Bilibók Botond nem szeret magáról beszélni, pedig vannak sztorijai.
Például keleti szőnyegekről és Erdélyről.
Nem szabad alábecsülni a szerencsét, és nem szabad önhittnek lenni.” Sokórás – vele és róla folytatott – beszélgetések után talán ez a mondata adja vissza legjobban Bilibók Botond karakterét. Erdélyi, nemesi származással, marosvásárhelyi gyerekkorral, mérnöki diplomával úgy került a Concorde-hoz, hogy jól tudott angolul, és az akkori Híd rádió gazdasági adásában Feyér Zoltán újságírónak – és a Concorde egyik tulajdonosának – keze alá dolgozott mint fordító. Ő javasolta neki 96-ban, hogy „menj be a srácokhoz, beszélj velük”.
Jaksity György és Streitmann Norbert fel is vették. Házon belül akkor kezdték letenni a portfóliókezelési üzletág, majd külön cég alapjait, így Botond kezdettől Szabó László mellett dolgozott, és lett meghatározó arca a Hold-sztorinak.
Két, hasonló elveket valló, de merőben más habitusú ember. Ugyanazt az értékalapúságot követik, de míg Laciból dőlnek a sztorik és a frappáns kommentek, Botond inkább csak elkezdi a mondatot, és hagyja, hogy más fejezze be. Nem lubickol a nyilvánosságban, kifelé akkor is alig volt látható, amikor tizenhét éven át vezérigazgatója volt a közben Concorde-ból Holddá váló alapkezelőnek. A hivalkodást minden fronton kerüli: ma is Daciával jár, és egy holdos legenda szerint öregedő autója évekig parkolt a cég garázsában, végül már a kulcsát se találta, úgy kellett elvitetni.
Mára ő is visszavonult, csak a maga örömére fektet be. Napi három órát olvas, és tíz aktív órájából kilencben azt csinálja, amit tényleg szeret. Akárcsak Szabó Laci, friss hobbijait ő is a régi családi helyszíneken éli ki. Marosvásárhely közelében visszavett egy régi – XVI. századi, rossz állapotú, de műemlék – reneszánsz családi épületet némi földdel, és ökofarmot, tangazdaságot épített.
Egy másik projektje régebb óta fut, tizenhat éve támogatja a Pro Talentis alapítványt, ő viszi a pénzügyeket. Az alapítvány mentorai kilencven hátrányos helyzetű gyerek kezét fogják iskolakezdéstől érettségiig, hogy azok is kijárhassák az iskolát, akik mögött nincs segíteni tudó család. Botond úgy számol, egy gyerekre évi egymillió forint kell, hogy ne essen ki az iskolarendszerből, így évi kilencven–százmillió forintot kell beletenni.
„Naponta tíz–húsz perc. Nem több, de mindennap” – ezt már gyerekeivel való otthoni matekozására (vagy fizikázására) mondja, ezt sok éve módszeresen csinálja kamasz fiaival akkor is, ha csak online van rá lehetőségük. Az egész az idősebb fiú hatosztályos felvételije előtt indult, és Botond könnyen meg tudta támogatni: „ha félóra kütyüzés szerintetek semmi, akkor húsz perc matekozás végképp semmi”. A dolognak a megértés és nem a képletek magolása a célja, nem mellékes eredménye pedig, hogy úgy érzi, különleges kapcsolata lett a gyerekeivel.
Ami pedig műgyűjtő énjét illeti, ezt sem reklámozza, de speciel sokan tudnak róla. Szőnyegeket már Anatóliát járó huszonéves hátizsákosként is vásárolt, Iránba és az örmény határra is elment értük. Volt, amit Isztambulban rögtön el is adott. „Az isztambuli kereskedőt arbitrálta le. Örmény vér folyik az ereiben” – fordítja le Szabó Laci. Botond arra büszke, hogy neki van a legnagyobb hamisított szőnyeggyűjteménye, és sok darabra vevője is van, ugyanis mára ennek is megvan a gyűjtői köre.
Erről az oldaláról a Hold belső terei is árulkodnak. Az iroda folyosóin mindenfelé Botond hamisan is értékes szőnyegei, a tárgyalók falán Havadtőy Sámuel képei lógnak. Egy központi – az irodai konyha felé vezető – fordulóban Szabó Laci két óriási, egymással nagyjából szembeforduló Herendi porcelánteknőse terpeszkedik. Szabad értelmezése legalábbis kettős. Jelképezheti a kétpólusú világrendet – az egyik Amerika, a másik Kína –, de lehet személyesebb is. Az öreg a Laci–Botond-korszak, a kisteknős már Szabó Balázsé.
NÉGY KÉRDÉS
Mi a befektetési stratégiád a vámháború és az elmúlt hetek tőzsdei fordulatainak fényében?
Tavaly nyáron a kockázatokat levágtam, jelentősebb pozícióm japán jenben volt. Trump hozta a formáját, most vámok formájában, ezzel a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot. Estek a piacok, de olcsónak még nem mondhatók. Ha jön(ne) a következő eső kör, akkor egyre több részvényem lesz, minél nagyobb az esés, annál több. Erre a Trump-időszakra várhatóan ugyanúgy emlékszünk majd tíz év múlva, mint a korábbi, nagy eséssekkel tarkított időszakokra. Meglátjuk.
Hova vezet, és milyen veszélyeket rejt Magyarország kisodródása az EU politikai és gazdasági közösségéből?
Nem tudom, hova vezet, de egyre jobban balkanizálódik az ország. Nem szubjektíve, hanem a mérhető és összehasonlítható számok alapján. Ezeket mindig a Baltikum–Balkán-tengelyen értékelem, a nyugathoz hasonlítani, hiába van Ausztria itt a szomszédban, teljesen értelmetlen, a kelet lehelete erősebb. De ezen a tengelyen is egyre inkább dél és kelet felé csúszunk.
Egy-másfél évtizede a teljesítmény gyenge közepes, romló tendenciával. Főként, ha úgy helyezzük kontextusba, hogy az ország nem igazán tudott élni írott történelmének eddigi legnagyobb lehetőségével, az EU-s források felhasználásával. A klasszikussá vált idézettel: „ezt elkúrtuk”. A túlburjánzó és egyre növekvő opportunizmus, önzés és immorális gerinctelenség állandósulásának a veszélye a legnagyobb. Nagy ára van már eddig is, még nagyobb is lehet.
Mi volt az utolsó meghatározó könyv- vagy filmélményed?
Mindig több könyvet olvasok egyszerre, van, amit gyorsan, van, amit hónapokig. Horn Ildikó: A könnyező krokodil, R.G. Waldeck: Athene Palace (végre!) és Visky András Kitelepítése jut most eszembe. Filmet viszonylag keveset nézek, legutóbb a Kamaszokat láttam, podcastot viszont sokat hallgatok.
Mi a legköltségesebb hobbid?
A műtárgyak iránti érdeklődés tudatos tezaurálás is. Akárcsak a tőzsdén, itt is vannak elfelejtett tárgycsoportok, amik olcsók, ezért érdekesek. Így épült fel a legnagyobb Tuduc szőnyeg-gyűjteményem is. Húsz éve senkit sem érdekelt, ma már New Yorktól Londonon át Doháig jegyzik. Őszintén, nem gondoltam volna ezt huszonöt éve. Szerencse (?).
