A migráció olyan, mint az időjárás. Se nem jó, se nem rossz – tartja a bevándorlók, menekültek társadalmi integrációjáért dolgozó Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület.
ováts András basszusgitározik. Videóhívásunk közben bevallja: ebből fakad, hogy nem igazán igényli a rivaldafényt. Pedig aki látta már beszélni menekült- vagy migrációügyi témában a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület igazgatóját, lelkes, alapos előadásmódjából nem erre következtetne. „A lelkesedés, az töretlen, remélem, az is marad” – mondja.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
A Dunakanyar nem csak a sűrű börzsönyi hegyek miatt a túrázók zarándokhelye, sokan járnak Mosonyi Annamária családias hangulatú műhelyébe is. A Mauna bakancsaiban Erőss Zsolt is mászott.
Mauna név úgy lett, hogy böktem a térképen – mondja Mosonyi Annamária, vagy ahogyan mindenki szólítja: Panni. Nem volt tehát különösebben tudatos a választás, amikor új nevet keresett bakancsmárkájának. „De Hawaii azért máig bakancslistás” – teszi hozzá ártatlan arccal, mi viszont szóvicchéják lévén lecsapunk a zsákmányra, és röhögve nézünk egymásra fotós kollégámmal, Sebestyén Lacival.
Nagymaros egyik csendes kis utcájában járunk, a Duna-parttól távolabb, inkább már az erdő közelében. Az időnként a Mount Everestet is megjáró bakancsok itt, egy barátságos téglaház műhelyeiben készülnek. Bent meglepően nagy, zöldre festett régi gépek, hidraulikus szabászgép, talpalógép, csiszológép, elnyűhetetlen varrógépek, javításra váró és új lábbelik. Az egyik falon régi naptár, rajta egy kedves sor és egy aláírás: Erőss Zsolt.
Sokat simogatjuk a bakancsokat. Ez nem mindig gazdaságos. De legalább ott van az ember mögötte.
Panni a Könnyűipari Műszaki Főiskolán végzett, gyártmányfejlesztő üzemmérnök. Kifejezetten zavarta, hogy mindenhol csak ronda női cipőket talál. „Ha bementél egy boltba, minden sorban ugyanaz a szovjet exportból visszamaradt cipő volt.” Így meg is volt a mesterterv: csinál szépeket, méghozzá manufakturális körülmények között.
A rendszerváltás után először egy üzlettárssal, Kliment Lászlóval dolgozott, később egy kereskedővel társult, a női cipők után a férficipők felé vette az irányt, Gödön, majd Pesten dolgozott, de végül visszatért a szülőföldjére, és egyre inkább a túrázás került a középpontba. „Nagymaros abszolút inspirál, ezért is jöttem vissza a városból. Én a természetet szeretem. Hiányzott a hegy, a Duna. Rájöttem, hogy olyan lábbelit szeretnék csinálni, ami mindig hozza ezt az érzést, az utazást, a kint létet.”
Már az első bakancsok sem sikerülhettek rosszul, erre utal egyebek mellett az is, hogy a legjobb magyar hegymászók közül többen is az ő bakancsukat hordták valamelyik ismert márka helyett, például ők szponzorálták a 2001-es Millenniumi Mount Everest Expedíciót is. Erőss Zsolttal haláláig megmaradt a kapcsolat, több fejlesztésükben aktívan is részt vett.
A világ bakancsgyártását két-három nagy név uralja, akik létrehoznak egy módszert, komoly gépparkot szerelnek fel hozzá, és rendszeres mérések mellett tudnak gyártani. Ezzel szemben a Maunánál a bakancsok kisipari módszerekkel készülnek ma is. „Sokat simogatjuk a bakancsokat. Ez nem mindig gazdaságos. De legalább ott van az ember mögötte.”
Újbuda egyik eldugott utcájában működik Deme Mózes kerékpárüzlete. Már több bővülést és költözést is átélt, egy idő után mindig „égig érnek a bringák”.
Jó nézni őket, ahogy az interjú előtt az ifjabb Attila türelmesen megmutatja az idősebb Attilának, hogyan csatlakozhat majd másnap a telefonjáról egy Zoom-beszélgetéshez. Végighallgatják egymást, mindig hozzá tudnak tenni a másik mondanivalójához, nem vitatkoznak, csak más szempontból szólnak a kérdéshez. Teljes a harmónia apa és fia között úgy is, hogy különböző területeken lettek sikeresek. Chikán Attilának, aki az első Orbán-kormány gazdasági minisztere is volt, lényegében a Rajk Szakkollégium a legidősebb gyermeke, (második) fia viszont mindig is a vállalati szférában tevékenykedett, és a budapesti tőzsdén tavaly a legnagyobb áremelkedést produkáló, alternatív energiákra fókuszáló Alteót vezeti. Interjú ifjúkori lázadásról, idealista miniszterségről, a kihagyott gazdasági lehetőségek évtizedeiről és Chikán nagyapás könyvekről.
Már az is szokatlan modellnek indult, hogy egy magától is lendületesen terjeszkedő magánegészségügyi csoport összeállt egy hazai biztosítóval, és közös céget alapítva felvásárlásokba kezdett, de még egyedibb lett a felállás, amióta az Union mögött megjelent a magyar állam. Állami pénzből (is) épül az első országos magánegészségügyi hálózat? Hogy élhet együtt az állami és a magánegészségügy? Hány akvizíció lesz még? Páros interjú Almássy Gabriellával, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatójával és Lancz Róberttel, a Doktor24 Medicina vezérigazgatójával.
