A magyar gazdaság megszokott útvonalán haladt az első negyedévben: újra elnapolták a repülőrajtot, romlottak a kilátások. Donald Trump bónusznak elhozta az őrületet, a soha nem látott bizonytalanságot. A Forbes negyedéves makrogazdasági összefoglalója. Az év eleje még feszült várakozással telt, senki sem tudhatta, hogy a visszatérő amerikai elnök mit gondol komolyan abból, amit kampányában beígért. Amint beiktatták, már látszott, hogy sok mindent, […]
A magyar gazdaság megszokott útvonalán haladt az első negyedévben: újra elnapolták a repülőrajtot, romlottak a kilátások. Donald Trump bónusznak elhozta az őrületet, a soha nem látott bizonytalanságot. A Forbes negyedéves makrogazdasági összefoglalója.
Az év eleje még feszült várakozással telt, senki sem tudhatta, hogy a visszatérő amerikai elnök mit gondol komolyan abból, amit kampányában beígért. Amint beiktatták, már látszott, hogy sok mindent, amit az első ciklusában még nem mert megtenni, most mindenképp megtesz, mégis meglepte a csak simán józanul gondolkodó világot azzal, hogy felrúgja a második világháború óta érvényes világrendet és kereskedelempolitikájában is a legdurvább (és Amerikának is kifejezetten káros) megoldások felé hajlik.
Az amerikai elnök környezetében is nagyon kevesen voltak, akik épeszű gondolatnak tartották, hogy minden országra kereskedelmi mérlegük alapján vessen ki akár brutális vámokat abban bízva, hogy ezzel majd egyensúlyba tudja hozni az amerikai behozatallal a kivitelt. Ez a lépés viszont már akkora piaci felfordulást okozott (a részvények érthető szakadása mellett az amerikai kötvénypiacról is elindultak kifelé a befektetők), hogy Trump meghátrált. Elhalasztotta a magas vámokat, időt nyert, de a bizonytalanság nem csökkent azzal kapcsolatban, hogy mit fog még bevállalni, meddig megy el, és ennek milyen hatása lesz.
Írta: Árvai Eszter Tavaly háromszor akartam felmondani” – mondta egy felsővezető ügyfelem. Nem panaszkodott. Csak kimondta. „A gyerekem már nem is kérdezi, mikor érek haza” – mondta egy másik. „Járok terápiára, de a kollégáim előtt úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne” – vallotta be a harmadik. Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Júniusban Nagy Szabolcs tér […]
Írta: Árvai Eszter
Tavaly háromszor akartam felmondani” – mondta egy felsővezető ügyfelem. Nem panaszkodott. Csak kimondta. „A gyerekem már nem is kérdezi, mikor érek haza” – mondta egy másik. „Járok terápiára, de a kollégáim előtt úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne” – vallotta be a harmadik.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Júniusban Nagy Szabolcs tér vissza!
Ők azok a vezetők, akikről azt hisszük: megcsinálták. Csillog a LinkedIn-profiljuk, és álomszerű a fizetésük. Akikről azt gondoljuk, hogy bírják. Közben fáradnak. És a csapatuk is. A Gallup 2024-es kutatása szerint világszerte a munkavállalók hetvenhét százaléka nem érzi magát elkötelezettnek – Magyarországon ezek a számok még rosszabbak.
Soha nem volt könnyű vezetni. De talán még soha nem volt ennyire emberpróbáló. Mert a vezetés ma már nemcsak stratégiáról és döntésekről szól, hanem arról is, hogyan tarts egyben embereket egy széteső világban. És közben persze magadat is.
A világ nem most lett bizonytalan. Mindig is az volt. Csak most már nem lehet nem észrevenni. Háborúk, klímaváltozás, gazdasági hullámvasút, polarizált társadalom, mesterséges intelligencia – egyszerre szakadt a nyakunkba. A kollégák fáradtak, szoronganak, kapaszkodót keresnek, és próbálnak normálisan működni egy abnormális világban. És így mennek be dolgozni.
Közben ugyanazok a hétfők, ugyanazok az értekezletek, ugyanazok a körök a hatékonyságról. Sokszor még mindig csak a teljesítményt nézzük – pedig lehet, hogy már annak is örülni kellene, hogy egyáltalán bejönnek reggel. Sokan tényleg csak túlélni próbálnak. Ha ezt vezető létedre nem veszed észre, először a figyelmüket veszted el. Aztán a bizalmukat. Végül őket. A kiégés, a „csendes felmondás” ma már mindennapi valóság.
