Ha egy nyaraláson lecsendesedik az agyam, eszméletlenül kreatív leszek. Jegyzetekkel jövök haza, mert mindenről, amit láttam, kóstoltam, eszembe jut egy ötlet. Nekem ez a munkám és a hobbim is.” Kun Anita nem bánja ezt, mert ahogy mondja, mindenét, ami boldoggá teszi, a sajtkészítésnek köszönheti: második férjét, harmadik gyerekét, az érmeit, az elismeréseit. Azt, hogy ma már szakértőnek tartják. Pedig egészen máshonnan indult. A számítógép mellől állt fel, és adta fizikai munkára a fejét.

Elég jól sikerült, mára már számtalan díjat nyert a sajtjaival, a Csíz Sajtműhely legutóbb az eddigi aranyak és ezüstök mellé ismét két ezüst- és egy bronzéremmel jött haza a World Cheese Awards világversenyről. Anita nemrég bővítette baracskai üzemét, boltot nyitott Martonvásáron, közben a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagja is.

Ha lekésted a buszt, így jártál
Anita egy kiskereskedelmi cégnél kezdte a pályát, ahol szabad utat kapott főnökétől, és rájött, hogy van érzéke az adásvételhez is. Első férjével később informatikai vállalkozást indítottak. „Vadkapitalizmus volt. A 90-es években nem volt ennyi szabály, ilyen monitoring, mint most, de az ember a kreativitását is szabadabban ki tudta bontakoztatni. Nem számított spamnek, hogy konkrét árlistát küldtem a leendő ügyfelem postaládájába. Ma meg sem mernék ilyet tenni.”
Abban a világban, amikor nem volt mindenkinek mobiltelefonja, egy cégvezetőt se lehetett mindig elérni. Anita szerint a fiatalos lendület átvitte őket ezeken az akadályokon. Csak utólag tűnnek kőkorszakinak és nehéznek. De azok a képességek, amik huszonöt éve kellettek a vállalkozáshoz, és amiket most hasznosítani tud, nem generációs készségek, inkább egyéniek.

„Az, hogy kitartó vagyok, hogy nincs lehetetlen, hogy addig megyek, amíg meg nem oldom, belőlem jön – mondja. – A mi szüleinknek fogalmuk sem volt, merre járunk. Reggel elmentünk suliba, aztán este hazajöttünk. Ha lekésted a buszt, így jártál. Sétáltál, nem volt más. Az ember így rá volt kényszerítve, hogy maga oldjon meg mindent, ezért sokkal talpraesettebb, önállóbb gondolkodású lettem. Bár a mai gyerekek meg máshogyan önállóak, és másban jók.”
Ez a vállalkozásban is sokat segít. Az ember nem érzi a lehetetlent. Nem volt kérdés, hogy ha be kell valamit fejezni, akkor akár éjjel is megcsinálják. „Ha most azt mondanám a kollégámnak, hogy hajnali kettőig kell dolgoznia, lehet, hogy azonnal felmondana.”

Katarzisélmény volt
Anita egészen a harmincas évei elejéig Budapesten élt, mindig csinos ruhákban, magas sarkú cipőben, szép kiegészítőket viselve járt dolgozni, autóba ülve gyűrte le a reggeli és esti városi forgalmat. Válása után vállalkozóknál, ingatlanbefektetőknél, nagykereskedő cégeknél dolgozott, utolsó helye egy orvosi lapkiadó volt. Aztán elege lett. „Nagyjából mindenből, az egész nagyvárosi létből. Nagyon szerettem a munkámat, élveztem a sok ügyintézést, a szervezést, de mire reggel nyolcra beértem a munkahelyemre, már háromszor ledudáltak, és elküldtek anyámba.”

