Kun Anita menedzserasszisztensből lett kétkezi munkás, sajtkészítő. Vállalkozni a 90-es években tanult meg, a közösségi médiában – ahogy ő mondja – „magát produkálni” csak pár éve.
Ha egy nyaraláson lecsendesedik az agyam, eszméletlenül kreatív leszek. Jegyzetekkel jövök haza, mert mindenről, amit láttam, kóstoltam, eszembe jut egy ötlet. Nekem ez a munkám és a hobbim is.” Kun Anita nem bánja ezt, mert ahogy mondja, mindenét, ami boldoggá teszi, a sajtkészítésnek köszönheti: második férjét, harmadik gyerekét, az érmeit, az elismeréseit. Azt, hogy ma már szakértőnek tartják. Pedig egészen máshonnan indult. A számítógép mellől állt fel, és adta fizikai munkára a fejét.
Elég jól sikerült, mára már számtalan díjat nyert a sajtjaival, a Csíz Sajtműhely legutóbb az eddigi aranyak és ezüstök mellé ismét két ezüst- és egy bronzéremmel jött haza a World Cheese Awards világversenyről. Anita nemrég bővítette baracskai üzemét, boltot nyitott Martonvásáron, közben a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagja is.
Ha lekésted a buszt, így jártál Anita egy kiskereskedelmi cégnél kezdte a pályát, ahol szabad utat kapott főnökétől, és rájött, hogy van érzéke az adásvételhez is. Első férjével később informatikai vállalkozást indítottak. „Vadkapitalizmus volt. A 90-es években nem volt ennyi szabály, ilyen monitoring, mint most, de az ember a kreativitását is szabadabban ki tudta bontakoztatni. Nem számított spamnek, hogy konkrét árlistát küldtem a leendő ügyfelem postaládájába. Ma meg sem mernék ilyet tenni.” Abban a világban, amikor nem volt mindenkinek mobiltelefonja, egy cégvezetőt se lehetett mindig elérni. Anita szerint a fiatalos lendület átvitte őket ezeken az akadályokon. Csak utólag tűnnek kőkorszakinak és nehéznek. De azok a képességek, amik huszonöt éve kellettek a vállalkozáshoz, és amiket most hasznosítani tud, nem generációs készségek, inkább egyéniek.
Nagy hiba lenne, ha azzal adnám át ezt a céget a lányomnak, hogy ugyanúgy vigye tovább, ahogy én menedzseltem harmincöt éven át” – mondja a 77 Elektronika Kft. idén kilencvenkét éves alapítója-vezetője. Hosszú előkészítés után tavaly év eleje óta együtt vezeti a főként vércukormérők és vizeletanalizátorok exportjából élő vállalatot Zettwitz Gabriellával, ám Sándor a mai napig mindennap bemegy az irodába. […]
Nagy hiba lenne, ha azzal adnám át ezt a céget a lányomnak, hogy ugyanúgy vigye tovább, ahogy én menedzseltem harmincöt éven át” – mondja a 77 Elektronika Kft. idén kilencvenkét éves alapítója-vezetője. Hosszú előkészítés után tavaly év eleje óta együtt vezeti a főként vércukormérők és vizeletanalizátorok exportjából élő vállalatot Zettwitz Gabriellával, ám Sándor a mai napig mindennap bemegy az irodába. Elegáns sötétkék öltönyben és nyakkendőben, fürgén szalad elém, már hétfő reggel kilenckor tárgyalóvendége volt.Asztalán a mobiltelefonja mellett méretes kézi számológép, de ott van az aktuális forgalmi adatokat mutató hatalmas monitor is. „Tudom kezelni a számítógépet – mondja –, de azt meg sem próbálom megtanulni, amire a mostani fiatalok képesek. Nem is menne.” Körben földgömbök, hajózási műszerek, a világ távoli pontjairól származó ajándékok, fotók, grafikák. Az asztal szélén a velencei Szent Márk-bazilika homlokzatát díszítő lószobrok kicsinyített mása. „A lányomtól kaptam, családilag nagyon szeretünk Olaszországba járni.”