A Harvard Business Review kapcsolódó vezetésnek (connected leadership) hívja, amit a mai munkavállalók valójában keresnek. Azt, hogy a vezetőjük emberként, teljes lényével és valódi figyelemmel legyen jelen – ne csak hivatalból. Ugyanakkor egy korábbi kutatásuk szerint a vezetők 68 százaléka nincs felkészülve arra az érzelmi munkára, amit a szerepük megkövetel. Amikor vezető lettél, nem szólt senki, hogy a legnehezebb helyzet nem az igazgatóság előtti prezentáció lesz. Hanem az, amikor valaki összeomlik a kávészünetben, és neked fogalmad sincs, mit csinálj vele. Hogy pszichológus is leszel, ingyen és képzés nélkül. Hogy nyugalmat sugározz, miközben belül magad is szorongsz. Hogy őszintén kapcsolódj, ami érzelmileg kimerítő, és sebezhetővé tesz. És ezt nem tanítják, nem szoktuk meg, nincs rá KPI (key performance indicator – a szerk.), de ma már nem lehet megúszni. Ez nem extra. Ez maga a vezetői munka.
A Randstad 2024-es kutatása szerint a munkavállalók 39 százaléka nem vágyik előléptetésre. A Z generáció több mint fele kifejezetten elutasítja a vezetői szerepet, mert túl stresszesnek és hálátlannak érzi, írta tavaly a Robert Walters nevű munkaerő-közvetítő cég. Nem a vezetői szereptől félnek, hanem az érzelmi terheléstől. Mert csapatot vezetni csak akkor lehet jól, ha akkor is ott vagy, amikor nehéz. Most az. Nem csoda, hogy egyre többen mondják: köszönik, de ebből most inkább nem kérnek. Te kinek mondod el, ha már te is fáradsz?
Ne ígérj stabilitást. Ígérj őszinteséget. 2025 van, senki sem hisz már a corporate bullshitben. Ha nem tudod, mi jön holnap, mondd ki. Ha bizonytalan vagy, vállald be. Meglepően jól működik, ha valaki végre nem játssza meg, hogy minden rendben van. A sebezhető vezető ma az új erős vezető. A mindent bírás mítosza tényleg halott. Azok tartják meg az embereiket, akik ki tudják mondani, ha valami nem megy. Nem gyengeség, ha vannak kétségeid – ez a belépő a bizalomhoz.
Ha a világ zűrös, teremts mikrobiztonságokat. Legalább a hétfő reggeli meeting legyen kiszámítható. Senki sem várja most tőled a nagy válaszokat – de az egyértelmű fókusz, a tiszta prioritások és egy kis elismerés már elég lehet, hogy valaki ne adja fel aznap. Nem kell, hogy mindenre tudd a választ, de jó, ha valakihez oda lehet menni, ha épp sok valami. A vezető dolga nem az, hogy megoldja – hanem hogy ne hagyja magára azt, aki nem bírja egyedül.
Mi lenne, ha a következő megbeszélésen nem a számokkal kezdenél, hanem egyetlen egyszerű kérdéssel: „Hogy vagytok ma?” Az empátia nem gyengeség. Hanem az új hatékonyság. A kapcsolódás lett a kulcs, nem a kontroll. Krízisben nem a karizma motivál, hanem az, hogy tényleg ott vagy-e, amikor számít.
A szerző szervezetfejlesztő, nemzetközi MindGym-coach, korábbi IKEA-felsővezető.
A Forgó tagjai: Árvai Eszter, Nagy Szabolcs, Halácsy Péter, Iglódi Csaba.
Különösen nehéz volt betörnie a tradicionális japán késkovácsok világába, több helyről is elutasították azzal, hogy ez férfiaknak való szakma. Michiko Kubota először csak irodai munkát kapott, mellette két éven át titokban gyakorolta a művészi gravírozást. Hat évvel később már világhírűvé vált munkáival. Ahhoz, hogy megértsük, miért nagy szó, és miért ír a Forbes arról, hogy egy japán nő […]
A Limelight munkáit elnézve nehéz nem arra gondolni, hogy az alapítók, Dávid István és Vicsek Viktor pszilocibingombás omlettel indítják a napot. Pedig történetük nem erről szól, hanem arról, hogyan jutottak el vetítéseikkel az underground bulikról az összes kontinensre.Mint a fényművészet úttörői húsz éve a világ élvonalához tartoznak. „Sokszor előfordult, hogy a potenciális külföldi megrendelő nagyon komoly csapatot meg céget vizionált […]
Szabó László legalább annyit tud beszélni a regeneratív mezőgazdaságról, mint a határidős tőzsdei ügyletekről. A spekuláció melletti élete több mint tíz éve: bivalyok, szántóföldek, nemnövekedés. Buszbérletet azért még kell vennem” – mondja a magát nyugdíjasnak valló, egy rövid vissza- majd újabb kitérés miatt mások szemében duplanyugdíjas Szabó László. Rögtön mondja azt is, mit ért nyugdíj alatt: már nem a pénzért dolgozik, […]