A nagyvárostól való elszakadás első lépését akkor tette meg, amikor két gyerekével kiköltözött Biatorbágyra. Éppen munkahelyet váltott, és a pihenés alatt kezdte el komolyabban törni a fejét azon, mi lehetne az a tevékenység, ami megadhatja neki a teljes szabadságot.
Mindig szeretett főzőcskézni, és érdekelte, hogyan készülnek a dolgok, miként lesz a lenből vászon, a kőzetből fém alkatrész. Egyszer olyan rossz ízű sajtot vett a boltban, hogy kidobta a kukába. „Felhúztam magam, mert borzasztó dolognak tartom az étel kidobását. De ehetetlen volt. Azt gondoltam, mi ebben olyan nehéz?”

A következő hétvégén egy ötliteres kannában tejet hozott a piacról, kiguglizta a sajtkészítés alapjait, és elkészült az első gomolyasajt, lilahagymával. „Katarzis­élmény volt” – mondja.
Szenvedélyesen űzte a hobbiját, barátai, munkatársai, a környéken lakók egyre többet vásároltak tőle. 2012 végére már péntektől vasárnapig, munka mellett sajtot készített. Addigra a gyerekei megunták a sajtszagot. Hogy otthon minden használható felületet elfoglalnak a sajtok, és az ölükbe tett tányérról vacsoráznak. Szóltak édesanyjuknak, hogy ez a hobbi már nagyon büdös, találjon ki valamit. Egy nem használt kicsi szobát kicsempéztek, az lett Anita első, mini sajtműhelye.

Anita egy napon leült, és kiszámolta, mennyi sajtot kell megcsinálnia és eladnia egy hónapban, hogy kitermelje akkori fizetését. A számok nem tűntek teljesíthetetlennek, úgy döntött, belevág. Egyhavi fizetése volt a számláján, amikor 2013 februárjában belefogott a vállalkozói létbe. Nyilván nem dőlt azonnal a pénz, nem akart hirtelen mindenki tőle sajtot venni, a vevőkör csak lassan alakult ki.

Az egyik legnagyobb gondot a kiszámíthatatlanság okozta. Eljött az a nap is, amikor kihajtogatta a tárcájából az utolsó ötszázasát. „Amikor negyvenévesen ott sírsz egy ötszázas felett – emlékszik vissza –, hogy kinyírtad az egzisztenciádat, a megbecsült, budapesti élet után itt ülsz tornacipőben, festetlen hajjal, és fogalmad sincs, mi a túrót adj enni a gyerekeidnek, az elég kemény mélypont.”

Éppen ezen a drámai héten, amikor először kiment árusítani a budakeszi piacra, találkozott a mézét kínáló Réthy Györggyel. Hat hét múlva Gyuri megkérte a kezét, és 2015-ben házat vettek Baracskán, hogy létrehozzák a lakótér alatt a Csíz Sajtműhelyt.

Anitának a pályaváltásban és a 2010-es években a vállalkozásban nagy megugrandó feladat volt a közösségi médiás jelenlét, vagy ahogy ő mondja, önmaga produkálása. De rá kellett jönnie, nem elég csak a lokális közösségi tér, a piac. Előfordul, hogy valaki néhány száz méterre lakik tőle, de az Instagramról vagy egy cikkből tudja meg, kinek a sajtját vehetné meg a helyi piacon, ha kilátogatna végre. Ahhoz a volumenhez, amit a Csíz elad, már kell a hírverés. „Mert mondjuk egy Michelin-csillagos étterem séfje nem biztos, hogy épp a biatorbágyi piacra jönne ki.”

MI JUT ESZEDBE RÓLA?
Háború:
Örülök, hogy nálunk nincs.
Munkaidő:
Jó annak, akinek van.
Énmárka:
Hogy mennyit kell még nekem tanulnom ezt.
Siker:
Boldogság. Mindent a sajtkészítésnek köszönhetek.
Pénz:
Jó lenne, ha lenne egy feneketlen zseb.
Verseny:
Hajtja az embert, szeretem.
Karrier:
Ahogy idősödöm, egyre inkább foglalkoztat, hogy szakemberként menjek előrébb.
Adakozás:
Elsősorban a környezetünkben kell segíteni.
Jó élet:
Most az van.
Vakuemlék:
9/11