Amikor a két producer, Berta Balázs és Kárpáti György elhatározták, hogy le merik gyártani piacról, állami támogatás nélkül a cseh Ženy v běhu, avagy a Nők, ha futnak feldolgozását, azt tették, amit minden hollywoodi pénzember. Kockás papírhoz ültek, végigvették az utóbbi évek magyar vígjátékait – Kölcsönlakás, BÚÉK, Nagykarácsony –, hogy melyik mennyiből készült, hány nézőt vonzott, mekkora jegybevételt termelt, hogy covid előtt vagy után jött-e ki. Egyszóval számoltak.

Még 2019-ben jött velük szembe a Ženy v běhu híre: a cseh filmgyártás legsikeresebb mozija lett több mint másfél millió nézővel, potom 210 millió korona bevétellel (akkori árfolyamon 2,7–2,8 milliárd forint). A gyászoló anya három lányával lefutja váltóban a maratont. Halál egyszerű, állati jól adaptálható ötlet! – így indultak neki a producerek a projektnek. Hogy a filmet is jónak tartották-e? Diplomatikus az álláspontjuk: a cseh és a magyar humor két külön bolygó, a tévéfilmes vizualitás is a cseh piacra lőtt inkább. Ez van, ők az alapötletben látták a potenciált. Meg a bizniszt.

A kockás papíron az jött ki, a magyar verzió kétszázezer néző alatt nem fog megállni, de háromszázezer fölé se megy, e közé kell megérkezniük. A rendezőt, Herendi Gábort is bevonták matekozni (először nemet mondott a filmre). Több tízmillió sem elég az ilyen típusú közönségfilmre, de 400–450 millióból talán el tud készülni, így is bőven a történelmi kirakatfilmek milliárdos büdzséi alatt maradnak. Az összegből harminc százalék az itthon gyártott filmeknek járó adókedvezmény, e mellé kell csapni a szponzorokat – RTL, Master Good, Dorko – és a Netflixre értékesítésből kapott előfinanszírozást is.

„Herendi Gáborral személyes jó kapcsolatunk van, több reklámfilmünket is ő rendezte. Tőle jött a felvetés, hogy támogatnánk-e a filmet” – mondta a ­­Forbes.hu-nak adott interjújában Bárány Péter a Master Goodtól.

Már csak a különbözetet kellett megkockáztatniuk a producereknek, de még így is több mint ötven százalékot. Kétszázmillió forint bankhitelt vettek fel. Ennyivel fogadtak magukra, hogy bejön a Futni mentem. Bejött.

A dafkeprogram beindult
Idáig az 1997-es A miniszter félrelép volt a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar mozifilm 662 963 nézővel, ezt ráadásul még egy merőben más gazdasági környezetben sikerült elérni. Majdnem harminc évet kellett várni a trónfosztásra: a Futni mentem február másodikán érte be, azóta a hétszázezer nézőn is túl jár, a jegybevétel 1,8 milliárd forint. Az alkotók most a bevételekből fognak új filmet készíteni. Ilyet ritkán látni itthon, az állami finanszírozásra épülő filmiparban. Kicsit úgy működött a piac, ahogyan attól a kurzusfilmek korában elszoktunk: piacként.

Első körben a Futni mentemet még közvetlen állami támogatással akarták megvalósítani. Fut a család munkacímmel 2020-ban több körön át fejlesztették forgatókönyvüket a Nemzeti Film­intézetnél (NFI). Minden terv szerint ment, és bár egy ilyen licenc több tízezer eurót kóstál, olybá tűnt, időben lesz belőle film, nem fognak elévülni a jogok. A fejlesztési folyamat jó hangulatban telt, megfogadták az NFI több javaslatát is. „Az utolsó, harmadik körös forgatókönyvvel rettenetesen elégedettek voltak” – mondja Balázs. Más kérdés, pontosan milyen indoklást biggyesztett mellé az intézet.

A Vertigo Média irodájában ülünk a MOM Park mozijának legfelső szintjén. György előveszi a telefonját, és olvasni kezd. „A Filmszakmai Döntőbizottság véleménye szerint a forgatókönyv klasszikus családi filmet ígér, komplex, mély emberi viszonyokat jelenít meg, szerethető és fejlődő karaktereket vonultat fel, összességét tekintve biztos írói kézzel megírt alkotás. A döntőbizottság hangsúlyozottan portfóliótervezési okokból, a film megvalósítását nem egészestés nagyjátékfilmnek, hanem televíziós tartalom formájában képzeli el. Ezért arra kéri tisztelt pályázót, hogy 2021. január 1. után nyújtson be tévéfilmes gyártási pályázatot.”

