Dolgosan, de a kor szintjén jól éltek már a szocializmusban is. Megtalálták az esélyt a rendszerváltásban,
nevet és vagyont szereztek, már a második generációváltásnál járnak, és amit egyszer megcsináltak az Opellel, azt úgy tűnik, megismétlik a BYD-val. Az összetartó Schiller család, a zsidó tradíciók és az adott szó ereje.
Szegény anyámék nem érték ezt meg, azt nagyon sajnálom – sóhajt fel a cégalapító, és előhúzkod a zsebéből egy zsebkendőt. – És én se gondoltam volna, hogy idáig eljutok.”
Schiller Péter Opel-relikviákkal teli irodájában ül velem szemben, órákig tud anekdotázni kisipari múltról, kitartó és jó kezű cipészmester apjáról, fiatalon meghalt, „igazi üzletasszony” édesanyjáról, és persze arról, hogyan indult és nőtt nagyra családi cégük a 13. kerület apró gumijavító műhelyéből. De a párás tekintet nem is a felépített cégbirodalomnak szól, hanem hogy át tudta adni a fiának és az unokájának. „Ez a lényeg, ez a legnagyobb örömöm – mondja. – Hogy nem hiába dolgoztam.”
Nyolcvanhoz közeledve némi munkát imitál még ma is. A külső Váci út hatalmas – kilenchektáros – Schiller bázisának egyik szalonja (a Toyota) emeletén egymás mellett van Péter, Gábor és Márk irodája. A legtágasabb sarokiroda Gáboré – ő az elnök-vezérigazgató és a legnagyobb tulajdonos –, a legfunkcionálisabb pedig Márké, neki már az a természetes, hogy főnöki íróasztala sincs. „Nem is értem, hogy lehet így dolgozni” – méltatlankodik félig viccesen a nagyapja. Bevallása szerint már nem szól bele semmibe. Igaz, nem is igen kérik ki a véleményét. „Nem baj, jól csinálják. Márk jobban is, mint én csináltam.”
Nagy hiba lenne, ha azzal adnám át ezt a céget a lányomnak, hogy ugyanúgy vigye tovább, ahogy én menedzseltem harmincöt éven át” – mondja a 77 Elektronika Kft. idén kilencvenkét éves alapítója-vezetője. Hosszú előkészítés után tavaly év eleje óta együtt vezeti a főként vércukormérők és vizeletanalizátorok exportjából élő vállalatot Zettwitz Gabriellával, ám Sándor a mai napig mindennap bemegy az irodába. […]
Nagy hiba lenne, ha azzal adnám át ezt a céget a lányomnak, hogy ugyanúgy vigye tovább, ahogy én menedzseltem harmincöt éven át” – mondja a 77 Elektronika Kft. idén kilencvenkét éves alapítója-vezetője. Hosszú előkészítés után tavaly év eleje óta együtt vezeti a főként vércukormérők és vizeletanalizátorok exportjából élő vállalatot Zettwitz Gabriellával, ám Sándor a mai napig mindennap bemegy az irodába. Elegáns sötétkék öltönyben és nyakkendőben, fürgén szalad elém, már hétfő reggel kilenckor tárgyalóvendége volt.Asztalán a mobiltelefonja mellett méretes kézi számológép, de ott van az aktuális forgalmi adatokat mutató hatalmas monitor is. „Tudom kezelni a számítógépet – mondja –, de azt meg sem próbálom megtanulni, amire a mostani fiatalok képesek. Nem is menne.” Körben földgömbök, hajózási műszerek, a világ távoli pontjairól származó ajándékok, fotók, grafikák. Az asztal szélén a velencei Szent Márk-bazilika homlokzatát díszítő lószobrok kicsinyített mása. „A lányomtól kaptam, családilag nagyon szeretünk Olaszországba járni.”
A céget Sándor felesége és veje, Lukács József fizikus alapította a 80-as évek közepén, és először a hortobágyi libanevelő tojáskeltetőjét automatizálták. Akkoriban jelent meg Amerikában az első olyan, kisméretű vércukormérő készülék, amit a beteg otthon maga is használni tudott – a Zettwitz család diabetológus szomszédja be is dobta az ötletet, hogy jó lenne, ha importálnák a gépet. Ez lehetetlen volt, alkatrészt sem tudtak Amerikából vagy Japánból beszerezni, úgyhogy inkább készítettek egyet kelet-európai komponensekből. „Nem volt nagyon szép, jó nagy volt, de pontosan mért” – mondja Sándor.
