 19-én három hónaptól öt évig 5,46 és 5,80 százalék között szóródtak, ehhez képest a hároméves fix kamatozású lakossági papírra évi 6,75-öt ajánlott a kibocsátó (ez októbertől 6,5-re csökken), ami egyértelműen inflációt meghaladó megtérülést jelent. Az államnak ez a hozzáállása várhatóan fennmarad még egy darabig, tehát bármilyen portfólió kockázatmentes alapjaként célszerű a mindig adómentes hozamot adó lakossági kötvényekre gondolni, már csak azt kell kitalálni, hogy milyen arányt kapjanak ezek a papírok, illetve hogy melyiket válasszuk közülük.
Írta: Nagy Szabolcs Szerintünk menned kéne. Ezt nem tudod megugrani.” Ezekkel a szavakkal végződött az első startuprodeóm. A Tresorit alapítói, vezetői ültek velem egy kis tárgyalóban az első rendes irodánkban. Pár évvel a később sikeresen exitáló kiberbiztonsági startup indulása után voltunk, épp erősen küzdöttünk azért, hogy minél több üzleti ügyfélnek értékesítsünk. Ez történetesen nekem mint marketingvezetőnek lett volna […]
Írta: Nagy Szabolcs
Szerintünk menned kéne. Ezt nem tudod megugrani.” Ezekkel a szavakkal végződött az első startuprodeóm. A Tresorit alapítói, vezetői ültek velem egy kis tárgyalóban az első rendes irodánkban. Pár évvel a később sikeresen exitáló kiberbiztonsági startup indulása után voltunk, épp erősen küzdöttünk azért, hogy minél több üzleti ügyfélnek értékesítsünk. Ez történetesen nekem mint marketingvezetőnek lett volna a felelősségem. Még az egyetemről halászott el egy jóbarátom a Trezó kezdőcsapatából, együtt éltük át a piacra lépést, az első növekedési hullámot. A cégbe mi, a pár fős marketingosztag pakoltuk bele rutinszerűen a legtöbb munkaórát.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Novemberben új szerző jön!
A kezdeti sokk pillanat alatt elmúlt, majd megérkezett az önutálat. Baszki, tudtam, hogy nem vagyok elég jó. Többet kellett volna dolgoznom. A múltkor is minek pihentem vasárnap? Nem voltam elég hatékony. Gyenge vagyok. Hetekkel később, amikor a srácok már az utódot keresték (nálam tapasztaltabbat), akkor is csak az pörgött a fejemben, hogy mi gátolta meg, hogy megüthessem a csapat, a befektetők elvárásait. Miről tehet a termék? Miről a stratégia? Miről tehetnek a többiek?
Évekbe tellett, mire leesett – én voltam a hibás. Nem azért, mert túl keveset tettem bele, vagy mert nem tudtam kipréselni magamból heti plusz egy estét (fizikai képtelenség). Nem is azért, mert nem tudtam eleget (lett volna mit tanulni, de nem feltétlenül csak nekem). Azért voltam én a hibás, mert minden akadályra magamtól vártam megoldást. Ha hibázunk, csak az én felelősségem lehet. Ha meg kell oldani valamit, nekem kell. Persze ott volt a csapatom, ők is elképesztően elszántak, de ha velük, akiket szó szerint rám tukmált a vezetőség, sem tudjuk lehozni a célokat, az kizárólag azért lehet, mert valamit, valahol, valahogyan elrontottam. Pontosan ez gátolta meg, hogy belássam, egy kockázati tőkével jól ellátott, ötven–hatvan fős B2B-szoftvercég marketingjét egészen biztosan nem egy, még csak nem is három-négy ember fogja megoldani. Ahelyett, hogy vertem volna az asztalt több erőforrásért, több emberért, mindig visszaléptem az önmagamat túldimenzionáló és túlhibáztató üzemmódba. Ezzel garantáltam, hogy ha bármilyen egyéni teljesítményen túlmenő akadályba ütközünk, pofára essek. Idő kérdése volt, de megástam a síromat.
Pedig szinte minden startupsztori az egyénről szól, nem? Mark Zuckerberg. Elon Musk. Berögzült a fejekben a technológiai-üzleti-vezetői zseni képe. Itthon hatványozottan igaz – a mindennapokban, a közéletben sem túl gyakori azt mondani, hogy bocs, elcsesztem, tanultam belőle. Ez a délibáb végleg szertefoszlott, amikor a Tresoritból kiválva belevágtam a Turbine-ba két alapítótársammal, akik a rákgyógyászat és a mesterséges intelligencia területén kutatva felfedezték, hogyan lehet számítógéppel szimulálni akár rákos sejtek működését is. Én lettem az ügyvezető. Elvileg nekem kéne megmondanom, merre tovább, de se az MI-hez, se a biológiához nem én értek a legjobban.
Viszont talán mindenkinél agresszívabban kérdőjelezem meg magamat. Megtanultam változássá, cselekedetté fordítani, ami nem tetszik. Erre épült rá a már-már kényszeres őszinteség, a nyílt kommunikációra törekvés. Végül is egyszer már belebuktam, hogy senkitől sem hallottam meg, mit hibázok. Ebből a mixből nőtt ki a Turbine alapítóival elképesztően őszinte, szoros kapcsolatunk, ami sokszor vitás is, cserébe bármit ki lehet tenni az asztalra. Néha még most is túl későn tesszük ezt meg, de legalább meg tudjuk tenni.
Nem mintha mágikusan eltűntek volna az évtizedes berögződéseim. Megpróbálhatom ebben az új közegben is magamra vállalni a felelősséget, de alapítótársaim nélkül tapodtat se tudok mozdulni. Kénytelen voltam belátni: én lehetek a növekedésünk egyik legnagyobb akadálya, főleg ahogy évről évre nőtt a csapat és a befektetők bizalma – 15 milliárd forint tőke formájában. Azzal akadályozhatom, ha megismétlem korábbi hibáimat ahelyett, hogy építkeznék rájuk, és nyíltan, őszintén beszélnék arról, hogy mivel küzdök, mit kéne jobban csinálnom. Legalább azért, hogy mások is lépni merjenek.
Pedig épp startupsztoriknál veszélyes, ha beleborulsz a kultuszodba. Mindennap, minden héten, évről évre újraíródik a munkaköröd. Ha nem vallod be, amikor hibázol, ha nem hallod meg, amikor mások mondják, mit csinálhatnál másképp, kevés esélyed van megváltoztatni a világot.
A szerző a Turbine gyógyszerkutató startup egyik alapítója és vezérigazgatója.
A 2024/25-ös Forgó-csapat eddigi tagja: Árvai Eszter.
A tengerparti nyugágyból második otthonról vagy bérbeadásból is profitot hozó nyaralóról álmodozva elhomályosulnak a külföldi ingatlanvásárlás árnyoldalai. Végigvesszük egy bevallottan szkeptikus hozzáértő józan ellenérveit, és bemutatunk három megvalósult álmot Pugliából, a Cote d’Azurről és a Costa del Solról.
Már vetítik a mozik Francis Ford Coppola új filmjét. A Megalopolisz a rendezőre jellemző, minden ízében nagyszabású, öntörvényű alkotás. Coppola több mint negyven évvel ezelőtt kezdte tervezgetni jövővízióját, és végül a saját pénzéből forgatta le. 120 millió dollárt invesztált a produkcióba. A legendás film- és borkészítővel húsz percet beszélgethettünk Zoomon: az interjú rögtön egy felszólítással kezdődött, és ha A Keresztapa rendezője szólítja fel az embert valamire, nincs mese, annak úgy is kell lennie.