Így is tettek, csakhogy ekkor már elutasították a pályázatukat. Szerintük itt már valóban az volt az indok, hogy „az erőforrásokat eredeti tartalom készítésére szerették volna fordítani, nem feldolgozásokra”, ahogy azt az NFI-t vezető filmügyi biztos, Káel Csaba is harsogta a közelmúltban. Egy dolog hangozzék csak el György szerint. „Ha bárki bead egy forgatókönyv-fejlesztési pályázatot, már az első oldalon nyilatkoznia kell róla, hogy honnan származik az ötlet, remake esetén pedig csatolni kell a licencszerződést magyar nyelven. Azt, hogy ez remake volt, ha megpróbáltuk volna, se lehetne elhallgatni, az első pillanattól nyilvánvaló volt, a fejlesztés során is elhangzott. Pont.”

Ezek szerint hiába tanyázott ennyit az NFI-nél az ötlet, arra volt csak jó, hogy újra perkálni kelljen a licencért, mert menet közben lejárt volna. Csakhogy a két producer először elgyászolta a filmet, fel se merült bennük, hogy támogatási rendszeren kívül gyártsák le. Igen ám, de cégük, a Vertigo Média egyre több pályázatra kapott nemet az NFI-től. „A dafkeprogram beindult. A dac ”– mondja Balázs, miért döntöttek végül úgy, hogy mégis bevállalják piacról a gyártást. Ekkor jött a kockás papír, és ezen a ponton már Herendi is elvállalta a rendezést, de csak ha mélyítenek a cseh eredeti történetén. Miklya Annának az NFI-s szakaszban elkészített forgatókönyv-verzióját Divinyi Réka írta tovább.

Az érzelemalapú forgalmazásnak vége
György a 80-as években a komáromi panelban, a szomszéd videómagnóján szívta magába a Vissza a jövőbe meg az E.T. filmeket. A 90-es években édesapja logisztikai cégében kamionosok hoztak be irdatlan mennyiségű hangalámondásos filmet, ez szippantotta be végleg. „Mint Tarantino: minden érdekelt, ami film, mindent szerettem volna megismerni.” Pécsen doktorált, az SZFE-n habilitált, ma is média- és filmtudományt tanít főállásban alma materében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Élete felében film­kritikus volt, bejárta a nagy filmfesztiválokat. Magyar filmkritikus aligha jutott nála magasabbra, a Film­kritikusok Nemzetközi Szövetségének (Fipresci) főtitkárhelyettese volt.

Balázzsal a Pázmányon lettek barátok, az akkori Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán. Balázs gitározott, mindig is zenész akart lenni, de aztán riporter lett a Kossuth rádióban. Nem neki találták ezt ki, de kritikus barátja révén üzemvezető lett a megboldogult Odeon moziban. Onnan ment a Toldiba, utána a mozit üzemeltető Budapest Filmhez (Bufi), a gyártási osztályt vezette, és a moziknak osztotta le a kópiákat. Itt se érezte magát jól a bőrében: „Végignézték, ahogy egy-két telefont összetörtem.”

A Bufi 2010-ben német többségi kézbe került, A Company lett belőle, a szerzőiről B filmes vonalra váltott. A páros jobb alkalmat nem is találhatott volna a Vertigo megalapítására, György a Mozinet ügyvezetői székét hagyta ott, hogy a Bufi után megüresedett piacon csapjanak le az elárvult művészfilmek olcsó jogaira. Csatlakozott hozzájuk még egy Pázmány-alumna, Migray Ivett lett a marketingfelelős, korábban az SZFE arculatán is dolgozott, így akarták hárman megmutatni, hogyan gondolkodnak másképp a filmforgalmazásról.

A 2010-es és 20-as évek mozija a szuperhősöktől a streamingen át a covidig sok drámai fordulatot vett. Kiszámíthatatlanok lettek a nézői szokások, még a legnagyobb stúdiófilmek is meg tudnak billenni, ha rossz a széljárás. Képzeljük magunkat a független forgalmazók kalickájába: a három nagy hazai stúdióforgalmazó (Forum Hungary, Intercom, UIP Duna) lényegében fentről kapja a filmeket, mindenki más gyilkolja egymást az évi pár maradék sikervárományosért. Az évek alatt megtízszereződtek az artfilmek jogdíjai, már a premier előtt két-három évvel lefutnak a licitháborúk.

