Dolgosan, de a kor szintjén jól éltek már a szocializmusban is. Megtalálták az esélyt a rendszerváltásban,
nevet és vagyont szereztek, már a második generációváltásnál járnak, és amit egyszer megcsináltak az Opellel, azt úgy tűnik, megismétlik a BYD-val. Az összetartó Schiller család, a zsidó tradíciók és az adott szó ereje.
Szegény anyámék nem érték ezt meg, azt nagyon sajnálom – sóhajt fel a cégalapító, és előhúzkod a zsebéből egy zsebkendőt. – És én se gondoltam volna, hogy idáig eljutok.”
Schiller Péter Opel-relikviákkal teli irodájában ül velem szemben, órákig tud anekdotázni kisipari múltról, kitartó és jó kezű cipészmester apjáról, fiatalon meghalt, „igazi üzletasszony” édesanyjáról, és persze arról, hogyan indult és nőtt nagyra családi cégük a 13. kerület apró gumijavító műhelyéből. De a párás tekintet nem is a felépített cégbirodalomnak szól, hanem hogy át tudta adni a fiának és az unokájának. „Ez a lényeg, ez a legnagyobb örömöm – mondja. – Hogy nem hiába dolgoztam.”
Nyolcvanhoz közeledve némi munkát imitál még ma is. A külső Váci út hatalmas – kilenchektáros – Schiller bázisának egyik szalonja (a Toyota) emeletén egymás mellett van Péter, Gábor és Márk irodája. A legtágasabb sarokiroda Gáboré – ő az elnök-vezérigazgató és a legnagyobb tulajdonos –, a legfunkcionálisabb pedig Márké, neki már az a természetes, hogy főnöki íróasztala sincs. „Nem is értem, hogy lehet így dolgozni” – méltatlankodik félig viccesen a nagyapja. Bevallása szerint már nem szól bele semmibe. Igaz, nem is igen kérik ki a véleményét. „Nem baj, jól csinálják. Márk jobban is, mint én csináltam.”
Mindennek van eleje, közepe, vége. Főszerkesztőségem elejét (2013. szeptember) nem volt nehéz észrevenni. A vége is látványos, pár napja már mint a magyar Forbes vezérigazgatója dolgozom. A közepén még csak nem is sejtettem, hogy ez most a közepe, csak csináltam, és úsztam a szerkesztőség színes világában.Örülök a váltásnak. A tapasztala6t, rutin kétélű fegyver. Magabiztosságot, stabilitást és jó minőséget jelent, de hozhat […]
Mindennek van eleje, közepe, vége. Főszerkesztőségem elejét (2013. szeptember) nem volt nehéz észrevenni. A vége is látványos, pár napja már mint a magyar Forbes vezérigazgatója dolgozom. A közepén még csak nem is sejtettem, hogy ez most a közepe, csak csináltam, és úsztam a szerkesztőség színes világában.Örülök a váltásnak. A tapasztala6t, rutin kétélű fegyver. Magabiztosságot, stabilitást és jó minőséget jelent, de hozhat unalmat, fásultságot is. A magyar Forbes sztorija túlságosan jó ahhoz, hogy az utóbbi eluralkodjon rajtam, így kerestem a lehetőségét, hogyan tudok a cégcsoporton belül üzleti irányba továbblépni (mi adjuk ki a cseh és a szlovák Forbest is, van üzletrészünk a már nemzetközi Business Fest eseménysorozatban). Végül ez a mostani, magyar megoldás lett a tulajdonos válasza a kérdésemre. Most ismerős terepen teljesen újat tanulok, valójában karriert váltok.
Az újság új főszerkesztője Zsiborás Gergő. Két új főszerkesztő-helyettese, a magazin szerkesztői: Fekete Emese és G. Tóth Ilda. Mindannyian hosszú évek óta a munkatársaim, büszkén, jó szívvel adom át nekik a magazin, a forbes.hu, az események szerkesztését, a szerkesztőség vezetését. Gergő az indulása óta a forbes.hu vezető szerkesztője volt, lendületével, optimizmusával régóta a szerkesztőség vezéregyénisége. Furfangos történetmesélő a magazinban, gyors és pontos híríró a forbes.hu-n és magabiztos színpadi ember az eseményeken.
Emesével először a Figyelő szerkesztőségében találkoztunk 2008-ban. Ő már akkor pénzügyi, én betanuló üzleti újságíró voltam. A közös munkát folytattuk a (régi) Origónál, majd tíz éve itt a Forbesnál. Emese cikkei könnyen folynak, minden témát (legyen pénzügy, üzlet vagy egy utazás) arányérzékkel, az események mély megértésével ír meg. Kíváncsisága nem alszik ki. Ildára mindig biztonsággal nézhettem, ha nem emlékeztem (és mikor emlékeztem?) egy számra, dátumra, apró részletre. Fejben tart mindent, és egy kung-fu mester pontosságával és gyakorlatával szerkeszt cikkeket, rak össze magazinokat. Ahogy színházról ő ír, nem ír úgy senki. Hét éve az Üzlet rovat fáradhatatlan szerkesztője.
Huszonnégy évig voltam újságíró, ennek az időnek a felét a Forbesnál töltöttem el. Most eggyel hátrébb és eggyel feljebb lépek, de maradok, aki voltam, lelkes híve a márkának és annak, amit Magyarországon jelent: kreativitáson és szorgalmon alapuló tiszta teljesítmény, nyugati orientáció, demokrácia, jogállam.
Filmek, amik csak generációkkal később nyertek értelmet. Vagy mert az akkori közönség nem értette, vagy mert már a mostani formálta kedvére-kényére. Idézeteket is gyűjtöttünk olyan korabeli kritikákból, ahol a kritikus egyértelműen vak volt.
Somogyi Szonja
2025 Február SZÉTVÁLASZT + ÖSSZEKÖT Somogyi Szonja
Agyunk minden egyes apró hatásra, élményre és gondolatra formálódik, ennek a szuperszámítógépnek azonban nem elég néhány generáció, hogy evolúciós értelemben megváltozzon. Nyiri Gábor agykutatóval arról beszélgettünk, hogy milyen következményei lehetnek a digitalizáció térnyerésének, és mit tehetünk, hogy megőrizzük szellemi frissességünket.
Huszonöt év különbséggel alapítottak iskolát, de abban egyetértenek, hogy a kamaszoknak ma éppen olyan fontos egy patrónus vagy egy mentor, azaz egy mintát mutató felnőtt, mint a 90-es években volt. No, meg az is, hogy ne szorongásban teljenek a napjaik. Az viszont különbség a harmincöt éves AKG és a tízéves Budapest School között, hogy előbbi akaratlanul is elit iskolává vált, utóbbiban viszont szándékosan nem kérnek központi felvételit a gyerekektől. Mert szerintük ma egy iskolának le kell mondania a klasszikus tananyag egy részéről, hogy több ideje legyen a nevelésre és megtanítani a gyerekeket jól és felelősen élni. Interjú Horn Györggyel, az AKG pedagógiai vezetőjével és Halácsy Péterrel, a Budapest School társalapítójával kamasz elefántról, taníthatóságról, mackóbirkózásról és közhelyes mesterséges intelligenciáról.
Oláh Anna anno a
Champs-Élysées-re álmodta az Anna Amélie táskamárka üzletét. Ha nem is Párizsban, de a görög Míkonosz szigeten nyitott egy boltot néhány éve, nem sokkal a budapesti után.