A céget Sándor felesége és veje, Lukács József fizikus alapította a 80-as évek közepén, és először a hortobágyi libanevelő tojáskeltetőjét automatizálták. Akkoriban jelent meg Amerikában az első olyan, kisméretű vércukormérő készülék, amit a beteg otthon maga is használni tudott – a Zettwitz család diabetológus szomszédja be is dobta az ötletet, hogy jó lenne, ha importálnák a gépet. Ez lehetetlen volt, alkatrészt sem tudtak Amerikából vagy Japánból beszerezni, úgyhogy inkább készítettek egyet kelet-európai komponensekből. „Nem volt nagyon szép, jó nagy volt, de pontosan mért” – mondja Sándor.
Az akkori egészségbiztosítási pénztár be is vette a támogatotti körbe, így a cég gyorsan fejlődött, a 27 négyzetméteres lakásból pár év alatt több száz négyzetméteres ipari csarnokig jutottak. A következő eszközük a vizeletmérő volt, ebből ma mintegy száz országba exportálnak, tavaly október óta pedig Sanghajban is gyártják. Kína ugyanis a harmadik legnagyobb piacuk volt az Egyesült Államok és Európa után, mígnem az ottani kormány bejelentette, hogy kínai kórházba kínai gépek kellenek. „Hát megcsináljuk kint. És így az kerül a gépeinkre, hogy Made in China.” Sándor gépészmérnöknek tanult, másrészt tizenhét évet a kereskedelemben dolgozott. „Havi egyszer biztosan utaztam valahová, Kínától az arab országokon át az USA-ig, és ez akkor még nem volt ilyen gyors, hiszen zömmel propelleres repülőgépek jártak.” Külkeres tapasztalatának a 90-es évek elején lett jelentősége, amikor második termékükkel, a vizeletvizsgálóval elkezdtek külföldön üzletelni.
A vállalatcsoport nagyobb része – az árbevétel 83 százaléka – ma már Gabriellához tartozik, de a belkereskedelem még mindig Sándoré. A magyarországi tevékenység már szinte csak az itt azóta is piacvezető vércukormérőket, vagyis az első termékük gyártását és forgalmazását jelenti. „Nosztalgiából megtartottam – mondja. – Bízom benne, lesz annyi önkritikám, hogy ha majd kell, abbahagyom.”
MI JUT ESZÉBE RÓLA? Háború: Átéltem a világháborút, másfél hónapig pincében laktunk. Munkaidő: Nekem nem kötött, de úgy érzem jól magam, ha bejárok. Énmárka: A magamét nem építettem, csak a cégét. Siker: A négyfős indulóból, amit ma startupnak hívnának, kilencszáz fős holding lett. Pénz: Nem vagyunk szegény emberek, de egy régi barátom azt mondta nemrég, „ti pont úgy éltek, mint korábban”. Verseny: A kínai gyártás olyan szintet ért el, amire már figyelni kell. Karrier: Ma is itt ülök. Adakozás: A szakmai és művészeti életet támogatjuk. Jó élet: Utazás, hangversenyek, opera. Vakuemlék: Mint mérnök óriási teljesítménynek tartottam, amikor az első ember a Holdra lépett.
Móra, Zegna, Babycare – az idén hetvenéves Janikovszky János legnagyobb üzletei. A 80-as években Németországban tanulta meg, milyen érzés szabadon, százezer dollárokkal boltolni, aztán hazajött,
hogy privatizálja a Móra könyvkiadót, és visszaszerezze a patinás mesekönyvek kiadási jogát. Azt mondja, amikor belevág valamibe, nem gondolja túl, tökölés helyett inkább cselekszik. Az intuícióját használja, okostelefont és appokat viszont nem.
Aki a felívelő ágon éli az életét, annak az a természetes, hogy a gyerekeire még jobb élet vár. A hanyatlás szakaszában az, hogy a szülők éltek teljesebb életet. De mi történik az átmeneti generációval, azaz a mai gyerekekkel és fiatalokkal? Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató szerint ők élik majd meg a legtöbb nélkülözést, lemondást vagy szenvedést, és erre bizony fel kell készítenünk őket. Két tonna konzervvel? Mélyalkalmazkodással? Leginkább az emberi kapcsolatok megerősítésével.