Ahogy jöttek az első mérföldkövek az Oscar-fődíjas Holdfénytől a Valami Amerika 3. forgalmazásáig (utóbbi 373 ezer nézővel ment), úgy került már a járvány előtt, 2019-ben leszálló ágra a cég. Több szerzői filmre is lecsaptak, de kár volt, mert alig volt mérhető közönségük, ellenben irreális áron vették meg a jogaikat. Szemük előtt zajlott az európai film identitásválsága, nem véletlen, hogy a Ruben Östlundhoz (A szomorúság háromszöge) hasonló rendezők köldöknézegetés helyett úgy döntöttek, hogy a közönségnek alkotnak, de önazonosak maradnak. A könnyen bezsákolható európai pályázati pénzek is kontraproduktívnak bizonyultak, mert kiszagolva őket a jogértékesítők is brutálisan felnyomták áraikat, de közben a forgalmazók sem futhattak csak emiatt kevesebb filmmel, vállalniuk kellett a rizikót.
Szerencsére a csapat időben váltott, a művész- és díjszezonos filmek mellett már simán megfér az európai mainstream és az amerikai horror. „Lehet tanítani a közönséget, csak nem rentábilis. Inkább követni próbáljuk a piacot, nem alakítani – mondja Balázs. – Már sokszor elmondtak
minket az artforgalmazók kufárnak, hogy nem az ügyet szolgáljuk. ”

A szerzői vízió ma is fontos. De tartalomdömpingben élünk, vérre menő verseny folyik a figyelemért, szintén fontos, hogy a tartalom jusson is el a közönséghez. „Az érzelemalapú forgalmazásnak vége. Azt, hogy szerelmesek vagyunk adott filmbe, rendezőbe, témába, sztoriba, le kell választani arról, hogy piacképes-e” – foglalja össze György. Így hoznak be Ferzan Özpetek, François Ozon vagy Szergej Loznyica filmjei helyett olyan, teljesen magukért beszélő címeket, mint a Micimackó: Vér és méz, a Lányok Dubajban vagy a Bohócrém karácsonya, hiszen simán több tízezer nézőt vonzanak vászon elé. „Nem az elveinket hagytuk hátra. Erre tart a szakma, ez az előrelépés, a túlélés lehetősége.”

Úttalan úton járunk
Erre tudott rákapcsolódni később, 2018-tól a filmgyártás is. Itt is végigmászták a lépcsőket, eleinte pár millióból készítettek ­dokumentumfilmeket, öt filmen át meséltek a magyar audiovizuális kultúra alakulásáról. A Volt egyszer egy téka és a Volt egyszer egy képregény után (utóbbi NFI-támogatással készült) a magyar szinkron múltját tárták fel a Magyar hangja…-ban (ezt már RTL-támogatással). Utána eladhatóbb témára lőttek a magyar tetoválás történetével, a Varratban, végül tavaly zárták a sort a népzene-könnyűzene viszonyát fejtegető Akkorddal. Az anyagi siker elmaradt, de egyetlen képkockát sem bánnak.

Kezdtek ismerkedni a játékfilmekkel is. Nagy Borús Levente egysnittes ötlete, a 45 perces Tantrum fillérekbe került, az író-rendező Nagy Zsoltot győzte meg a főszerepre, tetszett neki a feladat. Erre íródott egész estés folytatás, az Égerbe a forgalmazói profitot tették be, és komolyabb szereplőgárdát verbuváltak hozzá (Nagy Zsolt, Péterfy Bori, Schmied Zoltán). Nem titkoltan Kálid Artúrra írták az egyik karaktert, hogy a jól ismert szinkronhang végre rendes filmszerepet játszhasson, végül kritikusi díjat kapott érte. Sajnos sem az Éger 1350 nézője, sem a Holnap meghalok című misztikus horror 1691 nézője nem váltotta be házon belül az üzleti ambíciókat, de a művészi víziót igen. A Holnap meghalokkal az elsőfilmes Cibulya Nikol különdíjat nyert Varsóban, világszerte is tíznél több díjnál jár.

Az előzményekhez képest végül elég csattanósra sikeredett a Futni mentem hétszázezer nézője. Kiforrott volna a recept, innentől bárki lefőzheti magának? Korántsem. Szép számmal jönnek az államtól független magyar filmek, de még mindig egy kézen megszámolható a tömegeket mozgató siker (pl. Magyarázat mindenre, Fekete pont), sem ők, sem a Vertigo-modell nem fedi le a valóságot. Alig kapni levegőt az NFI-korszakban.