Az akkori egészségbiztosítási pénztár be is vette a támogatotti körbe, így a cég gyorsan fejlődött, a 27 négyzetméteres lakásból pár év alatt több száz négyzetméteres ipari csarnokig jutottak. A következő eszközük a vizeletmérő volt, ebből ma mintegy száz országba exportálnak, tavaly október óta pedig Sanghajban is gyártják. Kína ugyanis a harmadik legnagyobb piacuk volt az Egyesült Államok és Európa után, mígnem az ottani kormány bejelentette, hogy kínai kórházba kínai gépek kellenek. „Hát megcsináljuk kint. És így az kerül a gépeinkre, hogy Made in China.” Sándor gépészmérnöknek tanult, másrészt tizenhét évet a kereskedelemben dolgozott. „Havi egyszer biztosan utaztam valahová, Kínától az arab országokon át az USA-ig, és ez akkor még nem volt ilyen gyors, hiszen zömmel propelleres repülőgépek jártak.” Külkeres tapasztalatának a 90-es évek elején lett jelentősége, amikor második termékükkel, a vizeletvizsgálóval elkezdtek külföldön üzletelni.
A vállalatcsoport nagyobb része – az árbevétel 83 százaléka – ma már Gabriellához tartozik, de a belkereskedelem még mindig Sándoré. A magyarországi tevékenység már szinte csak az itt azóta is piacvezető vércukormérőket, vagyis az első termékük gyártását és forgalmazását jelenti. „Nosztalgiából megtartottam – mondja. – Bízom benne, lesz annyi önkritikám, hogy ha majd kell, abbahagyom.”
MI JUT ESZÉBE RÓLA? Háború: Átéltem a világháborút, másfél hónapig pincében laktunk. Munkaidő: Nekem nem kötött, de úgy érzem jól magam, ha bejárok. Énmárka: A magamét nem építettem, csak a cégét. Siker: A négyfős indulóból, amit ma startupnak hívnának, kilencszáz fős holding lett. Pénz: Nem vagyunk szegény emberek, de egy régi barátom azt mondta nemrég, „ti pont úgy éltek, mint korábban”. Verseny: A kínai gyártás olyan szintet ért el, amire már figyelni kell. Karrier: Ma is itt ülök. Adakozás: A szakmai és művészeti életet támogatjuk. Jó élet: Utazás, hangversenyek, opera. Vakuemlék: Mint mérnök óriási teljesítménynek tartottam, amikor az első ember a Holdra lépett.
Nem az számít, hogy a mai fiatalok sokkal több termék közül választhatnak. Aki hosszabb távon fektet be, ugyanazokat az alapszabályokat kell, hogy figyelembe vegye, mint szüleinek kellett. Az, hogy harminc év alatt sokkal olcsóbb és egyszerűbb lett a befektetés, legjobb, ha a hozamunkban csapódik le.
Tradicionális pénzügyi körökben a kriptovaluta sokáig jobbára viccnek minősült. De ma ifjú mémpénztréderek hadai csinálnak, bármilyen abszurd is, pénzügyi nihilizmusukból virágzó – bár életveszélyes –, százmilliárd dolláros piacot.
El kell fogadni, hogy kamaszkorban mindenki az identitását keresi, szeretné megtudni, hogy ki ő,
miben jó, miben nem. Ezen agyal, és közben rendszerint áthágja a szabályokat, feszegeti a határokat,
mondja Szücs Szilvi kamaszmediátor. Szerinte a szülő igenis mindig a legjobbat akarja, tehát nem kell hibáztatnia magát, ha hirtelen megromlott a kommunikáció a tizenéves gyerekével. Érdemes leülni
és közösen elfogadható szabályokat, kereteket lefektetni.
Huszonöt év különbséggel alapítottak iskolát, de abban egyetértenek, hogy a kamaszoknak ma éppen olyan fontos egy patrónus vagy egy mentor, azaz egy mintát mutató felnőtt, mint a 90-es években volt. No, meg az is, hogy ne szorongásban teljenek a napjaik. Az viszont különbség a harmincöt éves AKG és a tízéves Budapest School között, hogy előbbi akaratlanul is elit iskolává vált, utóbbiban viszont szándékosan nem kérnek központi felvételit a gyerekektől. Mert szerintük ma egy iskolának le kell mondania a klasszikus tananyag egy részéről, hogy több ideje legyen a nevelésre és megtanítani a gyerekeket jól és felelősen élni. Interjú Horn Györggyel, az AKG pedagógiai vezetőjével és Halácsy Péterrel, a Budapest School társalapítójával kamasz elefántról, taníthatóságról, mackóbirkózásról és közhelyes mesterséges intelligenciáról.