Ehhez képest két óra interjú után meglepő volt, meg kicsit üdítő is, hogy milyen apolitikus fejjel nézi, magyarázza a két producer filmjük sikerét. És hogy milyen óvatossággal: Balázs szerint „komoly felelőtlenség azt gondolni, hogy innentől automatikusan félmillió nézőig szaladnak a magyar vígjátékok”. „Úttalan úton járunk” – ezt György teszi hozzá. Persze, annyira mégsem úttalan az út, ha a biztos összetevőket nézzük: az alapanyagot, a műfajt, a rendező személyét, vagy épp a forgalmazói sapkát, hogy mint termékre tekintenek a filmekre. „Ahogy a forgatókönyvet kézbe vettük, már tudtunk megjelenéseken, címlapokon gondolkodni. Hogy hogyan tudjuk átlépni az ingerküszöböt” – mondja Ivett.

A Futni mentem a teljes terméssel együtt is a legnézettebb film volt tavaly a hazai mozikban. Ami azt illeti, a covid óta egyetlen filmet láttak csak többen itthon, az Avatar: A víz útját, ami egymillió néző fölé jutott. Hollywood nem igazán tudott megfelelő tartalmat nyújtani a decemberi szezonra, a mozisok szerint a Futni mentem mentette meg az év végét. Igaz ez a decemberben bemutatott Demjén-filmre, a Hogyan tudnék élni nélküled?-re is. A két új magyar film úgy húzhatta egymást, ahogyan 2023 nyarán tette egymással a Barbie és az Oppenheimer.
Az is ritka, hogy a színészek szorgalomból népszerűsítsék filmjüket online, de nyilván extrán lelkesek voltak a független címke vagy a rekord miatt is. A fiatalabbak (Ember Márk, Trill Beatrix) mellé választott idősebb színészek (Udvaros Dorottya, Csányi Sándor) miatt a negyvenes, ötvenes közönség is visszatért a moziba, a két ünnep között családi filmként is jól működött a film, hatosával, nyolcasával keltek el székek egymás mellett. Herendi énmárkáját se felejtsük el, meg azt se, hogy valószínűleg már ki volt éhezve a magyar közönség a hazai gyártású romkomokra.

„Mostanság a történelmi filmek jöttek – mondja Buda Andrea, a Cinema City Magyarország marketing- és PR-igazgatója. – Pedig régen a romantikus vígjáték volt a kedvelt és nagy sikerű műfaj, csakhogy az elmúlt időkben kihalt. Most, hogy visszajött, jobban tudnak vele azonosulni a nézők, ez az a zsáner, ami a fejekben a magyar filmmel egyenlő.”

Óriási libling
2024-ben az egymilliárd forintot közelítette a Vertigo Média árbevétele, erre jönnek rá cseh és szlovákiai forgalmazó cégeik. Amikor a cseh film megdöntötte rekordját, a producer Porschét vett, amikor Balázst kérdezték ugyanerről, annyit mondott, hogy még mindig egy tizenhét éves Forddal jár, György tízévessel. Porsche helyett új film lesz a bevételekből, ez váltja ki a hitelt, és amúgy kezdettől két-három filmmel terveztek középtávon, hogy bizonyítsák, életképes a modell.

A Szenvedélyes nők is cseh remake lesz hasonló költségvetésből – a Nemzeti Filmiroda nyilvántartásába 400 millió forinttal jegyezték be –, szintén Herendi rendezi, és szintén Divinyi Réka írta a forgatókönyvet. Háromgenerációs történet Básti Julival, Balsai Mónival, utóbbi szexuálpszichológust játszik, akit a házassági évfordulón fog a férje megcsalni, ezért kidobja otthonról, és 25 év után ismét szingli lesz, lánya és anyja tanítja a pasizás fortélyaira. Áprilisra-májusra leforog a csajos vígjáték, december 4-re már moziba is kerülne – két héttel az Avatar 3. bemutatója előtt, ami azért okozhat meglepetéseket.

Két másik forgatókönyv is csőben van a Vertigónál, egy vígjáték, illetve egy francia remake. Utóbbira azt mondják, „óriási libling”, már a főszereplője is megvan. Nem titok, hogy a Futni mentem folytatásán is gondolkodnak, csak a cseh jogtulajdonos a siker hatására nyilván többet fog kérni a licencért. Ami még nagyobb dilemma: a folytatást már nem lehet piacról megcsinálni. Az első rész után immár minden közreműködőt rendes, piaci árak illetnek, csakhogy ez szerintük dupla akkora költségvetést igényelne, és csak sokkal magasabb látogatottsággal tudna megtérülni. „Csak a hazai támogatási rendszer segítségével lehet megcsinálni” – zárja rövidre György. Egyelőre.